A stockholmi királyi palota déli kapujával szemben álló Finn-templom narancssárgára festett épülete az 1600-as években „labdajáték-terem” volt. A közös finn-svéd múltat felidéző előadás programfüzete zenés összeállítást ígért, melyben a vörös fonalat a finn nemzeti költő Johan Ludvig Runeberg* "Fänrik Ståls sägner” azaz Aczél hadnagy legendája című, nemzeti öntudatra ébresztő regeciklusa szolgáltatta.
Az előadás a ciklus nyitó darabjával, a finn himnusszal kezdődött. Az előadók – az ovális kontűrű szoprán, az állapotos oboás és Marcella, a zongorista, aki mellesleg a Zasszony barátnője – elfoglalták a helyüket. Az oboás szigorú tekintettel nyalogatta az oboa fúvókáját. Marcella a kottáit rendezte. A hosszú, kék estélyit viselő énekesnő tekintetét a mennyezetről függő csillárra szegezte. Marcella bólintott, amire az énekesnő átszellemült arccal dalra fakadt.
„Hazánk, hazánk, te drága szó,
Zendülj az ajkakon!
Nincs bérc, egekre felnyúló,
Se völgy, se part oly bájoló
Sehol, mint itten északon,
Öledben ősi hon.”**
Marcella alattomosan beleerősített, az oboás kétségbeesetten próbált lépést tartani. A hangjegyek úgy pattogtak a fehér falakon, mint négyszáz évvel ezelőtt a királyi csemeték labdái.
IV. Gusztáv Adolf svéd király gyűlölte Napóleont, ezért szoros véd- és dacszövetséget kötött Angliával. A franciák erre szabad kezet adtak Sándor cárnak – aki máskülönben IV. Gusztáv Adolf sógora volt - a Balti-tenger partján fekvő országok fölött. Az oroszok 1808 májusában betörtek Finnországba, és a hétszáz éve svéd fennhatóság alatt álló Finnország Finn Nagyhercegség néven cári tartománnyá vált.
„Hazánk szegény, de hadd legyen
Annak, ki kincsre vágy.
Hadd vesse meg az idegen,
De mi szeretjük mind híven:
E sziklatáj, ezernyi láp
Nekünk tündérvilág.”
Abban az évben a tél különösen kemény volt, a Balti öböl vízét késő tavasszal is vastag jég fedte. A vérszemet kapott oroszok 1809 márciusában átkeltek az öblön, és a svéd Umeå alatt tábort ütöttek a jégen.
A haldokló harcosról szóló rege előtt az oboás aggodalmas pillantást vetett a fúvókára.
A király nem volt hajlandó békét kötni, ezért a türelmüket vesztett svéd főurak letartóztatták, és börtönbe vetették. A stockholmi puccs hírére Umeå városparancsnoka felkereste az orosz parancsnokot, Barclay de Tolly ezredest. Baráti légkörben koccintgattak, miközben a katonák a jégbe fagyott hajókból rakott tüzeket körülállva melengették gémberedett tagjaikat. Summa summárum, abban egyeztek meg, hogy a konfliktust elkerülendő, a városvédők kivonulnak Umeåból.
A programfüzet szerint elérkeztünk az utolsó darabhoz. Az obára új fütyülő került, és Marcella megint a belehúzott.
A finn-svéd védők örömükben csapra verték a hordókat, és embertelenül berúgtak. Éjfél is elmúlt mire az oroszok sűrű káromkodások közepette szekerekre rakták a hullarészeg helyőrséget, és a városon kívülre szállították a védőket. Az oroszok nem pihentek sokat Umeåban. Jégen jötek, jégen mentek. A város polgáraitól kölcsönzött 120 lóval a mai napig adósok.
Ez volt az utolsó eset, amikor idegen hatalom katonája svéd földre tette a lábát.
„Bár zord legyen itt életünk,
Ez a hazánk, szülőhelyünk.
E földtekén ily drága kincs,
Mint e hely, semmi nincs.”
* Runeberg (1804-1877) a “Hazánkat” Vörösmarty Mihály Szózatának ihletésére írta. Zenéjét a német Fredrik Pacius szerezte.
** Fordította: Bán Aladár
Utolsó kommentek