A múlt héten csuklyás melegítőbe öltözött fiatalok keltettek feltűnést Stockholm belvárosában.
A fiatalok befurakodtak a város rejtett zugaiba. Hol fejjel lefelé lógtak az útjelző táblát tartó oszlopon, hol pedig élő láncot képeztek az úttestet a járdától elválasztó korlátokon.
Mire az avatatlan járókelő felocsúdott, már el is tűntek.
A rendszeres újságolvasó számára egyszerű a magyarázat. A Stockholm központjában három kilométer hosszú útvonalon vezető séta a stockholmi Táncház (Dansens Hus) „Bodies in urban spaces” címet viselő, rendőrségi engedéllyel megrendezett produkciója volt.
Szereplői, a stockholmi Táncfőiskola diákjai, akik az üres tereket, réseket kitöltő testszobraikkal láthatóvá tették azokat a jellegtelen helyeket, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk.
A produkció atyja Willi Dorner, osztrák koreográfus, aki Párizs, Helsinki, Bécs és Barcelona után - a rendőrség engedélyével – ezúttal a stockholmiakkal játszott. Dorner váratlan és szokatlan helyzetekkel szembesíti a város lakóit azért, hogy átéljék a várost ahelyett, hogy átrobognának rajta. Ebből a célból alakítja a testet meglepő formát felvevő szoborrá.
Dorner „aszfalttánca” nem annyira tánc, mint kontempláció. A provokáló helyzetbe került testek elgondolkoztatnak a korlátozásokon: Vajon kié a város, a házaival, tereivel és utcáival együtt?
Az utcákon keresztül-kasul cikázó fiatalokat követő, nagyrészt középkorú nőkből álló „közönség” tapssal jutalmazta az éppen soron következő testszobrot.
Minden stációnál újabb és újabb kíváncsi járókelő szegődött az üldözők csapatához. A produkció a dinamikáját az egyik helyről a másikra való vándorlás adta. A néző kényszerítve van arra hogy kutasson a tekintetével. És akkor meglátja a „láthatatlan” zugból kilógó lábat!
Dorner produkciója az 1960 táján kialakult neo-dadaista fluxusmozgalom zenével összekötött happeningjeinek az emlékét idézi fel, melyekben a közönség aktívan részt vehetett. A mozgalom egyik legendás hírű képviselője Ligeti György zeneszerző volt, aki a hozzáértést a viccelődéssel, a tradíciók respektálását pedig az abszolút tiszteletlenséggel egyesítette. A provokatőrre és közönségre írt „Die Zukunft der Musik – eine kollektive Komposition” című előadása számos érdeklődőt vonzott a bemutatóra. Ligeti egyedül lépett a pódiumra. Egy ideig szó nélkül állt, majd felírta egy fekete táblára azt, hogy „Legyenek szívesek, ne tapsoljanak, és ne trappoljanak!” majd „Ne hagyják magukat becsapni!” A közönség dühös kiabálással és üvöltözéssel válaszolt. Ligeti kihasználta az alkalmat, és a karmesteri pálcájával hol jobbról, hol pedig balról követelte a crescendót. A maestrot végül sikerül leráncigálni a pódiumról, és a zene jövőjéről tartott néma előadásnak vége lett.
Utolsó kommentek