Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Liba galiba

2009.02.04. 08:16 :: Hobbiszakács

Szép állat a liba, nincsen abban hiba… 

Legfeljebb az, hogy az Egyesült Európában tilos az élő liba tépése.*
Honnan, és legfőképp miként kerül a libatoll a dunnába? Ez volt a témája a svéd televízió vasárnap este, csúcsidőben sugárzott „Puszta tények” c. műsorának. A dokumentumfilm egy magyar libafarmon készült riporttal kezdődött, melyben - az érzékeny nézőket figyelmeztető bevezető után - bemutatták  a libatoll fosztás nemes hagyományát.
A dél-magyarországi, EU pénzzel támogatott farm vezetője készségesen állt a magukat potenciális vásárlóknak feltüntető, rejtett kamerával filmező svéd látogatók rendelkezésére. Megmutatta, hogyan kell a liba lábait összekötni, és a szárnyait összeakasztani.  Azt is elmondta, hogy levágás előtt négy-ötször tépik meg a libát
Aznap vagy húsz napszámos tépte hatalmas ricsaj közepette a libákat. A vendégek tiszteletére rátettek egy lapáttal, és úgy tekerték-csavarták a madarakat, mintha lufi babát akartak volna készíteni belőlük.  Volt olyan, aki a libát a combjai közé fogva, volt aki a lábát az állaton tartva tépte. És volt olyan jótét lélek is, aki a fülsiketítő visibálással panaszkodó páciens kiszakadt bőrét tűvel-cérnával összevarrta.  
Mintha ez nem lett volna elég, a harkakötönyi gazdák - mert ott jártak a svédek -a libatömő masinát is megmutatták a „magyar bikaviadal” bizarr látványától szédelgő svédeknek. Méghozzá működés közben. A kamera meg-megremegett a zsúfolt ketreceken, és bennük a tömésre váró szerencsétleneken.
A riport vetítése után a dokumentumfilm készítői lépésről lépésre követték a lengyel-magyar-kínai eredetű, élő libáról szedett pelyhet a német nagykereskedőn és a dán paplangyártón keresztül a svéd fogyasztóig. A műsorban megszólalt a svéd állatorvos – „mintha a hajamat húznák fájdalomcsillapító nélkül” - a dunnagyártó – „nem tudhatjuk, hogy mi van a zsákban” - és az illetékes miniszter – „ez felháborító, elfogadhatatlan…”  Mindeddig szentül meg voltak győződve, hogy kizárólag levágott libák kopasztásából származik a hófehér, habkönnyű termék.
Az élő libák tépésének ősi hagyománya állatkínzásnak számít az Európai Unióban. Törvénytelen, még sincs lehetőség büntetés kiszabására. Mint ahogy Svédországban sem állítja meg a rendőr a tilosban átkelő gyalogost. Próbálnál meg átmenni a piroson az USA-ban vagy Lengyelországban.
Az azóta óta eltelt három nap alatt, a svéd nagyáruházak dunnabojkottot hirdettek, és bevonták a kétes eredetű dunnával töltött párnákat és paplanokat. A svéd blogokon a ciccegéstől a vegánok ájuldozásáig, a józanságra intéstől a kajánkodásig - hadd ne idézzek - a vélemények minden árnyalata előfordul. A hozzászólók nagy része megegyezik abban, hogy azért kínozzák a libát, hogy "te" jól aludj:
„Tollal tömve párna, dunna/Alhatsz benne, mint a bunda!”
Az IKEA még nem vonta vissza a dunnáit. Állítólag megvárja a vasárnap estére beigért riportot, amely a Kínában uralkodó viszonyokról készült. A szerkesztők szerint még ennél is keményebb képekre számíthatunk. A kínaiak a honosított hortobágyi fehér libát a „világon legfejlettebb magyar technológiával” tépik, és egyáltalán nem tartják libátlan bánásmódnak a fosztást:
 „Hogy megelőzzük a liba mozgását tollfosztás közben, na meg a csonttörést, először összekötjük a lábát, a liba fejét lefelé a két térdünk közzé teszünk, utána a liba hasán kezdjük fosztani a tollat. […] Egy lúdról úgy 500 gramm magas minőségű pelyhet lehet leszedni. […] serkenti a libák vérkeringését és egyre kevésbé lesznek érzékenyek rá, ráadásul egyre jobbak lesznek a tollpelyhek. […] A bőre ezen a részen nagyon vastag. Különösen ellenálló. Ha óvatosan húzod, akkor lassan elengedi. Ellenkező esetben, ha itt egyenesen csak megrántod, akkor itt a bőr ugyan vékony, de a kétoldali idegek összehúzódnak, és nehéz lesz kihúzni a tollat, meg könnyen sérülést is okozhatsz. A tépés sebessége lehet gyorsabb, de nem szabad nagyon gyorsan csinálni, különben megsérül a liba bőre.”

* (A hagyományos libatermékek - a máj és a pihe - forgalmazásában egyedüli befolyásos szövetségesünk Franciaország.)

20 komment

Címkék: szép állat a liba nincsen abban hiba

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr19921331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2009.02.04. 08:34:18

Nekem az összes pehely palanom, párnám IKEÁ-s. És a liba bőre tényleg ne sérüljön a nyakán, mert imádom a töltött libanyakat.

"saját levében" · http://sajatleveben.blogspot.com 2009.02.04. 09:10:46

A svéd riport másnapján a magyar sajtó is foglalkozott a témával, vártam hogy jelentkezz ez ügyben! Itt persze megszólaltak a szakemberek, akik elmondták hogy ez azért nem egészen igaz, és azért meg nem lehet felelősséget vállalni, ha egy feketemunkás nem szakszerűen végzi a munkáját. Szóval a fene tudja az igazságot.

Egyébként van egy évtizedes gond is a libákkal, a Hortobágyot sok helyen tönkrették, mert az ürülékük végzetes csapást mér a talajra. A szabályokat túllépő tenéysztőkkel küzd a nemzeti park már évtizedek óta. Lásd: Sára Sándor filmjét, "Tüske a köröm alatt".

chilii · http://chilii.blog.hu 2009.02.04. 09:53:41

nekem biogyapjú paplanom van szerencsére!
egyébként meg attól, hogy valami "hagyomány" még lehet rossz és elítélendő!

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.02.04. 16:41:41

az is árnyalja egy kicsit a képet, hogy a műsorban bemutatott telepen, ahol állítólag a nyáron készültek a felvételek, négy éve már csak gabonatárolók vannak. liba egy szál sem:)))

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.02.04. 18:29:04

A másik bibi az volt a filmmel,hogy a riportban és az ujásogban is elhengzott/ szerepelt,hogy mindenzt EU-s pénzekkel megtámogatva csinálják Magyarországon.
A filmben valóban mutattak az épület előtt állo táblákat nagy EU-s emblémákkal, csak hogy a táblán olvasható szövegben gabonatárolókról volt szó.Szóval azért volt a dologban némi csúsztatás.
A téma nagy port kavart az biztos. Alexandra lányom feldúlva jött haza az iskolából, hogy mindenki a magyarokat szapulja.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.04. 18:55:30

Összeesküvés-elmélet vagy csak én látok rémeket?
Pár hónapon belül a második kamu támadás ugyanattól a német érdekeltségtől… mint tudjuk, a sárdobálást tisztázni mindig sokkal nehezebb s ha sikerül, még mindig ott a nemzetközi "- Nem zörög a haraszt!" vélekedés.
Mintha nem lenne elég bajunk a védtelen mezőgazdaság-állattenyésztés kapcsán!
Bezzeg a franciák, angolok, németek stb. még a jóval az unió előtt meghírdették a maguk : " - Vásárolj hazai terméket! " akcióit.
Jó sok időbe telt amúgy a hatvanas évek közepétől, amíg megszűnt a hazai kocsik szinte túlnyomó dominanciája ezen országokban.

Benikuty 2009.02.04. 20:04:28

Tessék mondani, nem kéne inkább a bálnák gyalázatos mészárlásával foglalkozni?:(

Ezek az állatok erre lettek kitenyésztve, a kíméletes hasznosításukat kellene számon kérni.

Benikuty 2009.02.04. 20:05:36

Hsz, beszereztem a libás képet, de okafogyottá vált.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.02.04. 20:21:00

@Benikuty: Köszi szépen a jószándékot :-)
Minden rosszban van valami jó: legalább Münchausen báró vadlibái is szóhoz juthattak.

TUNYA 2009.02.05. 14:36:52

Hát erről én is leírtam a véleményemet, igaz én nem ennyire cizellált formában, de baromira nem tudok egyet érteni a svéd pajtásokkal ebben az ügyben!

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.02.05. 15:23:39

ebből is látszik, az sem jó, ha egy nép "túlcivilizálódik" és elszakad a valóságtól. mégis mire gondoltak a svédek? hogy a liba lehullajtja a tollait, mint egy fa? vagy csak úgy ott terem, manifesztálódik a puha párnájukba??
tényleg csak röhögni tudnék rajta, ha nem tudnám mennyi kárt okoz ez a magyar gazdáknak...

HSZ téged nem vontak felelőségre a kollégáid, ismerőseid, hogy mi folyik abban a barbár magyarországban?:)))

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2009.02.05. 19:00:03

Jó lenne tudni a "kettővel a láthatóság mögötti" mozgatórugókat...
Nem hinném, hogy ez a rejtett kamerás felvétel csak úgy l'art pour l'art jött létre: "Gyere Ole Gunnar, én rosszat sejtek, hónapok óta csak forgolódom a magyar liba tollával töltött cihán, nézzük meg, hogy is készül ez? És lőn döbbenet...

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.02.05. 19:19:08

@Bombadil Tom: nem vontak felelősségre, még szóba sem került. Egy hír volt a sok közül.

Kb. ugyanabban az időben, egy másik csatornán tanuja lehettünk Gordon Ramsay saját nevelésű süldőinek az örök vadászmezőkre való átsegítésének. Gordon alig bírta végignézni a "streszmentes" disznóvágást. Ma ez a sláger...
Az Animal Chanelen állatorvosok félholt állatokat mentenek, a testvérkanálison floridai állatrendőrök bilincsekbe verik a háziállatai gondozását elhanyagoló gazembert...

A mai Tv néző elvárja, hogy meghökkentsék. Gyomormosástól kezdve kivégzésig, mindent az arcunkba nyomnak. (Jó, ki is lehet kapcsolni.) A múltkor egy műsor közepére nyitottam ki. Közismert (angol-amerikai) sztár saját tejből, tehát anyatejből készült tejszínhabbal vendégelte meg a baráti körét. Rábeszélés után valamennyien megkóstolták - a gyerekeket alig lehetett távoltartani. (A férj a világ minden kincséért sem volt hajlandó résztvenni a lakomában.)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.02.05. 19:46:47

A következő bejegyzésemben a bikaviadalról írok - úgy, ahogy azt én átéltem.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.02.05. 20:06:57

@Hobbiszakács: természetesen én is utálom, ha egy állatot kínoznak, vagy felesleges szenvedésnek teszik ki. nekem is kinyílik a bicska zsebemben sokszor. de vannak dolgok amit tudomásul kell venni. a liba tollát ki kell tépkedni, ha hozzá akarunk jutni. talán jobb lenne he ehhez le kellen vágni? aki hízott libamájat eszik, annak azzal kell élnie, hogy ennek érdekében a libát megtömik.
én pl. nem veszek ketreces tartású tyúktól származó tojást, és broiler csirkét sem, mert emberteleneségnek tartom az ilyen tartást. de szerintem sokan a megbotránkozó svédek közül, lelkiismeretfurdalás nélkül eszi a mekcsikent, vagy veszik meg a szupermarketben a félkész csibefalatokat, pedig az a csirke amiből készült, sokkal sanyarúbb életet élt mint az a liba amit megfosztottak.

az anyatejes sztori nagggyon dúúrva!!:))

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.05. 21:32:03

Volt egy régi sláger (akkor még nem volt poplista, sem hitparade) ezzel a sorral:

"Kondenzált anyatej,
diplomás dada kell -
Ez ám a karrier..."

Némelyik sora talán ma is figyelemfelkeltő lehetne. Persze akkor még más volt a "mögöttes tartalom".

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2009.03.04. 12:35:45

@Mormogi Papa: "akkor még nem volt poplista"...
tegyük gyorsan hozzá: idehaza nem volt.
A Billboard (USA) 1940-től, a NME (GB) 1952-től ad közre népszerűségi listákat.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2009.03.04. 17:17:49

Magamat is helyesbítenem kell:
1967-ben, amikor a Karrier c. számot hallgathattuk a rádióban, bizony, már volt magyar Top 10, mégpedig az Ifjúsági Magazinban. Hogy felejt az ember...:))

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.03.04. 17:59:20

@nagypapi: Bizonnyal így van - de akkor annak még nem volt olyan jelentősége. Magam is megértem, mikor a (viszonylag színvonalasabb) Tábortűz újságot megszűntették és helyette a nyakunkba varrták a "korszerűbb" IM-et.
Az első számot meg is vettem, a "Fantomas" film jelenetfotóiból (kétségtelenül engedély nélkül) készített fotóregény volt benne, még a film itthoni bemutatója előtt, amolyan kedvcsinálóként. Meg talán (?) a Viaszbaba kottája magyar szöveggel. Később ők közöltek "Álom-beat-együtteseket" és emlékeim szerint ez első- és második bandába sem találtak jobb dobost Laux-nál :-)
A legjobban a Peterdi-féle írásokat sajnáltam (a Zsiráf örs…) amiken korábban betegre mulattam magamat. Mikor az operaénekes elveszíti a magas cé-jét, ők meg megtalálják…
Aztán perzse kisül, hogy csak a "Magas cédrus" vendéglő fényreklámja volt hiányos…

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2009.03.05. 07:49:57

Ez igaz.
Mármint, hogy akkoriban idehaza még nem volt nagy jelentősége. A mocskos kapitalista világban már akkor is a manipuláció eszköze volt, egyfajta reklám.
Peterdi Pali humorát, sport témájú könyveit nagyon szerettem. És most nézem, már kilenc éve elment...:((
süti beállítások módosítása