Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Kovács Sándor, az első magyar résztvevő a Bocuse d'Or-on (Retro poszt 2008-ból)

2023.01.24. 08:00 :: Hobbiszakács

 

Az első Szakács Európai Bajnokság előestéjén érkeztem Stavangerbe. Éppen a „Stavanger Forum” elnevezésű épületkomplexum főterét övező hodályokat próbáltam azonosítani, amikor fekete pincéröltöny lebegő szárnyaira lettem figyelmes. Viselője, egy nyílt tekintetű, vörös szeplős srác, sietős léptekkel tartott felém, majd néhány centiméterrel előttem lefékezett. A nyakában lógó névkártyáján – erről mindig a világháborús dögcédula elnevezés ugrik be – láttam, hogy Matijának hívják, és ő a horvát séf. A tört angolsággal és elfúló lélegzettel előadott kérdésözönből kiderült, hogy a beígért norvég összekötője nem válaszol a hívására, így nem tudja azt, hogy hol kell átvennie a séfzakót, a felszerelése hiányos, és sürgősen kellene egy vágódeszka…
Megnyugtattam, hogy Norvégia nem éppen az agresszív kismalac hazája, itt rend a lelke mindennek. Javasoltam, hogy lokalizáljuk együtt a főbb helyszíneket. Jobb választása nem lévén, Matija szaporán szuszogva követett. Keresgélés közben elmondta, hogy a nagyanyja nagykanizsai. Aránylag rövid idő alatt sikerült eligazítanom. Elbúcsúztunk, és sok szerencsét kívántam neki. Tipikus gulyáságyú töltelék. Őérte senki sem fog sírni, óvni, reklamálni. Annyira egyedül volt, hogy kapásból megelőlegeztem neki az utolsó helyet.
Az esti napfényben úszó tér tele volt kelet-európaiakkal és hangosan vitatkozó spanyol szurkolókkal. A dobogós helyek várományosainak, a skandinávoknak és a franciáknak nyomuk sem volt.
Másnap reggel nyolckor alig lézengtek a három-négyszáz lelket befogadó nézőtéren. Jobban mondva, senki sem volt.
Az elsőnek kezdő Kovács Sándor balról az első fülkében rendezgette a nagyon szimpatikus Pap Zoltán commissal a részben magával hozott, részben a szálloda szakácsától kölcsönzött felszerelését. Pontban nyolckor elindult a falióra, és Sándorék nekifogtak szakácséletük eddigi legnagyobb feladatának.
Kovács Sándor
Sorban benépesültek a fülkék. Negyedóra múlva a finn, újabb tizenöt perc múlva pedig az újdonsült ismerősöm, Matija fogott neki az ötórás versenymunkának.
Utolsónak a brit szakács órája indult el.
Két fényképezés között magyar szó ütötte meg a fülemet. Attól fogva négy lelkes magyar és három piros-fehér-zöld zászló társaságában folytattam a szurkolást.
Az ünnepélyes megnyitó pontban tizenkettőkor kezdődött. Először a két zsűrit, majd a díszvendégeket mutatták be. A 84 éves norvég koszt-orákulum, Ingrid Espelid Hovig, és a 82 éves Paul Bocuse csillogó szemmel fogadták az ovációt.
Eyvind Hellström és Paul Bocuse 
- Ez már sport – mondta többek között a megnyitó beszédében a rendezőbizottság elnöke, a norvég Eyvind Hellström.
- És üzlet – teszem hozzá. A verseny alatt ugyanis futószalagon követték egymást a norvég nyersanyagokról szóló reklámfilmek és a szponzorokkal, a termelőkkel, a szállítókkal, a kereskedőkkel és a politikusokkal készült TV-interjúk.
Egy órakor megszólalt a gong, és a pincér szerepét vállaló norvég szakácsok kihozták a hal-zsűri tagjainak és a díszvendégeknek Kovács Sándor halas tálát.  ”Pali bácsi”, vagy nagyon éhes volt, vagy pedig a lazac volt nagyon finom, mind megette a Sándor főztjét, és úgy nézett körül, mint aki kenyeret keres, hogy kitörölje vele a tányérját.
Közel másfélórás várakozás után a hús zsűri is szóhoz, azaz ételhez jutott.
Fél négyre az utolsó tál is kikerült a konyhából.
Eltettem a kamerát, és elbúcsúztam a szurkolótársaktól. Az épület mögötti betonkerítéshez támaszkodva Matija cigarettázott. Úgy nézett ki mint egy rakás szerencsétlenség. Nem sült meg a báránya. Azzal vigasztaltam, hogy manapság a rozéra sült a divat. - De nem a túl rozéra - ingatta búsan a fejét.
Másnap reggel minden kezdődött elölről. A délelőttöt szabad programmal töltötték a zsűritagok.
Délután megint helyet foglaltak a fülkék előtt, hogy újabb megpróbáltatásoknak tegyék ki a sokat próbált és kiállt ízlelő gumóikat.
Kreil Vilmos, a magyar zsűritag
Az öt órára tervezett eredményhirdetést harsogó rockzene vezette be. A nagyrészt norvég és észt szurkolókból áll közönség kereplőkkel, dudákkal és vastapssal tercelt hozzá. Először a nemzeti zászlókkal felszerelt csapatok vonultak be.
Legalább félórába telt, amíg bemutatták a jelenlevő eminens személyiségeket, köztük a korábbi nyertesekből megalakult Bocuse d’Or Akadémia norvég és francia tagjait.
A legjobb halas és húsos tányérért járó külön- vagy inkább vigaszdíjat, amit a hagyomány szerint a dobogóról éppen hogy lemaradt versenyző(k) kapja, a francia Philippe Mille vitte el. A mellettem álló norvég fotós valamit tudhatott, mert állandóan a színpad szélén, félárnyékban álló norvég versenyzőt fotózta.
Philippe Mille
Először a harmadik helyezett svédeket szólították. Az Oslói Bagattelle-ben, Eyvind Hellström keze alatt dolgozó Jonas Lundgren arcára írt mély csalódást nem lehetett félreérteni.
A második helyezett dánok már elégedetten mosolyogtak. Az utolsó boríték tartalmától a közönség extázisba jött, a norvég fotós nagy igyekezetében a lábamon állva csattogtatta a gépét.
A 28 éves Geir Skeie nem remélhetett jobb születésnapi ajándékot
Paul Bocuse és Geir Skeie
Az örömmámorban alig lehetett hallani a további sorrendet. Az észtek eszeveszett dudálásba kezdtek, és hiába próbáltam, igéztem, nem hallottam a Hungaryt. Aztán megjelent a képernyőn a táblázat.
Elsősorban az étel ízét bíráljuk  – mondta egy interjúban Bent Stiansen, a norvég zsűri elnök, aki hajdanán az első Bocuse-aranyat szerezte Norvégiának.
Bent Stiansen
Ezen csak mosolyogni lehet. A norvég kedvelt íze még a svédnek is idegen, hát még az orosznak, a máltainak vagy az olasznak? Húsz nemzetnek még távolról sem hasonlít az ízlése. Akkor meg mi marad a ”szem, száj ingeréből”? A ”mindent a szemnek!”. Ezért fontosabb szerintem a kinézet az íznél.
A győztes norvég
a 16. helyezett magyar
és a 20. horvát ”báránytála”.
A gondosan kiszemelt, stratégiai intézményekben iskoláztatott, neves éttermekben gyakorlatozó fiatal séfek mögött nemzeti szövetségek, szponzorok hada, személyi coachok és mentorok valóságos csapata áll.
A norvégok mindent beleadtak. Stavangerbe cipelték a médiát, a norvég mezőgazdasági minisztert, valamint számos norvég és francia celebritást. A vendégeket etették-itatták, elcipelték a termelőkhöz, a záró banketten pedig a Norvég Szimfonikusok játszottak. A feltételezhetően óriási költségek féken tartására 150 önkéntest vontak be, akik jól-rosszul, de zokszó nélkül végezték a munkájukat.
* Az utolsó három kép sajtókép (pressbild).
 
 

17 komment

Címkék: stavanger sem rokona sem ismerőse beszámoló az első szakács európa bajnokságról Paul Bocuse Kovács Sándor Eyvind Hellström

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr66555705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.07.06. 15:52:03

Hűha, ekkora felhajtás üres nézőtérrel? Vagy az csak az elején volt üres?
Ezek szerint hiába ízlett a magyar halastál, az eredménynél nyoma sem volt...:(

Az Öreg 2008.07.06. 17:47:16

Köszönet a tájékoztatásért! Ha tudnám a lakcímet, küldenék valami apróságot, a köszönet kifejezésére.

Emlékeket ídézett fel bennem az útvonal térkép is. Ugyan ezen az úton haladva, nem találtuk a svéd-norvég határt. A másik meglepetés, hogy a norvég oldalon megszállva, a tulajdonos este szólt, hogy el kell mennie, a szállóban egyedül maradtunk, és a kulcsot hagyjuk a külső zárban, de zárjuk rá, ha elmegyünk, mert a szél benyohatja.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.07.07. 01:16:08

köszi a beszámolót:))
remélem még van a tarsolyodban egy-két posztra való anyag a versenyről, mert szívesen olvasnék még...:))

maybach 2008.07.07. 07:34:12

Köszönet a riportért.
Ez is azt a feltételezésemet erősítette, hogy erősen szubjektív egy ilyen verseny.

Fiskális 2008.07.07. 09:14:16

Köszi, jó volt, azt hiszem Maybachnak igaza lehet. Nem föltétlen nyerni kell ezeken, hanem részt venni, mindig és sokaknak.

peferenc 2008.07.07. 15:19:12

Mivel nem vagyok szakember, fogalmam sincs mi különböztette meg az 1, 16 és 20-ik hely között a különbséget. Csak az íz? Mert a látvány csaknem azonos.
Kívácsi lennék a magyar zsűritag véleményére.

Attilajukkaja 2008.07.07. 22:10:34

Ezek a versenyek annyira szanalmasak. Mar elore el van dontve, hogy kik azok, akik szoba sem johetnek, mint nyertesek.
Inkabb nem kommentalom ....

Kreil Vilmos 2008.07.08. 16:45:04

A kommentelők szíves figyelmébe: nem, nincs előre eldöntve a verseny. A pontozás hiteles és nyilvános, bárki számára elérhető, hogy például a 3 Michelin-csillagos Pierre Wynants, a belga zsűritag adta a legmagasabb pontszámot a magyar versenyzőnek!
A pontozás egyébként három részből tevődik össze: maximum húsz pontot ugynevezett 'supervisor'-ok adhatnak, akik a teljes munkafolyamatot figyelemmel kísérik, úgy mint a munka tisztasága, nyersanyaggazdálkodás, technológia, a munka 'frissesége', stb. A pontozók idén a legutóbbi két Bocuse d'Or nyertesei voltak. További hatvan pontot a zsűri tagjai adhatnak, amelyből 20 pont a prezentáció és 40 pont az étel állaga, íze, texturája, tehát az összbenyomás.
A pontozás tekintetében az első három helyezett nálam is ugyan az lett, aki a díjat kapta, igaz kissé más sorrendben, de ez is egy újabb adalék a maradéktalan hitelességhez.
A versennyel kapcsolatos további részletek is hamarosan olvashatók lesznek.

muskotály küvé 2008.07.22. 12:42:21

Szerintem pont az ilyen "nyersanyagszegény", vagy "azérteszünkhogyéljünk"-felfogású országok konyháján felnőttek tudnak jól különbséget tenni az egyes nemzetek ételei között, mert nem befolyásolják őket a hazai ízek. De lehet, hogy tévedek.

Benikuty 2023.01.24. 08:11:30

" ”Pali bácsi”, vagy nagyon éhes volt, vagy pedig a lazac volt nagyon finom, mind megette a Sándor főztjét, és úgy nézett körül, mint aki kenyeret keres, hogy kitörölje vele a tányérját."
Ezen még ennyi év távlatából is jót nevettem, vagyis, hogy milyen finom humorral tudsz hülyét csinálni abból, aki megérdemli :D

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2023.01.24. 09:12:46

@Benikuty: A nevettetés szándéka nem áll távol tőlem, de az iróna nem volt szándékos . Azt írtam le, ami a tőlem két méter távolságra levő asztal mellett folyt. Világos, hogy Paul Bocuse ebédelni ugrott be. Csak a zsűritagoknak kellett végigkostolniuk az összes kreációt. Túlsültet, sótlant, nyerset egyaránt. (Hadd ne szóljak erről.) :-))

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2023.01.24. 12:09:13

Kedves Bloggazda!
Örülök, hogy a régi-új posztó még mindig ízletes és nem prosztó...
Megint elszomorít, mennyien tűntek el lapjaidról :-(

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2023.01.24. 14:43:48

A 2023-as verseny eredménylistáját elnézve: le a kalappal a magyar csapat eredménye előtt!

The results of the Grand Final of the Bocuse d'Or 2023

Bocuse d’Or : Denmark - Brian Mark Hansen
Bocuse d’Argent : Norway - Filip August Bendi
Bocuse de Bronze : Hungary - Bence Dalnoki

4th: Sweden - Jimmi Eriksson
5th: France - Naïs Pirollet
6th: Finland - Johan Kurkela
7th: United-Kingdom - Ian Musgrave
8th: Iceland - Sigurjón Bragi Geirsson
9th: United States - Jeffery Hayashi
10th: Switzerland - Christoph Hunziker
11th: Canada - Samuel Sirois
12th: Japan - Tomoyuki Ishii
13th: Estonia - Alexander Gureev
14th: Belgium - Sam Van Houcke
15th: New-Zealand - Will Mordido
16th: Colombia - Carlos Pajaro
17th: China - Nick Yuli Lin
18th: Australia - Alex Mcintosh
19th: Mauritius - Kritesh Halkory
20th: South Korea - Byeonghyen Hwang
21st: Chile - Ari Zuñiga Salas
22nd: Mexico - Marcelo Hisaki
23rd: Morocco - Faical Zahraoui
24th: Sri Lanka - Mihishan Rashminga Silva

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2023.01.27. 08:13:01

@Benikuty: Érdekes cikk, köszi. Jó pár éve nem járok szakácsversenyekre, azóta Svédországban teljesen kicserélődött a gárda, míg Nálatok látom, hogy maradtak a barikádokról ismert nevek.

A svédek nagyon elkeseredtek a negyedik hely miatt. Arra nem gondolnak, hogy a korábbi sikereikhez egy barátság is hozzájárult.

hobbiszakacs.blog.hu/2016/04/20/sven-gunnar_svensson_a_elso_nemzeti_bocuse_d_or_akademia_megalapitoja
süti beállítások módosítása