Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Kitalálós poszt - Három szobor

2020.01.02. 07:01 :: Hobbiszakács

A. Ez a skandináv mitológiai alak a stockholmi Városháza tövében bűnhődik. Ki az, és mi volt a bűne?

sk2-ph-dsc07084-2.jpg

Az asa-istenek bosszantására szakosodott, notórius bajkeverő Loke (v. Loki) óriásnak született, de vért cserélt Odennel (v. Odin), és attól fogva istennek számított. Alakját és jellemét úgy váltogatta, mint más az ingét. Itt éppen Balder, a fény és a tisztaság istene halála miatt bűnhődik.

Balder Oden és Frigg fia volt, akit anyja a szeme világánál is jobban féltett. Az ártalmatlannak tűnő fagyöngy kivételével minden valamirevaló élőlénnyel és élettelen tárggyal megígértette azt, hogy nem fogja Balder vesztét okozni. Úgy gondolta, hogy ezáltal bebiztosította Balder számára az örök életet.

Egy unalmasnak ígérkező délután az asa-istenek éppen gerelydobásban mérték össze erejüket. Célpontul Baldert használták, aki jóságos mosollyal vette tudomásul a mellényéről rugalmasan lepattanó gerelyeket. Loke ekkor fagyöngyből faragott gerelyt nyomott a vak Hold kezébe, aki azt az asa-istenek gúnyos röhögése közepette Balder felé hajította. Balder holtan rogyott össze.

Lett erre lótás-futás! Követ ment Helhembe, a Halál Birodalmába, hogy engedjék visszatérni Baldert. A tárgyalások nem voltak eredménytelenek. Hel hajlandónak mutatkozott bizonyos engedményeket tenni. Egy feltételt támasztott: az egész világ ejtsen könnyet Balderért! Erre aztán mindenki pityergett: az istenek, az emberek, a fák, a kövek. Csak Tökk óriásasszony szeme maradt száraz.

– Tartsa meg Hel magának azt, aki az övé!

Balder halála a legnagyobb szerencsétlenség, ami valaha az asa-isteneket érte. A lazac képében menekülő Lokét elfogták, egy hatalmas sziklához láncolták, feje fölé Skadét, a mérgét csöpögtető kígyót lógatták. Hűséges felesége kis tálkában fogta fel a férje arcára hulló, maró cseppeket. A tál időről időre megtelik. Akármilyen gyorsan üríti ki, néhány csepp Loke arcára csöpög. A fájdalmában félőrülten vergődő Loke meg-megremegteti a földet.

 B. Fejedelem, II. Gusztáv Adolf sógora.

sk2-dsc02484.jpg

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem. (Mária Eleonóra svéd királyné és Brandenburgi Katalin erdélyi fejedelemasszony nővérek voltak.)

sk2-dsc02507.jpg

C. Melyik nagyvárosban állt eredetileg ez a Stockholmban is bemutatott, szoborrá előléptetett szovjet tank?

sk2-ph-dsc06384.jpg

A tank Prágában, a Kinsky téren állt. A szovjet tankot David Cerny képzőművész 1991-ben festette rózsaszínűre. Ma a Prágához közeli Lesany szabadtéri katonai múzeumában látható.

 

 

4 komment

Címkék: Kitalálós poszt szobrokról

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr3615369996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2020.01.03. 12:56:54

Még csak nem is Lao Grün :-)
Elárulhatom, hogy a Marvel Univerzumban is főbb szereplő - ott is eléggé kétértelmű a hozzáállása.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2020.01.05. 10:46:10

@"saját levében": Most, hogy ismét megjelent ez a kommented, már értelmezhető, amit válaszoltam.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2020.01.05. 16:26:14

Loki valamiért nagyon haragudhatott Baldr-ra. Ezt olvasom:
"A holtak úrnője ezt csak azzal a feltétellel teljesítené, ha minden élő megsiratja Baldrt. Egyedül egy Tokk nevű óriásasszony (aki valójában az álruhás Loki) nem hajlandó erre, így Baldrnek Hél birodalmában kell maradnia, egészen az istenek alkonyáig."
süti beállítások módosítása