Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Hobbiszakács / Skandikamera

Válogatott gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

  • Hobbiszakács: @α Ursae Minoris: Nézem a holdraszállást, az 1902-ben készült filmben: szenzációs a találkozás a kecskebukát vető holdlakókkal - a 9.00 perctől - és még szenzációsabb a csetepaté az esernyővel, és... (2018.11.09. 16:36) Kitalálós poszt - Egy filmplakát
  • α Ursae Minoris: @Hobbiszakács: Az általad linkelt „Az erőd” című filmre pár éve Mormogi papa hívta fel a figyelmemet, korábban nem ismertem. Szerintem némi jóindulattal SF-nek minősíthetjük (ráfoghatjuk, hogy alter... (2018.11.09. 16:00) Kitalálós poszt - Egy filmplakát
  • Hobbiszakács: @α Ursae Minoris: Egyike a ritka alkalmaknak, amikor az orosz tudásnak hasznát vehettük :-) Ez megszűrte az aspiránsokat. A filmre MP is "ráhibázott": "Mellékelek egy képet a Dán Filmakadémia ar... (2018.11.09. 15:37) Kitalálós poszt - Egy filmplakát
  • α Ursae Minoris: @Hobbiszakács: Az ország valóban meglepö. Az évszám végül is nem annyira (elöször arra számítottam, hogy az lesz benne a csavar, hogy ez egy mai film retro-stílusú plakátja). Az elsö nagy "klassziku... (2018.11.08. 17:02) Kitalálós poszt - Egy filmplakát
  • Hobbiszakács: @α Ursae Minoris: Nem annyira a cím, mint az évszám és az ország. Ki hitte volna?! :-) (2018.11.08. 15:11) Kitalálós poszt - Egy filmplakát
  • α Ursae Minoris: A cím a legegyszerűbb kérdés, mert oda van írva: Путешествие на Марс. Innentől meg már csak Google. Az eredmény részben meglepő, mert van ilyen címmel egy közelmúltban készült film is, de a plak... (2018.11.08. 14:17) Kitalálós poszt - Egy filmplakát
  • Hobbiszakács: @α Ursae Minoris: Mondhatnátok azt, hogy "csak pár napra megyünk el, erre mi történik!?" :-) Minket is kellemetlen meglepetésként ért, csak a "zöldek" öröme volt felhőtlen. (2018.10.30. 17:53) Óra- és évszak-átállás Stockholmban
  • α Ursae Minoris: Mi ráadásul Magyarországon voltunk hétvégén, és pont vasárnapra különösen szép, napos, langyos idö lett - egészen szürreális volt, hogy hóesésre érkeztünk vissza Svédországba... (2018.10.30. 10:17) Óra- és évszak-átállás Stockholmban
  • Hobbiszakács: @α Ursae Minoris: Ez igen! Nekem jó kis időbe telt, amíg megfejtettem a teraszunk alatt játszódó eseményt. Éppen a paradicsomot öntöztem, amikor a veterán busz megállt a házunk előtt. Valamelyik szo... (2018.10.26. 09:04) Kitalálós poszt - Egy hangszer (két példányban)
  • α Ursae Minoris: Ó, igen! Felismerem, úgyhogy nem lövöm le (teljesen) a poént kapásból... Jellemzö, hogy a két jiddische mame egy pillanatra sem hagyja magára a fiacskáját, hanem szorosan követi az aktust. Ennek az... (2018.10.26. 08:27) Kitalálós poszt - Egy hangszer (két példányban)
  • Hobbiszakács: @α Ursae Minoris: Gondoltam :-)))) (2018.10.17. 11:05) A stockholmi fantasztikus paradicsom
  • α Ursae Minoris: A cím alapján arra számítottam, hogy az erkélyeden termő fantasztikus paradicsomokról láthatunk majd képeket. :-) (2018.10.17. 10:43) A stockholmi fantasztikus paradicsom
  • Hobbiszakács: Az 1., a 4. és a 6-7-8. képeken szereplő kiállított "csokoládék" a Kristianstad-i szakiskola tanítványainak az alkotásai. (2018.10.14. 11:37) "Csoko,csoko,csokoládé" - képriport a stockholmi Csokoládé Fesztiválról
  • Hobbiszakács: A madártoll pénz neve tevau. A néprajzi múzem "Feathers" kiállításán láttam. Részletek a posztban és a azhfoto.blogspot.com/2018/10/feathers-at-etnografiska-museet-in.html oldalon. (2018.10.09. 08:02) Kitalálós poszt - Mi ez?
  • α Ursae Minoris: @Hobbiszakács: Igen. De hát gyakorlatilag már elmondtad, nem...? Pénzként használt galambtoll-szalag. Ez tökéletesen kielégítö válasznak hangzik. :-) (2018.10.08. 15:25) Kitalálós poszt - Mi ez?
  • Utolsó 20

Címkék

Paprikás csirke az Északi-sarkon (7)

2008.05.09. 10:00 :: Hobbiszakács


2006. április 20. (tg)
8:47 – Reggel hatkor bontottunk tábort, szerintem senki nem aludt éjjel. A helymeghatározás szerint nem volt negatív áramlat, tehát csak néhány száz méter választ el bennünket a „világ tetejétől”. Ráadásul a felhők is elvonultak, és sziporkázó napsütés fogad minket. Elindultunk Bojarszkij nyomában, vakon követjük őt. A GPS jelzései után kell mennünk, ugyanis az állandóan változó jégmező miatt semmilyen oszlop vagy emlékmû nem jelzi a Sarkpontot. Jégtorlaszokon kell átküzdeni magunkat, türelmetlenségünket már nem lehet fokozni.

 

Akarva-akaratlanul kémleljük horizontot, és bukdácsolunk Bojarszkij nyomában. Kiérünk egy laposabb terepre, amikor vezetőnk megáll, és felkiált: „Megvan!” Köré gyûlünk, mindannyiunk tekintete a GPS képernyőjére mered: 89° 99’ 99’’. Az Északi-sarkon állunk! Minden eddigi konfl iktusunk, problémánk egyszerre megszûnik, elérzékenyülünk. Lábamból kimegy az erő, térdre rogyok. Sikerült! 6 óra 50 perckor elértem a világ tetejét. Alig telik el néhány pillanat, és az elgyengülést követően soha nem tapasztalt erő árad el a tagjaimban: úgy érzem, ha ez sikerült, akkor már semmi nem jelenthet akadályt az életben.

Azonban nem marad sok idő az agonizálásra: a távolban felmorajlanak egy közeledő helikopter rotorjai. Közelít, hogy visszaszállítson minket a Borneóra. Épp annyi időm marad, hogy megmelegítsem a paprikás csirkét, és felkínáljam expedíciós társaimnak. Egy pillanat alatt fogy el, és hihetetlen dicséretekben részesülök – ami, azt hiszem, inkább az elmúlt tíz nap nélkülözéseiben a civilizációs megnyilvánulás iránt érzett hála, mint a szakácstudásom érdeme. Rögtönzött lakománk után előkerülnek az ünnepi italok, és semmi perc alatt megisszuk a regimentnyi katona lerészegítésére is elegendő szeszt, köztük Szakál tanár úr jászberényi szilvapálinkáját is, amelyet elutazásom előtt kaptam tőle.
Szánjainkat bepakoljuk a helikopterbe, majd a levegőbe emelkedünk. Távolodik alattunk a jégmező, ami az elmúlt napokban otthonunk volt. Hihetetlen felülről látni azt a helyet, ahol többször életveszéllyel álltunk szemben. Fentről annyira egyszerûnek tûnik minden. Elgondolkodtató, hogy alig háromnegyed óra alatt tesszük meg azt az utat vissza a Borneóra, amelyet tíz, embert próbáló nap iszonyú viszontagságai árán tudtunk csak leküzdeni. A visszaút során mindvégig könnyeimmel küszködtem.

A Borneó kék sátrai és a nyüzsgő élet maga volt a civilizáció csúcsa az elmúlt napok után. Bementünk az egyik sátorba, ahol az eddig nélkülözött meleg fogadott bennünket. No meg hatalmas tálakon kaviár, poharakban pezsgő és vodka. Eufória uralkodott el az egész társaságon: egyesek üvöltöztek, mások önfeledten röhögtek, de volt, aki sírt. Thierry egészen egyszerûen magába roskadt. Én azonnal megragadom a telefonomat, és elkezdem közölni a hírt az otthoniakkal: harmadik magyarként kitûztem másodszor is hazánk lobogóját a földgolyó tetején, és a világon elsőként északi-sarki lakomát készítettem. Elérem jászberényi alma materemet is, és szaggatottan bár, de átadom üdvözletemet. Vezetőink diplomát osztanak ki, amelyben tanúsítják, hogy elértük az Északi-sarkot. Újabb eufória-hullám csap fel, amit már csak az fokozhat, hogy megjelenik néhány dobozos sör. Pár napja még egy fél házat is felajánlottak volna érte. Magam elé teszem, fejemben a Kék Duna keringő dallamai szólnak. Öt percig bámulom a dobozt, majd lassan, módszeresen felnyitom. Aztán felemelem, és két korttyal felhajtom az egészet, mint egy állat.

 


[...]
A mulatozás kellős közepén halljuk a repülő turbináit. Értetlenül nézünk körbe, az expedícióvezetőkben és a Borneó munkatársaiban megfagy a vér. A bázisparancsnok érkezett meg. Belép a sátorba, és nem kell sokat mérlegelnie, hogy felmérje a helyzetet: nem volt ember, aki meg bírt volna állni a lábán. Nagy levegőt vett, és szinte átmenet nélkül üvölteni kezdett. Az egész kutatószemélyzetet a sárga földig lehordta: a leszállópálya elhanyagolt, a bázis oldalára feltorlódott a hó, a berendezések szanaszét hevernek. A hosszas üvöltözés után a kutatók még hosszasabb tudományos magyarázatot adtak. Bár a bázisparancsnok szemöldöke összeráncolt maradt, lassan engedett az embereinek, és kénytelen-kelletlen elfogadott egy kétdecinyi vodkát, amit, továbbra is spártai szigorral az arcán, két kortyra felhajtott. Az első poharat követte a második, mígnem ő is olyan részeg lett, mint az egész csapat.
Időközben felfedeztem a Borneó kommunikációs központját, ami egy narancsos dobozokon álló padból, egy laptopból és két telefonból áll. Ember sehol. Most már nem csodálkozom azon, hogy a jégről miért volt ilyen nehéz elérni őket, és az utánpótlás szállításakor a pontos koordináták ellenére miért landolt a helikopter két kilométerre a táborunktól…
Éjszaka indul vissza repülőnk. Lassan magunk mögött hagyjuk a sarkvidéket. Háromszor vacsorázom, majd elalszom.
2006. április 21. (tg)
Reggel egy vágott szemû asszony kopogtatott az ajtómon, és beadott egy tiszta törülközőt. Szükség is lesz rá. Éjjel kettő óra körül érkeztünk meg Longyearbyenbe, és az első utam a zuhanyzóba vezetett. Egy órán keresztül sikáltam az elmúlt napok mocskát. Meglepve vettem észre, hogy nem úsztam meg sérülés nélkül ezt a kalandot: a fülemen, orromon, két kezemen fagymarások vannak. A tûzkeresztség emlékét, úgy tûnik, már életem végéig magamon kell viselnem – mint bármelyik, valamirevaló sarkvidéki kalandornak.

4 komment

Címkék: paprikás csirke az északi sarkon Turóczi Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr94448784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

muskotály küvé 2008.05.09. 17:28:07

"Bár a bázisparancsnok szemöldöke összeráncolt maradt, lassan engedett az embereinek, és kénytelen-kelletlen elfogadott egy kétdecinyi vodkát, amit, továbbra is spártai szigorral az arcán, két kortyra felhajtott"
:)

baliquez 2008.05.10. 21:09:24

Az a csirkecomb nem tűnik teljesen főttnek.
Csak hülyéskedek.
Gratulálok és irigykedek rád. :)

Benikuty 2008.05.12. 07:40:30

Minden elismerésem!
A comb nyilván két harapás közt fagyott meg:)

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.07.06. 17:17:56

Hát ez nem akármi volt... Sosem vágytam hasonló helyekre vagy megmérettetésre, de a leírás annyira szemléletes volt, hogy legalább egy kicsit jobban megértem azokat, akik az egész életüket képesek feltenni egy ilyen kalandra. Kicsit furcsának találtam a veszélyes szituációkat olyan szempontból, hogy ezekről nem volt szó a felkészülés során? De nyilván nem lehet mindenre fejben felkészülni. Tényleg elképesztő, le a kalappal!