Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Gombaeldorádó

2008.09.19. 08:06 :: Hobbiszakács

 

 Röd flugsvamp Amanita muscaria Légyölő galóca

Az esős nyár megalapozta a jó gombaszezont. Tele van az erdő gombával. Ennek – és a gyűjtés örömének - köszönhető, hogy jóformán minden hétvéget az erdőben töltünk.
Tisztelem a gombákat, intelligens lényeknek tartom őket. A túlélésért folytatott több millió éves küzdelem során tökélyre fejlesztették az álcázás művészetét. A sárga rókagomba például csak az első sárga nyírfalevelek lehullta után dugja ki a fejét a sűrű mohaszőnyeg alól. A légyölő galóca bezzeg nem igyekszik elrejtőzni, olykor még az ösvény közepén is kinő.
A saját gombászó hely a svéd legféltettebb titka, amelyet még a testvérének sem árul el. A jövevény ne várja azt, hogy valaki megszánja, és elvigye magával. Kollegát, ismerőst megkérdezni a legnagyobb illetlenség. Éveken keresztül próbálkoztunk, de légyölő galócán és rongyosra rágott vargányán kívül más gombát nem találtunk. Időnként találkoztunk kosárral járkáló emberekkel, akik a jöttünkre lesütötték a szemüket. Tehát van gomba. De hol?
A véletlen vezetett a helyes nyomra. Séta közben vörös szalagot vettem észre egy fenyőágon. Széthajtottam az ágakat, és nem hittem a szememnek. A harmatos fűben sárgán csillogott az erdő aranya, a sárga rókagomba.
 
Kantarell Cantharellus Cibarius Sárga rókagomba
A váratlan sikertől bátorságra kaptunk, és azóta nem múlt el év új lelőhely felfedezése nélkül. A Zasszony a fő gombász. Az első sárga rókagombát mindig megpuszilja. A többit is. Érdekes módon, ha otthon pókot talál a fürdőkádban, akkor engem hív segítségül. De az erdőben valóságos Terminátor. Nincs olyan akadály, amelyen ne hatolna át, és nincs az az üreg, amibe ne nyúlna be, ha sárgát lát benne. Jaj lenne annak a medvének, amelyik ugyanazt a gombát nézné ki magának…
Az ehető gombafajták közül azokat a gombákat gyűjtjük, amelyekben holtbiztosak vagyunk:
A rendkívül ízletes sötét trombitagomba a nedvességtől csillogó, rothadó levelekkel borított fűben nő.
 
Svart trumpetsvamp Cantharellus cornucopioides Sötét trombitagomba
A vöröslábú (szagos) rókagombát legkönnyebb oldalról észrevenni.
 
Rödgul Trumpetsvamp Cantharellus lutescens Szagos rókagomba
A tölcséres rókagombát ledőlt fenyők korhadt ágai alatt, vagy az áfonyásban kell keresni.

Trattkantarell Cantharellus tubaeformis Tölcséres rókagomba
A sárga gerebengombának csak a teteje látszik ki a mohából. A kalap alatt viselt törékeny "tüskékről" lehet felismerni.
Blek taggsvamp Hydnum repandum Sárga gerebengomba

10 komment

Címkék: rókagomba svéd gombák

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr74670068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maybach 2008.09.19. 11:59:12

Klassz!
Eddig csak kirándulgattam, mert az jó. Gombákat nem mernék gyűjteni, mert nem ismerem őket. De ezentúl figyelni fogom a vörös szalagot a fenyőágon. Ki tudja?

Az Öreg 2008.09.19. 12:16:22

De minden alkalommal gondoljatok a "Moszkva téri hivatalos gomba szakértőre". Gombamérgezést kapott!

Köszönet a képekért!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.09.19. 19:51:39

Nagyon jó hangulatú képek, gratula!

Egyébként Franciaországban -tudomásom szerint- bármelyik patikába el lehet vinni bevizsgáltatni az erdőben szedett gombákat, ugyanis a dolog úgy van kitalálva, hogy a patikusok egyben a gombákhoz is értenek. Ez nagyon jó dolog, persze ehhez kell egy olyan ország is, ahol nem a championnál áll meg a gombák ismerete és élvezete.

Szabo Ildi · http://psycho.blog.hu 2008.09.19. 22:35:52

Az első szívinfarktus közeli állapotba akkor kerültem itt Svédországban, amikor az 1. osztályos gyerekem elmesélte, hogy
" erdő órán" a gyerekek gombát szedtek és helyben meg is grilezték és megették. A hab a tortán az volt, amimor szülői értekezleten elmonddták, hogy a sok eső miatt most mindféle gombák nőnek az udvaron és nem mindegyikről tudják, hogy mi. Kérték a hozzáértő szülők segítségét a tanárok. Na itt én nem egészen svédesen teljes tilalmat rendeltem el a gyerekemnek ezügyben, akkor is ha a tantónéni másképp gondolja. Gyönyörűek, szépek ,finomak is, de én túl félős vagyok. Sosem merném ezt bevállalni.
Ettől függetelnül írigykedem, programnak biztos nagyon élvezetes.

Az Öreg 2008.09.21. 19:12:54

Gasper, a gyógyszerképzésért felelősök, vajon gondoltak -e arra, hogy ezt a témát is illene oktatni? Fel kellene hívni a figyelmet erre a blogra, és kommentjeire!

muskotály küvé 2008.09.22. 16:48:23

Szombaton megyünk az erdőbe. Esetleg péntek délután.

Zuzuka 2008.09.22. 21:17:20

Imádom a gombát mindenféle módon elkészitve, de a no.1 anyukám gombalevese, amiből akár 4 tányérral is belémfér:)
A telkünk környékén rengeteg féle található, de nem merem leszedni, mert bizonytalan vagyok, és azt hallottam vannak könnyen összetéveszthető fajták. Marad a piac ami biztonságos és kinálatban sincs hiány.
Ja, még a rántott gomba és a gombapörkölt is kedvenc! A pöffeteget azért megismerem de azt is megnézetem ha találok:)

sablocs 2008.09.28. 21:02:26

Sziasztok!

Olvasom ezt a blogot, vagy post-ot ám nem teljesen értem miért svédországból veszünk példát?
Magyarországon is akad ezer meg egy jó gombászó hely. A családommal nagyon gyakran járunk van saját "helyünk". Egy gombásznak a saját helye a mindene, nem árulja el senkinek sőt esetleg mint nálunk apáról fiúra száll.
REngeteg gomba fajtát szedünk és szerintem amelett hoyg nagyon egészséges, nagyon ízletes fogások készíthetőek belőlük.
Lenyűgöznek a gombák, mindig elcsodálkozom hogy a fejlődésük milyen sokváltozós függvénynek köszönhető...
köszi hogy meghallgattatok

üdv:

sablocs

jgkicsi 2008.10.22. 03:36:56

Az idei gombaszezon soran eddig ket beteget kuldtunk majtranszplantaciora. Ezen kivul egy betegnek szemelyesen volt lehetösegem a gyomrat mosni egy enyhebb gombamergezes utan.
Mikor befejeztem azt mondtam neki legközelebb ez a fel ora jusson eszebe amikor gombat tamad kedve szedni.
A szedett gombat mindig tessek bevizsgaltatni!!!!!
Svedorszagban erre azt hiszem nincs lehetöseg, vagy legalabb is nekem ezt mondtak a kollegak, de a legmegdöbbentöbb az az, hogy a piacon arult gombakat sem latja gombaszakertö!!!!!

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2008.10.22. 08:07:08

Jópár évvek ezelőtt ezt állt a Náncsi néni étterem előtti menű-táblán: "Gombás ételekért kéretik előre fizetni" :-)

Skandináviában (is) sok a gombamérgezés. Ha esetenként vizsgálja az ember, akkor kiderül a "miért". Legutóbb például egy ázsiai származású, középkorú hölgy esett áldozatul, aki egy mérgesgombában vélte felismerni az "otthoni" kedvencét.

Hosszú évekbe telt, amíg kiismertük magunkat. Az egyedi példányokat bevittük a munkahelyre - mind a kettőre - és ha ott nem kaptunk választ, akkor az Uppsala-i mezőgazdasági főiskolához fordultunk.

Négyféle gombát szedünk, egyiket sem lehet (könnyen) mással összetéveszteni. A sárga rókagomba, a fekete tölcsérgomba, és a "tüskés" gerebengomba párját ritkítja. Az őszi tölcséres rókagomba szára pedig narancssárga. Más gombához - akármilyen szépen csábít - nem nyúlunk. Otthon egyenként megvizsgáljuk, megtisztítjuk, megmossuk (!) és elkészítjük. A maradékot kifeszített szúnyoghálón megszárítjuk.

Vendégekkel kóstoltatunk, és ha minden rendben, akkor mi is eszünk belőle. Ez persze vicc. Még akkor sem eszünk.

:-))))

Vannak, akik génmutációtól tartanak, azaz a "jógomba-rosszgomba" mutációtól. Ez érdekes. Lehet, hogy van benne valami?
süti beállítások módosítása