Kis csalódással ugyan, de emelt fővel ért véget Magyarország számára a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntője. Csalódásunk mindössze egyetlen dologban érhető tetten: versenyzőnk Kovács Sándor, a kecskeméti Wellness Granada konyhafőnöke és segítsége Pap Zoltán ezúttal nem jutott be a világ 24 legjobbja közé, így 2009-ben Lyonban nem lesz magyar indulónk.
A versenyről hazatérve tengernyi tapasztalattal, új kapcsolatokkal, barátságokkal, mástól jött véleményekkel igazán őszintén szembenézhetünk a versennyel. De kezdjük az elején: a magyar versenyzőnk kiegyensúlyozott lelkiállapotához gondolom nem sokban járult hozzá, hogy még két héttel a kiutazás előtt is különböző médiákban a „hogy meri ő egyáltalán Magyarországot képviselni” mondatok láttak napvilágot. De haladjunk túl az itthoni ellentéteken és tekintsünk Norvégiára. Az itthonról kilőtt mérgezett nyilak, azonban ott is betaláltak, hiszen nem egy ember kérdezte tőlem, hogy kik és miért írogatnak Paul Bocuse-nek levelet, amiben a magyar versenyzőt lejáratják. Egy olyan versenyen, ahol kizárólag a profizmus nyerhet, ezek az országunk ellen vétett baklövések már nem tolerálhatók.
De vissza a versenyhez: szokták mondani a szegény embert még az ág is húzza, ami jelen esetben maradéktalanul teljesült. Sándor az első napon, az első konyhában kezdte meg versenyét, amelyet még az állandó indulók is mindössze egy részvétnyilvánítással fogadtak. További nehézségeket okozott, hogy a Magyarországról kiküldött konyhagépek, illetve eszközök több csapat felszerelésével együtt elkeveredtek és csak a verseny előtt néhány órával kerültek meg. Végül az sem segítette a munkát, hogy a teljesen új konyhagépekbe beépített „technika ördöge” is beleszólt a versenybe és a főzést megelőző másodpercekben is egy szerelő javította Sándor konyhagépeit. A technikai problémák végül többször jelentkeztek a verseny folyamán, de ezügyben még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen volt olyan csapat, amely kettő órán keresztül nem tudta használni elektromos konyhagépeit. Hozzáteszem, a blogon olvasható horvát szakácshoz hasonlatosan a magyar csapat számára kijelölt kontakt személy is elérhetetlennek bizonyult, pedig személyesen hagytam neki üzenetet és küldtem számtalan SMS-t három napon keresztül…
Ezzel együtt a magyar versenyző pontosan időre elkészítette mind a hal, mind a hús ételét, amelyről annyi biztosan kiderült, hogy a zsűriben helyet foglaló 3 Michelin-csillagos szakácsok adták rá legmagasabb pontszámot. A felkészülés során én többször kóstoltam Sándor Bocuse d’Or menüjét és őszintén elmondhatom, hogy a versenyre készítette el a legjobban. Sándor ételei a következők voltak:
· Furminttal marinált lazac és libamáj vacuumban, modern lecsóval, rukkola felfújttal és kaviárral
· A norvég bárány legjava három témára, magyar paprikás mártással
A többi versenyző konyhai asszisztenciáit végignézve szinte sokkoló különbségek tűntek fel az egyes nemzetek között, hiszen volt olyan induló –nem is egy- aki euróban mérve is több milliót költött erre versenyre. Az új indulók közül elég csak Észtországot említenünk, akik egy komplett charter gépet béreltek ez alkalomra. Ezzel együtt a végeredmény szempontjából a papírforma érvényesült: első helyezett Norvégia, második Dánia, a harmadik pedig Svédország lett. A legjobb hal- és húsétel különdíját Franciaország kapta. A végeredmény egyébként teljesen összhangban volt az általam adott pontszámokkal, tehát a zsűri maradéktalan hitelességét csak megerősíteni tudom. Annyit azért hozzáteszek, hogy a zsűritagok között egyfajta ’skandináv-összetartás’ érezhető volt, aminek lehet tulajdonképpen az a meglepő végeredménye, hogy a tradicionális versenyzőknek mondható spanyol és olasz induló kieső helyen zárt.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy amennyiben a magyar induló jól készítette el az általa vállalt menüt és a zsűri pedig hitelesen bírált, akkor vajon miért maradt el a várva várt továbbjutás? A válasz rendkívül bonyolult és összetett, amely hosszabb kifejtést igényel, azonban annak lényege a következő: a Bocuse d’Or, mint a világ legrangosabb szakácsversenye, egy iparág, akárcsak a Forma-1 az autóversenyzésben –sokszor szoktak is ezzel a hasonlattal élni. Itt már nem elegendő egy jó pilóta, akik lehetne akár a legjobb is, hiszen nála sokkal gyengébbek jobb autókban ülve is jobb eredményeket produkálnak. Azon nemzetek, akik dollár-euro százezreket költenek egy-egy versenyzőre –és természetesen a versenyző által képviselt ország imázsára- egészen egyszerűen nem szerepelhetnek rosszul!
Teendőnk tengernyi, amelyek közül talán a legfontosabb, hogy végre összhangot teremtsünk a tekintetben, hogy ki képviselje Magyarországot a következő versenyen. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy két versenyen-két csapatot állítunk ki ezzel rontva egymás esélyeit. Továbbá azon hangokat, amelyek a belső ellentéteinket a verseny szervezőihez viszik, egyszerűen el kell hallgattatni. Az ilyen újságíró, gasztro-szakember ’pesona non grata’ a szakmánkban, hiszen mérhetetlen kárt okoz országimázsunk tekintetében. Végül, de nem utolsó sorban: a legközelebbi megmérettetésre olyan csapatot kell építenünk, amely a mediterrán konyhák mellett a skandináv gasztronómiát is tanulmányozza méghozzá a helyszínen! Erre már mindössze kettő évünk maradt…
Jonasnak, a svéd versenyzőnek pedig szívből gratulálunk! /elárulhatok annyi háttér információt is, hogy nálam a svéd étel a pontszámok alapján megosztott második helyen végzett :-) /
Kreil Vilmos – Bocuse d’Or Hungary Jury President
Utolsó kommentek