Részlet Dr. Hegedüs Sándor (1908-1978) és Lőrinczi Ferenc A sport világa című könyvéből.
A régi görögök a nagy testi teljesítményekre ösztönző tényezők közül a versenyzést - az agonisztikát - tartották a leghatásosabbnak. Minden alkalmat megragadtak arra, hogy sportversenyt rendezzenek és bemutassák, összemérjék erejüket. Vallási ünnepek, temetések, győzelmi évfordulók, férfivá avatási ünnepélyek, esküvők és más összejövetelek középpontjában a sportverseny állott. Majdnem minden ókori görög író beleszőtte írásaiba az agonisztikát; ezekből az írásokból kiviláglik a sportversenyek szerepe a görög városállamok életében. A helyi vallási és férfiavatási ünnepélyekből alakult ki az egész Görögországra kiterjedő versenyrendszer. A legrangosabb sportvetélkedők, az olimpiai játékok mellett nagyszabású versenyeket rendeztek Püthóban (Delphoi), Iszthmoszban, Nemeában, Déloszban, de nagy jelentőségűek voltak a panathénai játékok és a dioüsziák is. [...]
Az ókori olimpia játékokkal kapcsolatos ismereteink főleg Pauszaniász tízkötetes Körút című leírásán, valamint a régészeti ásatások során napvilágra került tárgyakon alapulnak. A játékok kezdetéről Kedrénosz történeti munkájában ellentmondó adatokat találunk. Egyik adat szerint i.e. a X. században, a másik szerint i.e. 715-ben, illetőleg 776-ban kezdődtek a játékok. Euszebiosz az utóbbi időponttól kezdve jegyzi fel az olimpiai győztesek nevét, és ezért a játékok kezdetének legáltalánosabban elfogadott időpontja is ez, annál is inkább, mert ettől az évtől kezdődik az olimpiai időszámítás. Pindarosz szerint azonban a játékok már i.e. 1195-ben elkezdődtek. Egy kiásott érckorong felirata pedig arról tanúskodik, hogy a játékokat i.e. 1580-ban kezdték. Újabb kutatások alapján mindössze az a jelentősége az i.e. 776-os esztendőnek, hogy ekkor jegyezték fel az olimpiai bajnok Koroibosz nevét, de a játékok sokkal korábban kezdődhettek.
A játékok eredete is bizonytalan: a mitológia három alakkal: Zeusszal, Héraklésszel és Pelopsszal hozza kapcsolatba. Mindhárom változat megegyezik abban, hogy a játékok isteni eredetűek. Az első változat arról szól, hogy itt győzte le Zeusz apját, Kronoszt és így szerezte meg az Olümposz feletti uralmat. Ennek az emlékét őrzik a játékok. A másik monda - és ez a legelterjedtebb - arról szól, hogy Héraklész kitakarította Augeiasz király istállóját, de mivel a kitűzött díjat nem kapta meg, elfoglalta Éliszt, megölte Augeiaszt, és miután oltárt állított fel az istenek tiszteletére, versenyt futott testvéreivel, és elrendelte, hogy ennek emlékére ötévenként tartsanak azon a helyen futóversenyeket (azért ötévenként, mert öten voltak testvérek - később az öt évből négy lett). Héraklész mérte ki és kerítette be a futópályát.
A harmadik mondaváltozat szerint a játékokat Pelopsz alapította annak emlékére, hogy csellel elnyerte Oinomaosz piszai király leányának kezét. Bármint is volt, azt biztosan tudjuk, hogy a Peloponnészoszi-félszigeten, Athéntól 276 km-re fekvő Éliszben, illetve ettől 55 km-re, Olümpiában, ennek fákkal beültetett szent ligetében, az Altiszban rendezték meg minden negyedik évben az ókori olimpiai játékokat. A Kronosz-hegy lábánál fekvő és az Alpheiosz és Kladeosz folyók vizével öntözött ligetben, a templomok és oltárok körül voltak a versenypályák és a versenyzők és edzők lakosztályai. A versenyzők a gümnazionban és palaesztrában készültek fel. A játékokat a 32x214 m területű stadionban, a 192,27 m hosszú futópályán, valamint a stadiontól délkeletre fekvő, 770 m hosszú és 120 m széles kocsiversenypályán, a hippodromoszban bonyolították le. A nézők, kb. 40-50000-en, a futópálya két oldalán levő domboldalon helyezkedtek el, a pálya fölé emelkedő hegyek csúcsáról pedig a földiek sorsát intéző istenek figyelték a nagyszerű küzdelmet. A templomok, oltárok és szobrok festői környezetében négyévenként megrendezett olimpia játékokról Pindarosz így ír:
Ha férfitetteket kívánsz,
Kedves szívem, zengeni,
Ne keress napnál melegebb- s ragyogóbbat
az ég tágas mezején,
ünnepi játék nincs, ami méltóbb
dalra, mint Olümpia!
Kedves szívem, zengeni,
Ne keress napnál melegebb- s ragyogóbbat
az ég tágas mezején,
ünnepi játék nincs, ami méltóbb
dalra, mint Olümpia!
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
Az állandóan hadilábon álló ógörög városállamok életében az olimpiai játékok többet jelentettek egyszerű sportvetélkedőnél. Az aránylag kis területen élő ógörögöket a közös nyelven és valláson kívül a játékok is összefogták, együvé tartozásukat jelképezték. A játékok alkalmával a "fegyverek hallgattak", szünetelt a testvérharc. Élisz semleges terület volt, éppen úgy mint a delphoi jósda, melynek biztonságos területére a görögök bármikor bántatlanul elmehettek. Némelyek szerint a Pisza, Spárta és Élisz közötti szövetségi szerződésben kikötött "istenbékét" többször is megsértették. Arisztophanész feljegyezte, hogy a gyilkolás és a háború a játékok alatt is tovább folyt. Pauszaniász idézett útleírásából ismeretes, hogy a játékokat rendszerint nyáron rendezték meg, és hogy a versenyzők a játékok megkezdése előtt 30 nappal érkeztek Éliszbe. Zeusz oltáránál megesküdtek a versenyfeltételek tiszteletben tartására, és az áldozatok bemutatása után nyitották meg a játékokat. Eredetileg csak stadionfutásban mérték össze erejüket. A stadion futópályájának hossza 192,27 m volt a rajtvonaltól (afetisz) az érkező vonalig (terma).
Az első ismert nevű győztes stadionfutó (i.e. 776-ban) Koroibosz volt. I.e. 724-ben vezették be a kétszeres stadionfutást, négy évvel később a hosszútávfutást, i.e. 708-ban az öttusát (ugrás, gerely, diszkosz, futás és birkózás), i.e. 688-ban az ökölvívást és i.e. 648-ban a pankrációt. A versenynapok száma is megszaporodott: i.e. 648-tól kezdve 5 napig tartottak a játékok. I.e. 680-ban rendezte első ízben ló- és kocsiversenyeket. Kedvelt szám volt a már említett stadionfutás, a diaulosz (385 m) és a dolikhosz (24-szeres stadionhossz, kb. 4,5 km). A stadion hosszánál hosszabb távokat oda-vissza futották. I.e. 520-tól kezdve a fegyveres futás is programra került. I.e. 632-től kezdve a gyermekek számára is rendeztek játékokat. Érdekes, hogy a maratoni futás (42,195 km) nem szerepelt a játékok műsorán (első ízben az újkori OJ-on, 1896-ban Athénban rendezték meg).
Az atléták kezdetben ágyékkötőben versenyeztek, később azonban azt is levetették, és mezítelenül léptek pályára. Először a stadionfutásra került sor, azt követte a távolugrás. A távolugró atléták kezében 1,5 kg-os súly volt, azzal lendítették előre testüket. A diszkoszt állítólag egy négyszögletes emelvényről, fél térdre ereszkedve hajították el ( kb. 2 kg-os kőkorongot), és nemcsak a távolság, hanem a dobás magassága is számított. Ez a dobási mód azonban nem biztos, mert Philosztratosznak az atlétikáról írt beszámolójából a maihoz hasonló dobási módra következtethetünk.
A gerelyvetéshez egy parittyaszerű hurkot használtak. A pentatlon birkózásban semmiféle durvaságot nem engedtek meg, a rendes birkózásban (görög-római birkózás) azonban bármilyen durvaság (rúgás, ütés) szabad volt; a sokszor halálos végű küzdelmek ellen sok fennkölt gondolkodású görög tiltakozott. A birkózókat nem osztották súlycsoportokba. Előfordult, hogy hatalmas testű birkózók apró növésű ellenféllel kerültek össze. Testüket olajjal kenték be, így próbáltak védekezni a brutális fogások, rúgások, ütések és csavarások ellen. Az egyik birkózó, Milon hatszor győzött, ami nem lebecsülendő teljesítmény. Az ökölvívók ércszegekkel kivert bőrszíjat csavartak öklükre, ütéseik veszélyesek voltak, és a kiütés gyakori lehetett.
A játékokon bírák is működtek. A bírói tisztség viselői kezdettől fogva a pártatlanságukról híres élisziek közül kerültek ki. Ruhájuk feltűnő bíborszínű volt, és fejükön babérkoszorút viseltek. A bírák fogadták el a benevezéseket, szigorúan ellenőrizték, hogy a versenyző valóban görög, vigyáztak a játékok sorsolására és a rendre. Arról nem tudunk, hogy tisztségük járt-e valami anyagi haszonnal. De nem valószínű, mert a sportbíráskodás nagy megtiszteltetés volt. Ők indították el a futókat, ők állapították meg az eredményeket, ők hirdették ki a győztesek nevét és helyezték a győztesek fejére a győzelem jelét, az olajfaág-koszorút. Döntésük megmásíthatatlan volt. A nők nézőkként sem vehettek részt a kultikus jellegű játékokon. Az ógörög vallási hiedelem azt tartotta, hogy a szent helyre csak férfiak léphetnek. A tilalom megszegőire halálbüntetés várt. Egy alkalommal megtörtént, hogy egy Kalibateira nevű asszony férfiruhába öltözve belopózott a nézők közé. Leleplezték, de megkegyelmeztek neki, és nem taszították le a Tüpaion-hegy csúcsáról, mivel fia győzött a játékokon. Az ellenőrzés megkönnyítése végett az edzőknek is mezítelenül kellett megjelenniük a stadionban. Azért mégis volt női olimpiai bajnok, akinek a szobrát a szent ligetben felállították. A spártai Küniszka kocsiversenyben nyert bajnokságot. A kocsit nem ő, hanem ügyes rabszolgája hajtotta, de a bajnoki olajág-koszorút Küniszka homlokára kötötték. A játékokat győzelmi szertartással és lakomával fejezték be. A győztesek szobrot kaptak, otthon pedig hősként tisztelték őket és elhalmozták minden földi jóval és kedvezményekkel. Xenophanész így ír erről a fordulatról:
Hogyha fürge futás árán vagy öttusa harcán
Győz is akárki netán - ott, hol a Zeusz-liget áll,
Lenn az Olümpia síkon, A Piszésznél -, s ha birokkal
Vagy ha az ökleivel küzd is a durva tusán,
Sőt ha a vad harcban, mit a "pankration" neve hirdet,
Még jelesebbként is tűnik a város előtt:
Nyerhet a versenyeken feltűnő díszhelyet érte,
S közköltség címén jár neki ennivaló,
Kaphat az álamtól díjat is, mely kincs neki otthon,
Győzhet akár lova is - s elnyeri mindezeket.
Győz is akárki netán - ott, hol a Zeusz-liget áll,
Lenn az Olümpia síkon, A Piszésznél -, s ha birokkal
Vagy ha az ökleivel küzd is a durva tusán,
Sőt ha a vad harcban, mit a "pankration" neve hirdet,
Még jelesebbként is tűnik a város előtt:
Nyerhet a versenyeken feltűnő díszhelyet érte,
S közköltség címén jár neki ennivaló,
Kaphat az álamtól díjat is, mely kincs neki otthon,
Győzhet akár lova is - s elnyeri mindezeket.
(Marticskó József fordítása)
Az ajándékozás később olyan méreteket öltött, hogy kifizetődő volt sportolni és győzni. Lassan kialakult a hivatásos sport. A városállamok fizetett atlétákkal képviseltették magukat az olimpiai játékokon. Az i.e. II században bekövetkezett római hódítást követő szervezeti és szellemi átalakulás megváltoztatta az ógörög életformát, felfogást és természetesen rányomta bélyegét a a kalokagathiára és a sportéletre is. A római tartománnyá süllyedt Görögországban lábra kapott a rómaiaknál divatos császárkultusz, amely eltorzította az olimpiai játékok célját és lényegét. Hivatásos versenyzők lepték el a stadiont, pénzért versenyeztek, látványos cirkuszi játékokkal szórakoztatták a közönséget.
A hanyatlás a játékok végleges megszűntéig tartott (i.sz. 393-ig), amikor Nagy Theodosius császár milánói ediktumával megtiltotta a játékok megrendezését. (Az újabb kutatások szerint nem Nagy Theodosius tiltotta meg a játékokat, hanem Justinianus császár. Ezt az is valószínűsíti, hogy a kérdéses milánói ediktum nem szerepel Nagy Theodosius császár törvényeinek gyűjteményében, a Codex Theodosianumban.) Érdekes Malasz szír krónikás feljegyzése. Szerinte az i.sz. 41-54 közötti időben az antiochiaiak 90 olimpiász tartamára megvásárolták az anyagi nehézségekkel küszködő élisziektől a játékok rendezési jogát, és azután Antiochia Daphné nevezetű külvárosában rendezték meg az olimpiai játékokat, illetve azoknak antiochiai változatát. Itt a nők is részt vehettek a versenyzésben, és a játékok programja és jellege is megváltozott. Főleg izgalmas játékokat mutattak be: ökölvívást, kocsiversenyt, fegyveres küzdelmet és pankrációt. Az olimpiai játékok hanyatlásával egyidőben megszűnt az agonisztika is, és sok évszázad múlva tűnt fel újra a lovagi tornák és népi vetélkedők formájában.
Utolsó kommentek