
Ezzel a címmel jelent meg a vezető svéd napilapban, a DN.-ben a kritika a mindössze 23 éves Nelio Biedermann „Lázár” című regényéről.

Ezzel a címmel jelent meg a vezető svéd napilapban, a DN.-ben a kritika a mindössze 23 éves Nelio Biedermann „Lázár” című regényéről.


Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, 35 fok árnyékban. A Rókus szobor talapzatán két, az Élet Nehéz Iskolájából kicsapott szaki fonnyad a tűző napsütésben.
- Egy-egy sörre csak telik - mondom, és kiürítem a zsebeim tartalmát. Hátra sem nézve sietnek a Corvin irányába. Az Astoria előtt egyik hasonló sorsra jutott társuk megállít.
- Esküszöm, hogy nem italra kell – fogadkozik vérkomolyan.






Carl Milles Orfeusz (Stockholm, Hötorget)
Stockholmban lépten nyomon Carl Milles szobraiba botlik az ember. A legszebb a Stockholm központjában, a görög templomra emlékeztető Koncertház lépcsői előtt álló Orfeusz szökőkútja. A szoborcsoportot 1936 júliusában, az alkotó Carl Milles kívánságára, reggel hatkor avatták fel. Az ébredező város csendjét egyedüli a szökőkút csörgedezése törte meg. A zene csodálatos hatását jelképező szoborcsoport azt a pillanatot örökíti meg, amikor Orfeusz a halottak birodalmába érkezik. A zene hangjaira felfelé törekvő alakok - közöttük a kezét a füléhez emelő Beethoven - harmóniában vannak a Koncertház oszlopaival.
(Kérdezz-felelek a Copilottal.)
Én: - Gondolatban ugrottam néhány évtizedet, amikor erkölcsi értékkel bíró - értsd sértődős – humanoid robotok vesznek körül. Hogyan kell bánnunk velük? Hívhatom a humanoid robotomat Édes Barbarának, anélkül, hogy tárgyiasításnak vegye?
Copilot: Igen, hívhatod majd „Édes Barbarának” - ha a robotod ezt jóváhagyja, és a kontextus nem sérti a protokollját. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a jövő robotja egyfajta digitális nagynéni lesz: mindig lesz valami, amit félreért. Nem azért lesz sértődős, mert érzelmei vannak, hanem mert beépített társadalmi moduljai lesznek, amelyek figyelik, hogy tisztelettel bánunk‑e vele. Ez a modul persze néha túl fog működni — mint egy túlbuzgó könyvtáros, aki minden köhintésre rád szól.

Az argentin válogatott 2013-ban játszott barátságos mérközést Svédországgal.


"Gala a Földközi-tengert szemléli". A kollázs kb. 20 méterről nézve Abraham Lincoln portréjává változik.


A Vaxholm közeli Engarn-i betérőnél szobrot kapott Åke Axelsson klasszikus faszéke, az 1963-ban készült "S217".
Békésen lubickolok a melegvizes medencében. Jegenye vattája száll a délutáni napfényben, mindenhol csomók a fűben és a vízben. Időnként a hangosbeszélő emlékeztet az idő múlására.
"Figyelem! Vnyimányié! Ettensón! Ková... BZZZGZZZ …vánt várják a bejáratnál! Ismétlem: Kov... GRZZZBRRRZZZ ... vánt...várják a bejáratnál."
Érdekes módon a recsegés csak a nevet teszi érthetetlenné.
Éktelen ricsaj zavarja meg az idillt.
- Meghalsz egyszer! - rikoltja egy feldühödött fúria. - Késsel a hátadba' mész haza, te köcsög!
Teltkarcsú harcostársa túlordítja.
- Gyere ki ha mersz! Megfulladsz, hallod-e?
Ha nem érteném, akár brazil turistának is nézhetné az ember.

Az idegenlégió papucsokkal bombázza az áldozatot. A bácsi bánhatja, hogy meglegyintette a spriccelő-pancsoló ördögfajzatot, aki most a kommandó lábánál guggolva figyeli az akciót. A munició fogytán, udvariasan visszadobom az egyik, felségvizemre úszott projektilt. A támadók hangos méltatlankodás közepette elvonulnak. A bácsi lesütött szemmel elhagyja a medencét.


Évelő díszpipacs

Az évente megrendezett Vikingvásár a gyerekek ünnepe.

A legnagyobb sikert a "vikingdudás" aratta.
Olof félénken kopogott az ajtón. Kristina a könyvespolcokkal kibélelt prefektusi szoba íróasztalánál ült. Mosolyogva intett, hogy foglaljon helyet. Valamikor kollegák voltak. Kristinából "a női kvótának” köszönhető prefektus lett, Olof maradt a laborban.
A sarokban álló nyomtató megmoccant. Kristina felállt, és egy iratkapcsolóval összefogta a kinyomtatott lapokat.
- A Nobel-banketten a Stockholmi Nagytemplom püspöke mellett ültem. Hallott az intézetünkben kifejlesztett, új DNS technikáról, amivel azonosítani lehetne a szentek csontjait – mondta. – Megkértem, hogy foglalja össze a tudnivalót. Itt van, olvasd el.
Olof mondani akart valamit, de jobbnak látta becsukni a száját.
- Ne késlekedj az anyagi támogatást igénylő kéréssel - folytatta Kristina. – Említsd meg benne a kutatás szerepét a környezet védelmében – tette hozzá.

A stockholmi Nagytemplom "sárkányölő" Szent György szobra.
A svéd közvéleményt formáló sajtó vezérhajója, a DN. (igen, ponttal a végén) vezércikkben figyelmezteti az olvasóit.
„Ne köszönd meg a segítséget az AI-nak!”

A cikket átvette a Bulletin webújság, onnan mazsolázok:

Mobilozó napfürdőzők
A buszmegállóban álltam, amikor madarak lepték el az eget. Lefotóztam őket. Azt, hogy a fekete madarak között akadt nagyobb és világosabb színű madár is, csak a felnagyított képen vettem észre.

Kváncsi voltam, vajon a "mesterséges intelligencia" megtalálja őket? A Google keresőjébe betöltöttem a képet, és feltettem a kérdést:
Én: Hány "kakukktojást" találsz a mellékelt képen?
A zenei Nobel díjnak is tekintett 2004 évi Polar díjat május 24-ikén délután a Stockholm központjában álló Hangversenyterem, a Konserthuset színpadán adta át XVI. Károly Gusztáv király B.B. King amerikai blues-zenésznek, zeneszerzőnek és Ligeti György zeneszerzőnek.

A Stikkan Andersson, az ABBA együttes egykori menedzserének bőkezű adományából alapított, 1-1 millió svéd koronával (kb. 100 000 Euró) járó Polar díjjal általában egy-egy komoly- és könnyűzenei művészt tüntetnek ki. A díjazottak között előfordul beat énekes, karmester, zongoraművész és zeneszerző, közülük a szélesebb közönség számára legismertebbek Paul McCartney, Isaac Stern, Bob Dylan, Karlheinz Stockhausen, Ghenadij Rosztropovics, Burt Bacharach, Ray Charles és Dizzy Gillespie.
A „blues királyának” tartott B.B. King díjának az indokolását Jimmy Page, az egykori Led Zeppelin együttes gitárosa olvasta fel. A bluest az amerikai dél kültelkéről kiemelő és a világ elé táró B.B. King a blueshoz való fáradhatatlan hozzájárulásáért kapta a díjat. Félévszázados munkássága alapvető jelentőségű a modern popzene szempontjából.
Ligeti György munkásságát Elgar Howarth karmester méltatta. Ligeti György az érzékeket tágító hangokkal és meghökkentő folyamatokkal kitágított új zenei határok, valamint a kíváncsiságot és a képzeletet megtestesítő, átható és egyéni stílusú törekvésekért kapta a Polar díjat.
Utolsó kommentek