Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Dubai (9) – A Mall of Emirates és a Dubai Ski

2010.01.08. 08:49 :: Hobbiszakács

Az Emirátusok vásárlóközpontja – a Mall of Emirates - a tőle néhány metrómegállóra fekvő, nemrég felépült Dubai Mall után a második legnagyobb a zónában.
 
Hála a globalizációnak az áruk és az áraik kevés kivétellel – például a lényegesen olcsóbb ékszerek - ugyanazok, mint a világ akármelyik vásárlóközpontjában.
Az elektronika, a ruházat és az élelmiszer Svédországban sem drágább. Ez utóbbi vásárlása közben ismerősre bukkantunk.
Karácsonyig egy hónap van (azaz volt) még, de az üzletek felkészültek már a téli ünnepekre.
A hosszúkás vásárlóközpontra terpeszkedő Ski Dubai az első és mindeddig egyetlen fedett télisport attrakció Közel-keleten.
A 100 dirhamba kerülő belépő egyben a téli sportokhoz szükséges ruházat és felszerelés bérlete is. A sípálya használata két órára 180, egész napra 300 dirham. A magánlecke egy órára 600 dirhamba kerül. (1 dirham kb. 50 Ft.)
 
A sízőket négyszemélyes ülőlift viszi fel az öt, különböző fokozatú sípálya tetejére. A leghosszabb pálya 400 méter hosszú, és 60 méteres szintkülönbséggel rendelkezik.
Az egyszerre 1500 látogatót befogadó  Interaktív ”hó-parkban” a havat hóágyúkkal „gyártják”. A benti hőmérséklet -1 és - 2 C között van.
A fázósabbak a sípályákra néző kávézó üvegfalán keresztül nézik a sízőket és a hóval ismerkedő gyerkőcöket.

30 komment

Címkék: dubai dubai ski mall of emirates

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr91630473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.08. 14:11:41

Nasszerü. Nálunk meg a nagy hidegben összement a városligeti jégpálya is… Igaz, amióta az eszemet tudom egyre kissebb…
Pár éve már fel sem töltik nyáron, az unokáknak majd mesélhetem, hogy itt egykor csónakáztak is - nem fogják elhinni. Pedig a Millennium idején még gözös is járt erre…

Én szeretném a Kashkaval-t, ha itthon is lehetne kapni. Viszont nem tipikus magyar termék, magasabban készül a valódi.

Tessék mondani, lesz Dubai Szelet ebédre? :-)))

Zuzuka 2010.01.08. 16:39:13

nagyon szép! a belső világítás olyan, mintha a csillagos ég alatt csúszkálnának.

sajnos nem ettem még kashkaval sajtot, de a vásárban házi kecskesajtot rágcsáltunk - persze aranyárral vetekedett.
de megérte:)

Attilajukkaja 2010.01.08. 19:07:16

@Mormogi Papa:
Szerintem valami felreertes tortenhetett a kashkavallal. En tipikus bolgar sajtkent ismerem. Az o zaszlojuk is feher-zold-piros, nagyon hasonlit a magyarra. Az a kis kulondbseg, ami a szinek sorrendjet illeti, keves dubai-i lakost raz meg. Kulonben is: Budapest vagy Bukarest? Nehogy mar azon az egy-ket betun akadjunk fent! Nem egyre megy?

Attilajukkaja 2010.01.08. 19:29:52

@Zuzuka:
Sajtboltokban nalunk is kaphato. En szinte sohasem veszem: nem olyan lagy, mint a gomolya, de nem is olyan karakteres, mint a feta (akkor sem, ha a feta nem juhtejbol keszul). Amugy nagyon finom es a bolgarok sokat hasznaljak a fozeshez, salatakhoz.
A kecskesajt nekem is nagy kedvencem :o)
December 24.-en olyan hushagyo lakomat szoktunk csapni, hogy az csak na! A gravlax (hal) az egyik kedvenc kapros-mustaros martassal, aztan jonnek a kulonbozo sajtok: a pikans camembert, a svajci (!) ementali, az angol kozepesen erett stilton, a francia keksajt es valami lagy kecskesajt. Nem mondom, hogy igazan bojtolnenk, raadasul anyukam sutoben keszit hozza hajaban sult krumplit is. A hajaban sult krumpli nagymamam regi taljaban felszolgalva vastag konyharuhaba bugyolalva olyan illatot es eleterzetet araszt magabol, aminek nincsen parja. Ez is egy olyan karacsonyi csoda, ami csak bizonyos emberekkel egy adott idoben adatik meg mindenkinek az ev egyetlen egy napjan :o)
Aldott vagyok, hogy ilyenben meg ma is reszem lehet.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.08. 19:40:10

Csak adaléknak írom, hogy a magyarok már évtizedek óta készítenek az arab világ számára különféle sajtokat. A másik komoly exportcikkünk arrafelé az Aranyfácán-féle sűrített paradicsomkonzerv.

De ez a dubaji síparadicsom nekem már tiszta istenkísértés. :)))

Zuzuka 2010.01.08. 19:44:45

@Gasper: a baráti körben fácánmájkrémnek hívjuk:) legjobb!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.08. 19:49:38

@Zuzuka: ez jó! :)
Egyébként tényleg nagyon jó az Aranyfácán.

És hogy szakmázzak egy kicsit, nagyon magas a szárazanyag tartalma, vagyis paradicsomból van és nem vízből.
Na de nem offolom szét a dubaji posztot.

Attilajukkaja 2010.01.08. 19:50:25

@Gasper:
Sejtettem, hogy ez a kashkaval is valami bedolgozas lehet,...de lusta voltam kinagyitani a kepet, hogy elolvassam a keszitojenek apro betuit. Vagyis lehet, hogy ez tenyleg egy magyar kashkaval (ami egy globalizacios rohej!).
A siparadicsommal kapcsolatos eszreveteled pedig igazan a lelkembol szolt. A japanok is bohockodnak hasonlo dolgokkal. Nem igazan tudom, hogyan viszonyuljak az ilyesmihez, de az elso reakciom, hogy elszornyedek tole!

Attilajukkaja 2010.01.08. 19:54:14

@Gasper:
Ugy tudom, az asvanyviz is egy komoly exportcikkunk azon a tajekon.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.08. 20:01:20

@Attilajukkaja: igen, például a Szentkirályinak nagy felvevőpiaca van arrafelé, St. King néven.

Most eszembe jutott, hogy régebben találkoztam arab importra szánt magyar feta sajttal is. Úgy látszik, hogy rendese bevállaltuk a balkáni gasztrovonalat. :))

Attilajukkaja 2010.01.08. 20:13:05

@Gasper:
Orulet!
Gondolom, ebbol semmit nem tapasztal meg az az oriasi satortabor Dubai kulszinen, ahol az india es pakisztani vendegmunkasok tengodnek, akik mindezt a csodat ehberert (?) megepitik a penzes turistaknak!

(Bocs, Hobbiszakacs, de ez meg kikivankozott belolem!)

Benikuty 2010.01.08. 21:21:02

Ez egyszerűen horrorisztikus.

olzka · http://olajzoldlevelekkeken.blogspot.com/ 2010.01.08. 23:18:45

Kissé futurisztikus kép egy leendő holdbéli életről.
Beugrott a "Bagdadban ülnek" mintájára: Dubaiban ülnek az arabok az ablakban, száraz hópelyheket sodor a gép...

Zuzuka 2010.01.09. 07:58:06

aztán miért ne lehetne???
én is beválalnék a teraszon egy pálmafás, medencés oázist, ha megtehetném!
ők megtehették, hát hógolyózzanak csak nyugodtan, - már aki meg tudja fizetni a 30ezres síoktatást. ezt a maradék havat is nekik adom szívesen:)

Zuzuka 2010.01.09. 07:59:47

látom a hibát, nem javítom:)

Benikuty 2010.01.09. 08:18:57

Pontosítanék: ökobrigantisztikus horror:(

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.09. 19:36:59

Na, vágjunk a lóerők közé:
en.wikipedia.org/wiki/Kashkaval
Itt ugyan nem említik Szlovákiát, de annyi bizonyosnak látszik, hogy nem egyféle sajtnak a neve. És nem is egy országban ismerik.
Amit én fogyasztottam (részben idehaza véve, még a hetvenes-nyolcvanas években) az igencsak karakteres sajt volt, kicsit széraz, szeleteléskor morzsolódó és jellegzetes ízű.
A kecskesajtokat is kedvelem, meg sok francia és holland sajtféleséget - bár többnek nem ismerem a nevét :-) A Stilton-Cheese egy változata segélyként jött a Vöröskereszttől többkilós konzervdobozban, és még a hetvenes években is ehető volt! Persze azok a dobozok még tisztességes anyagból készültek :-)
A sivatagi-horror-shó szerintem is áll, csak nem akartam elsőként legyalázni őket :-(
A hazai vízkincs ázsiója biztosan növekedni fog a jövőben - éppen ezért kellen vigyázni rá - többféle értelemben is. Még emlékszem olyan napokra, mikor nálunk nem lehetett szénsavmentes (micsoda fordított gondolatmenet!) ásványvizet kapni. "Világhíres" színésznő hozatott magának Evian-t Párizsból, még az arcát is abban mosta... közben nekem meg az ihatatlannak deklarált párizsi csapvíztől semmi bajom se lett. Igaz, csak teának fogyasztottam :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2010.01.10. 09:35:21

@Mormogi Papa: Csendben foszló emlékezetemből kiindulva, az az érzésem, hogy Romániában rég(ebb)en magát a sajtot illették cascaval elnevezéssel.

A

en.wikipedia.org/wiki/Ca%C5%9Fcaval

szerint pedig kb. 25, cascaval névre hallgató, romániai regionális terméknek van védett márkaneve, azaz "PDO" minősítése.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2010.01.10. 09:37:11

@Mormogi Papa: Írtam választ - eltűnt... Remélem, hogy előbukik az Internet feneketlen bugyrából.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2010.01.10. 09:42:46

@Zuzuka:
"fácánmájkrém" :-))

@olzka: "futurisztikus kép egy leendő holdbéli életről". Tényleg! :-)

@Benikuty: "ökobrigantisztikus" - méghozzá gigantikus :-)

@Attilajukkaja: "Budapest vagy Bukarest?" - Svájc vagy Svédország?

@Gasper: "bevállaltuk a balkáni gasztrovonalat." - mindegy, csak vegyék!
:-)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.10. 10:31:38

Nekem a bécsiek hozzáállása szimpatikusabb:

"There are no kangaroos in Austria!"

- vallják önérzetesen.

És valljuk be: nem járt jól az a levelező sem, akinek az Indiában található Bihar államba küldték a levelét itthonról...
Nem beszélve arról a francia truristáról, aki itt allt a reptéren egy szál fogkefe és alsógatya nélkül, mert a csomagja eltűnt Bukarestben...

Kisangyal 2010.01.10. 16:19:21

"A fázósabbak a sípályákra néző kávézó üvegfalán keresztül nézik..."

Nekem az üvegfal mellett is hideg volt.
Az az arany pedig otthon alig ér valamit, mert nem magyar jel van benne. :S
De jó a post, gratula! :)

Attilajukkaja 2010.01.11. 18:47:51

@Mormogi Papa:
"nem egyféle sajtnak a neve. És nem is egy országban ismerik."
Hatareset, de elfogadom. Ezentul a piacon majd en is magyar kaskavalt kerek a sajtosnal!

@Hobbiszakács:
"Svájc vagy Svédország". Foleg angolul hasonlit egymasra :o)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.12. 15:42:26

@Attilajukkaja: A fénylépen látható tejtermék - bármi legyen is az :-) - felirata: HUNGARIAN KASHKAVAL CHEESE. Azaz aligha keverték össze a bolgár, esetleg az olasz zászlóval, már ha tudják egyáltalán, milyen a kinézete… Egyébként meg ha tudják, akkor áll a balhé, mert a ZÖLD, az kérem szent szín, a próféta színe, s nem alkalmazható profán célokra - fŒleg nem hitetlenek által :-)))

Az angol meg:
INDIAN (Kolom busszal ment ki, de nem vette észre a különbséget) ugye lehet indiai vagy amerikai öslakos.
OLYMPIAN GOD viszont nem Olimpiai, hanem Olümposzi istenség…
ÉS akad még számos izé…

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.12. 15:43:52

Fénylépen = fényképen :-)))

(De a fénylép se rossz - egyes "színésznöket" úgy vonz, mint a lépvesszö :-)))

Attilajukkaja 2010.01.12. 18:36:56

@Mormogi Papa:
Igazad lehet, meg veletlenul se keverhettek ossze a magyar zaszlot a bolgarral vagy az olasszal, mert azt sem tudjak, mi fan terem a magyar vagy a bolgar. Inkabb csak marketing fogasrol lehet szo, mert igy konnyebb eladni a kecskesajtot, ahogy HB is irta. Bevallom, en sem tudom, milyen az Egyesult Emiratusok zaszlaja, igy nekem is eladhatnanak olyan olajat, amire hupikek sraffal irjak fel, hogy Abu Dhabi.En, hulye, azt is orommel megvennem, ha egyszer jo!
A nyelvi jatszadozasaid, hasonlataid pedig talaloak. Es ha angolrol van szo, akkor a hungry es a Hungary kozti apro elteresrol se feledkezzunk meg :o)))

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.13. 15:35:33

Jelen pillanatban I'm both of them: a hungry Hungarian… de majd teszek róla/ellene.

A hetvenes-nyolcvanas években a BEAG sürün szállított berendezéseket ("baráti") arab országokba. Minden egyes esetben vigyázni kellett rá, hogy a kódszínek között NE legyen zöld… Még az eredetileg háromszínü fényjelzöt - a hang- vagy rádióstúdiókban a zenészek/bemondók néma utasítására szolgált - is át kellett festeni, mert az piros-sárga-ZÖLD volt. Na, innen tudom, hogy vigyázni kell a próféta… nevének hiábavételével…

Attilajukkaja 2010.01.13. 19:55:42

@Mormogi Papa:
Ugy emlekszem, egyszer valahol mar irtal a BEAG-os tapasztalataidrol. En meg mindig a legelso munkahelyemen dolgozom Magyarorszagon, pedig en sem vagyok mar egy mai csirke :o) Most aggodalommmal figyeljuk a mi "cegunk" sorsat is. Lehet, hogy jovore en is a mult tapasztalatabol meritek sztorikat, ami a munakhelyi erdekessegeket illeti. Igy mulik el a vilag dicsosege...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.13. 20:08:50

@Attilajukkaja: Igaz. Nekem azonban az kényszerpálya volt, és a főnökség... szóval elegem lett belőlük. Azóta viszont egy helyen dolgozom, immár majdnem 30 éve, azonos munkakörben - de nem ugyanannál a cégnél, minthogy az elsőt "kiprivatizálták" alólam.
Való igaz, le is írtam ma már egyszer valahol: Sic transit gloria Mundi...
süti beállítások módosítása