- Régóta nem meséltél Sherry.
- A gyerekek lekötik minden percemet. Mi lenne, ha te mesélnél fenséges királyom?
- Miről meséljek, drága Sherry?
- Például arról, hogy miért lettél krónikus nőgyűlölő?
- Szomorú történet, nem való érzékeny lelkű hallgató fülének.
- Egy életem, egy halálom, állok elébe – mondta Seherezádé, és felpolcolta magát a díványon.
- Még azelőtt történt mielőtt apád, hű vezérem férjhez adott hozzám – emlékezett Sahriár. - Öcsém, Sáh Zámán, aki a szomszéd ország királya, bejelentette, hogy meglátogat. Nagy örömmel vártam, de a máskor oly vidám öcsém beesett arccal, gondterhelten érkezett, Még a szokásos őszi vadászatra sem kísért el.
Az idő úgy látszott, jól tett neki, mert visszatértemkor már a régi formáját mutatta, és a szomorúságának az okát is elárulta.
- Hozzád indultam drága bátyó, feleúton voltunk, amikor eszembe jutott, hogy a nagy sietségben az ajándékokat otthon felejtettem. Hűséges testőreim tábort vertek, én pedig hazavágtattam. Éjszaka volt, mire hazaértem. Amint beléptem a lakosztályomba, mit látnak szemeim? A királynő, a feleségem, mindkét karjával a fekete szakácsot ölelve alszik. A világ elsötétült a szemem előtt. Ha ez megtörtént, amikor még a város látótávolságán belül vagyok, mit tett volna ez az átkozott kurva a bátyám udvaránál való hosszú távollétem alatt? Nem sokat töprengtem, hanem egyetlen kardcsapással végeztem velük. Vérbe fagyva hagytam őket. Visszatértem a táborba, anélkül, hogy bárkinek említést tettem volna a történtekről. Az út hátralevő részén nem tudtam szabadulni az elém tárult jelenettől. Hogyan tehette ezt velem a feleségem? Hogyan tudta kiváltani a saját halálát?" A bánat hatalmába kerített, testem elgyengült.
- És mondd, mi volt az, amitől megvigasztalódtál? – kérdeztem őszinte érdeklődéssel.
- Ezt nem kívánhatod tőlem – felelte Zámán.
Hosszas, időnként fenyegetésbe torkolló faggatásra, végül elárulta az okát. Bár ne tette volna.
- Amíg távol voltál, akaratlanul meglestem a felséged és a kertben sétáló népes társaságot. A királynőt tíz udvarhölgye és tíz fehér rabszolgája kísérte – emlékezett Zámán. - A szökőkúthoz érve levetkőztek, és mindannyian párba álltak. A királynő sem maradt sokáig egyedül. „Ide hozzám, Saeed!” kiáltására egy hatalmas termetű, szemét vadul forgató szerecsen jelent meg. A királynőhöz lépett, átkarolta a nyakát, megdöntötte a lábát, és lefektette. A sógornőm a lábát a szerecsen dereka köré fonta, úgy egyesültek, mint a gomb a gomblyukkal. Hasonló módon jártak el a többi rabszolgák a lányokkal, amíg mindenki ki nem elégítette szenvedélyeit. Addig nem hagyták abba a csókolózást, a karózást és az összefonódást, mígnem a nap elenyészett. Allahra, az én szerencsétlenségem ennél könnyebb! A bátyám a legnagyobb király a királyok között, de ez a gyalázat őt sem kíméli. A felesége szerelmes a legmocskosabb rabszolgába. Ezek szerint senki sem kivétel.
Utolsó kommentek