Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Kollektomat - a digitális sekrestyés

2008.06.19. 11:03 :: Hobbiszakács

 


 

A képen látható kollektomat Luleå Óvárosának a közel hatszáz éves, NederLuleå nevű templomában áll. A faláda mellette a több száz éves, múzeumra érdemes, hagyományos persely.

Egyre kevesebb kézpénzzel a zsebükben járnak a hívek a templomba, és ez a perselyek rohamosan csökkenő tartalmán is meglátszik. Az egyház nem szívesen mond le az adakozásból eredő fontos bevételi forrásról, ezért a templomokban „kollektomat” névre keresztelt, elektronikus adakozóterminálokat állítottak fel. Nem lehet többé kényszeredett mosoly kíséretében, „nagyon sajnálom, de nincs készpénzem” hivatkozással megúszni a tejelést. Elő a Visa-Master vagy nem tudom melyik kártyával, tessék bepötyögtetni azt a fránya PIN kódot, és nyomás adakozni az automatán feltüntetett célokra!

 



 
Kacskaringós mezei út vezet Luleå Gammelstad-ba, azaz Luleå Óvárosába. A központban magasló, katedrálisnak beillő Nederluleå templom a legnagyobb középkori kőtemplom Észak-Svédországban, a tizenkét svéd világörökség egyike.

 


 
A templomot körülvevő, apró házikókban szállásolták el a konfirmálókat és a távolról érkező híveket. A vörösre festett kulipintyók valóságos „templomvárost” (kyrkstad) képeznek.


A készpénz nélküli társadalomba való átmenet korát éljük. Nagyobb összeget jóformán senki sem tart magánál. Stockholmban SMS-el lehet buszjegyet váltani, sőt, újabban egy csésze kávét venni. Jómagam pénz nélküli társadalomban nőttem fel. Nem felejtem a szúrós tekintetű sekrestyést – ma úgy mondanánk, hogy adománygyűjtő önkéntest - aki az orrom alá dugta, és türelmetlenül megrázta a hosszú bot végére erősített perselyét. A csörgetés legtöbbször a zsebpénzembe került. (Az öregek ilyenkor persze süketnek-vaknak tették magukat.)
 

Az első kollektomatot 2006 júniusában, a dél-svéd Helsingborgban levő Maria templomban állították fel. Ma már az Uppsala-i dómtól kezdve a Luleå-i régi templomig összesen hetven templomban lehet kártyával fizetni. Az első felmérések szerint nagyobb hitközösség esetében a 30000 koronás befektetés (kb. 3000 Euró) hamar megtérül.

 
A képeket az "Alsó Luleå"  (NederLuleå) templom látogatása alkalmával készítettem.

 

5 komment

Címkék: a digitális sekrestyés

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr2521321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maybach 2008.06.19. 11:18:17

Mitől ilyen drága ez a ketyere.
A Savoya park parkolójában kéregető srácnál simán tudtam volna kártyával adakozni.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.06.20. 22:16:33

Ilyen az, amikor olajozottan működik a protestáns etika szelleme. Gyakorlatias formában.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.06.25. 10:25:57

Hű, de kár, hogy nem csináltál a templomban közeli fotót arról a fali micsodáról... (Bal oldalon, nem látom jól, de amit látok, az igen szépnek tűnik.)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2008.06.25. 13:54:04

Előkeresem a digitális negatívot, hátha van róla kép. Epitáfium, azaz halotti címer. Nemesurak temetésekor a halotti menet élén haladtak vele. Úgy emlékszem, hogy kettő volt, egymással szemközt. Az egyiknek a felíratában magyar utalás is van.
süti beállítások módosítása