Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Olasz rántotta - α Ursae Minoris vendégposztja

2017.02.16. 08:00 :: Hobbiszakács

Hobbiszakácstól kaptunk egy kedves vacsorameghívást. A meghívóban az is szerepelt, hogy egy gasztro-élménnyel kapcsolatos történettel járuljunk hozzá az estéhez.

nevjegy.jpg

Úgy éreztem, hogy egy saját ételköltemény elkészítéséről szóló történet lenne a legcélszerűbb, kezdve az adott étel kulturális hátterének bemutatásával, elmesélve az, hogy én miként, milyen módon készítettem a remekművet, és hogy azt miként fogadta az értő és hálás közönség.

A gond az, hogy soha, semmit sem szoktam sütni-főzni, még szendvicset sem szoktam készíteni, inkább vadember módjára harapom a sajtot és a felvágottat a kenyerem mellé. Ha most kicsit pszichoanalitikus jelleggel visszamegyünk a gyerekkorba, akkor talán egy traumatizáló élményre lehet ott bukkanni.

Még tíz éves sem lehettem, amikor egy barátommal valami oknál fogva egy szakácskönyvet olvasgattunk. Tetszett, hogy szerepel benne az Oszkár torta és a Jenő torta receptje is (így hívtak minket), a barátom nővére kifogásolta is, hogy ilyen idiótákról tortákat neveznek el, Tünde torta bezzeg nincs.

Tortákba persze nem akartunk/mertünk belevágni, de ebből a szakácskönyvből kinéztük az „olasz rántotta” receptjét, és meg is sütöttük. A rántotta szerintünk kifejezetten finom lett, de a barátom nagymamájának sajnos nem tetszett a koncepció, hogy tejföllel keverve készült a rántotta, és kihajította a szemétbe az egészet, anélkül hogy megkóstolta volna. Talán ez az elutasítás vette el a kedvemet a főzéstől továbbiakra nézvést.

Azt gondoltam, hogy ennek a jelen felhívásnak azzal tudnék legstílszerűbben megfelelni, ha ott folytatom a dolgot, ahol az negyven éve elakadt, és most újra megsütöm az olasz rántottát.

A neten keresgélve azonban nem találtam olyan receptet, ami megfelelt volna az emlékeimnek (amik persze torzíthatnak ennyi év távlatából). Az biztos, hogy tejföl szerepelt a receptben és ennek megfelelően találtam is olyan ételt (frittata), ami megfelelt volna ennek a kritériumnak, de az emlékeim szerint a mi olasz rántottánkban liszt is volt, míg úgy tűnik, az a frittattában nincs; az omlettben van (vagy lehet) liszt, de abban meg nincs tejföl.

Ráadásul a frittata sütőben készül, ez pedig nem hangzik ismerősen.

Végül feladtam a múlt pontos újrateremtésének illúzióját, és úgy döntöttem, belevágok a neten „tejfölben sült tojások” néven talált étel elkészítésének, leginkább azért, mert megtetszett az illusztrációként szereplő kép.

sk2-szep_olasz_rantotta.jpg

Belevágtam.

Menet közben akartam tojást törni, sajtot reszelni, de az események gyorsabban zajlottak, mint amire számítottam, így egy kicsit kapkodós lett a dolog. A vaj gyorsan megolvadt, a vajra dobott tejföl is nagyon hamar felforrt. Viszont az elképzelt selymes állag helyett ilyen túrószerű izévé ugrott össze a hő hatására a (vajas) tejföl. :-(

A forrásban lévő összetúrósodott tejfölbe beleütöttem a tojásokat, arra törekedve, hogy a sárgájuk ép maradjon. Miután a tojások szerintem éppen jó állapotba kerültek, akkor rászórtam és enyhén ráolvasztottam a (túl sok) sajtot.

sk2-serpenyoben.jpg

Ezután tálaltam volna, de a kritikus közönség még túl nyersnek találta a tojást, így vissza kellett tennem az egész képződményt a tűzre, miáltal a sajt reménytelenül összekeveredett az összetúrósodott forralt tejföllel.

A végeredmény így nézett ki:

sk2-sajat_olasz_rantotta.jpg

Hát ennyit arról, hogy a rántottát nem lehet elrontani.

A családom tagjait arra kértem, hogy pontozzák le az ételt egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol az 5 jelenti Gordon Ramsay-t. Válaszként 2 és 4 között pontértékek futottak be. A magam részéről a 2-t éreztem reálisnak, és közel voltam hozzá, hogy ezúttal én hajítsam ki az egészet a szemétbe.

Ezzel együtt a család végül mégiscsak elfogyasztotta az olasz rántottámat vacsoraként.

A tanulság az, hogy gyakorlat teszi a mestert – a negyven évi „nemfőzés” pedig nyilván megtette a hatását. Persze nem késő most sem belekezdeni, de úgy is fel lehet fogni a dolgot, hogy ha negyven évig megvoltam jól főzés nélkül, akkor most már jó lesz ez így a következő negyven évben is.

Fotók α Ursae Minoris és Limara

41 komment

Címkék: Vendégposzt α Ursae Minoris Olasz rántotta

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr1812257712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2017.02.18. 18:18:45

Kedves Ursae Minoris, kedves Jenő!
(Szeretném, ha így hívnának, mert a 89.-ik éves apukám is Jenő.)
Nekem volt egy kollégám, aki a teavizet is odaégette, és mégis egy nagyon sikeres ember. :o)
Én nagyon bírom az olyan pasikat, akik próbálkoznak, új területekre merészkednek, és ezt be is merik vallani.
Szóval gratulálok a tejfölös tojásodhoz! Nekem biztos ízlett volna.
A frittata is egy nagyon klassz kaja, egyszer próbáld ki. Egy serpenyőben kezded a tűzhelyen, és csak a végén dugod bea sütőbe. Rém egyszerű, csak előre be kell kapcsolni a sütőt is.
És, hm, ... a vacsorameghívásról nem akarsz (akartok) mesélni?

Benikuty 2017.02.19. 09:35:58

@Attilajukkaja: a rántottát nagyon könnyű elrontani, általában "túlkészítik".
Ennél a változatnál a tejföl is problémás, én csak azzal kísérleteznék, amit sk. szedek le a tejről...

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.19. 11:26:42

@Attilajukkaja: Köszönöm szépen a dicséretet, az elismerést, a bíztatást! Különösen a "bírom az olyan pasikat..." tetszett. :-)
A történetben egyébként a Jenő nem én vagyok, a barátomat hívták így. Gyerekkorunk óta elsodródtunk egymástól, de múlt nyáron ismét találkoztunk, amikor odahaza jártam, és geocaching-előadást tartottam egy művelődési házban.

@Benikuty: Hát igen. Meg ugye az is kérdés, hogy amit itt Svédországban "Gräddfil" címen veszünk a boltba, az mennyire egyezik a mi elképzelésünk szerinti tejföllel.
Egyébként ezért is érdemes itteni lengyel (vagy ennek híján orosz) boltokban vásárolni, az ottani kínálat jobban megegyezik a mi ízvilágunkkal.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.19. 15:02:33

@α Ursae Minoris: Néhány éve lehet a nagyüzletekben igazi tejfölt is kapni Smetana néven. (42% zsírtartalom, a Creme fraiche mellett, kétdecis csomagolás, fekete címkével).

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.19. 15:26:35

@Benikuty: Az igazi tejfől a bivalytejföl! Azon nőttem fel :-) Meg zsíroskenyéren.

Benikuty 2017.02.19. 17:53:04

@Hobbiszakács: bivalytejfölhöz nem volt szerencsém, zsírban sült kenyérhez annál többször. Ha ételre mondhatnék olyat, hogy gyűlölöm, az utóbbira mondanám. De nem mondom, mert megver az Isten...

Attilajukkaja 2017.02.19. 18:31:28

@Benikuty:
"a rántottát nagyon könnyű elrontani"
Elsőre igen. Talán másodikra is. De aki harmadjára sem jön rá, hogy nem szabad túlsütni, az egyen inkább valami mást reggelire. :o)

@α Ursae Minoris:
"a "bírom az olyan pasikat..." teljesen a szívemből jött. Nem csak hízelegtem. !!!

"Jenő nem én vagyok"
Pedig nagyon reménykedtem benne ... :o(
Ez egy olyan fura név. Nagyon ősi magyar név, mégis inkább komikusnak hat manapság. Az emberek megmosolyogják, és senki nem nevezi el így a gyermekét.
Nem baj.

A lényeg, hogy ne add fel! Saját érdekedben is folytasd a főzést, mert előbb - utóbb szükséged lesz rá. :o)

Attilajukkaja 2017.02.19. 18:32:20

@Benikuty:
Mi az a zsírban sült kenyér?

Benikuty 2017.02.19. 18:39:15

@Attilajukkaja: sajnos sokan vannak, akiknek egy élet kevés, hogy megtanuljanak egy normális omlettet sütni.

Benikuty 2017.02.19. 18:42:34

@Attilajukkaja: a szikkadt kenyér szeletet megsütik forró zsírban. Zsírban sült pirítósnak is hívták, valamikor a hatvanas években hónap közepétől...

Benikuty 2017.02.19. 18:46:47

@Attilajukkaja: javítok, a hetvenes évek elején is divat volt, de a turbó verzió: megvettük a kenyeret a boltban, aztán a piacon a kolbászsütőt megkértük, süsse már meg a kolbászok mellett. Leesett néha mellé egy kis kolbász is, mustár gyakrabban. Mindet 400 km-re az otthoni akolmelegtől...

Attilajukkaja 2017.02.19. 18:49:46

@Benikuty:
"egy élet kevés, hogy megtanuljanak egy normális omlettet sütni"
Ebben egyetértünk, de a mi gasztrokultúránkban az omlett nem is egy elterjedt reggeli.
A tojás egy nagyon egyszerű alapanyag, de a tökéletes lágy tojás vagy buggyantott tojás még nekem is egy kihívás, ... pedig már nem egyszer készítettem. A legegyszerűbb kajákat a legnehezebb tökélyre vinni. Nem igaz?

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.19. 18:54:37

@Benikuty: "a szikkadt kenyér szeletet megsütik forró zsírban. Zsírban sült pirítósnak is hívták".

Olyan a felülete mint a reszelő. Bedörzsöltük fokhagymával, és hűlés elleni orvosságként is ettük. Biza'

Attilajukkaja 2017.02.19. 18:55:38

@Benikuty:
"a szikkadt kenyér szeletet megsütik forró zsírban"
Aha! Nálunk ilyen nem volt, ezért nem ismertem.
De miért volt az annyira rossz? Pl. egy fokhagymás hús- vagy kolbászszsírban sült kenyér nem lehet annyira rossz.
A bundáskenyér sem egy nagy cucc, mégis mennyien imádjuk!

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.19. 18:59:39

@Attilajukkaja: Az "angolos" omlett állaga a tejberizs és az aludtej között van, elüt a mi rántottánkétól. Lágy, folyós massza, amit a rizottóhózoz hasonlóan, állandó és vigyázó keverés mellett készítenek. Félperccel többet van a tüzön, és már kámpec neki.

Attilajukkaja 2017.02.19. 19:05:16

@Hobbiszakács:
Ursae Minorissal - aki sajnos nem egészen Jenő, - való vacsitokról legközelebb csinálhatnátok egy fényképes beszámolót. Mármint a kajákról, vagy bármiről. Betennénk a családi fotóalbumba. Mert én már annak tekintem ezt a blogot. Egy nagy családnak. :o)

Attilajukkaja 2017.02.19. 19:16:13

@Hobbiszakács:
"Az "angolos" omlett állaga a tejberizs és az aludtej között van, elüt a mi rántottánkétól."
Számomra az omlett és a rántotta eleve két különböző étel, és szerintem az angolok számára is.
A lényeg, hogy nagyon sok recept van mindkettőre. Van aki vajjal és van, aki olajjal készíti. Van, aki tejet is tesz bele, és van, aki nem. Van, aki folyton kevergeti, és van, aki csak akkor, amikor szükségét látja. Stb.
Ezért is ilyen izgalmas ennek a pofonegyszerű ételnek az elkészítése. :o)

Benikuty 2017.02.19. 19:30:36

@Attilajukkaja: van olyan konyha, ahol ma is "beugró": süss egy omlettet :)

Benikuty 2017.02.19. 19:32:02

@Hobbiszakács: a fokhagyma fontos elem, és ahogy ráolvadt, csökkentette a reszelés mértékét :D

Benikuty 2017.02.19. 19:34:03

@Attilajukkaja: mert nem volt más. Az okok messzire vezetnének, aminek a kezdete a "felszabadulás" volt...

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.19. 19:42:03

@Benikuty: Azt a zsírban sütött kenyeret ha nem etted meg azonnal, kövületté változott. Még a kutyának is beletört volna a foga :-)

Attilajukkaja 2017.02.19. 19:47:52

@Benikuty:
"van olyan konyha, ahol ma is "beugró": süss egy omlettet"
Nagyon igaz! Jogosan.
Én annak idején, még a sushi mesterekről is azt tanultam, hogy kérjek elsőként egy omlett sushit, ha fel akarom mérni a mester tudományát. :o)

"mert nem volt más. Az okok messzire vezetnének, aminek a kezdete a "felszabadulás" volt."
Értem. És tovább nem is kérdezem, hogy miért nem lehetett finom egy zsírban sült kenyér. Sózva, fokhagymával bedörzsölve.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.19. 19:49:58

@Attilajukkaja: Fényképes beszámoló nincs, de még jön a napokban egy történet Alfáné tollából is. A menűt velőscsont-minicsirke-torta háromszögbe keretezve szolgáltam fel az engedelmes és megtört vendégseregnek. :-) Végül egy rövid agytornával zártuk az estét.

Kíváncsi vagyok, rájösztök a megoldásra:

Folytasd a sort: szerelem, világháború, birodalom, dimenzió, iszlám pillére, érzék, mennyország, ...

Attilajukkaja 2017.02.19. 19:59:17

@Hobbiszakács:
"még jön a napokban egy történet Alfáné tollából"
Az jó. Alfánét nem ismerem.
Lehet, hogy ehhez el kellett volna olvasnunk az első könyvedet?

Benikuty 2017.02.19. 21:07:45

@Hobbiszakács: megettük másnap is, így volt...

Benikuty 2017.02.19. 21:15:19

@Attilajukkaja: a budáskenyér viszont király, főleg, ha a kenyér jól megszívja magát tojással. Idő kell neki, nem egy kapkodós műfaj :)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.20. 06:51:54

@Benikuty: A bundáskenyeret errefelé "szegény lovagnak" (fattiga riddare) hívják, és édesen, azaz cukorral-fahéjjal, dzsemmel vagy mézzel eszik.

Utánaolvastam, és még ezt találtam:

"A német Armer Ritter (szegény lovag) név a római időkből származik. Apicius De re coquinaria című szakácskönyvében már „téli búzás sütemény” néven is megjelent, amikor is tejbe merítették, olajban pirították és mézzel meglocsolva tálalták."

hu.wikipedia.org/wiki/Bund%C3%A1s_keny%C3%A9r

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.20. 06:53:08

@Attilajukkaja: A poszt szerzője "α Ursae Minoris", innen jön az Alfa és Alfáné :-))

Benikuty 2017.02.20. 08:33:52

@Hobbiszakács: finom lehet :) kisebbik lányom is cukrozta, és kovászos uborkát evett hozzá :D

Attilajukkaja 2017.02.20. 11:01:04

@Hobbiszakács:
"A bundáskenyeret errefelé "szegény lovagnak" (fattiga riddare) hívják, és édesen, azaz cukorral-fahéjjal, dzsemmel vagy mézzel eszik."
Ezt az USA-ban french toast-ként ismertem meg, ...és sült baconnal adták. :o)

"A poszt szerzője "α Ursae Minoris", innen jön az Alfa és Alfáné"
Aha, már értem. Én azt sem tudtam, hogy az Ursae Majorist Alfának is nevezik, de most utánanéztem, és valóban! Az ember nálad mindig tanul valamit. :o)

@Benikuty:
"a budáskenyér viszont király, főleg, ha a kenyér jól megszívja magát tojással."
Valóban!

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.20. 19:27:45

@Attilajukkaja:
"Ursae Majorist Alfának is nevezik"
Vagyis egész pontosan így néz ki a helyzet:

Van a Kismedve (vagy Kisgöncöl) nevű csillagkép, aminek a latin neve Ursa Minor.
A csillagképek legfényesebb csillagát szokás az adott csillagkép alfájának, a második legfényesebbet a csillagkép bétájának stb. nevezni. A megfelelő görög betű után a csillagkép neve jön birtokos esetben. Így lesz az Ursa Minor legfényesebb csillagának a neve α Ursae Minoris. Ez a bizonyos csillag pedig maga a Sarkcsillag, a Polaris (ami egyben a blogom címe is).

Attilajukkaja 2017.02.20. 19:31:43

@α Ursae Minoris:
OK. Köszi a magyarázatot! Akkor te mégsem vagy Alfáné?

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.20. 22:17:52

@Attilajukkaja: Én vagyok Alfa Ursae Minoris - így lesz a feleségem neve Alfáné. :-)

Attilajukkaja 2017.02.22. 15:43:56

@α Ursae Minoris:
"így lesz a feleségem neve Alfáné"
Ebből az jön le, hogy nem te írod a következő bejegyzéseteket, hanem egy saját csillaggal nem rendelkező Alfáné. .... Hm.
Értem és nagyon várom, mit főztök ki! :o)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.22. 18:08:30

@Attilajukkaja: Már fenn is van a nejem blogposztja, "Sic transit gloria mundi" címmel.
Ha ő maga nem is rendelkezik csillaggal, de az posztja Michelin-csillagos témával foglalkozik - úgyhogy mondhatni az én posztommal átellenes végletet tárgyalja... :-)

Attilajukkaja 2017.02.22. 18:25:40

@α Ursae Minoris:
Nagyon tetszett a válaszod.
Engem, aki a vak komondorok országában élek, kicsit meg is hatott, hogy ilyen kedvesen propagálod a nejed blogját. Köszönöm!

Attilajukkaja 2017.02.22. 18:29:08

@α Ursae Minoris:
Megpróbáltam rákeresni a blogra, de ilyen néven száz más blog jött fel. Talán adhatnál egy linket!

Attilajukkaja 2017.02.22. 19:02:03

@α Ursae Minoris:
Bocsi, ha valamit félreértettem! Köszi a linket.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.22. 19:09:30

@Attilajukkaja: Semmi gond, a lényeg az, hogy eljutottál a nejem posztjához. :-)
süti beállítások módosítása