- A szegénység nem szégyen, csak kényelmetlen – szokta mondogatni Édesanyám. Hiába készített krumpliból, káposztából vagy sárgarépából változatosabbnál változatosabb főzeléket, én csak fintorogva piszkáltam. – Tudod kisfiam, húsból könnyű jó ebédet főzni – szabadkozott...
Szombat reggel bementem a városba, és hosszas latolgatás után vásároltam a Hötorget bevándorló piacán egy szép darab marhahúst. Valamivel több volt egy kilónál. Fizettem, és az értékes nyersanyagot gondosan a táskámba csúsztattam.
A reggeli lapban volt egy cikk a Vego-vásárról, melyen a FutureFood cég képviselője beszámol holland kutatóknak a mesterséges hús előállításában elért eredményeiről. Ez engem is érdekel!
A vásár bejárata előtt - stockholmi viszonylatban - irdatlan hosszú sor állt. Az "Aranykor" hajnali hússorai jutottak eszembe. A hasonlat sántít, mert ezeket elriasztotta volna a hús puszta említése. A vegovásárt ugyanis nem a vegetáriánusoknak, hanem a vegánoknak, azaz a totális vegetáriánusoknak rendezték! Utóbbiak számára minden állati termék, így a tejtermékek és a méz is tabu. (A méz a kizsákmányoláson alapuló előállítás miatt került feketelistára.) És nix nikotin, narkotika és alkohol. Amit mellesleg csak helyeselni lehet.
Ha már ott voltam, akkor megnéztem. A helyiség földalatti garázs és bolhapiac keveréke volt. A rendezők állatvédő aktivisták voltak, a látogatók pedig módfelett egyszerűen öltözött, jámbor fiatalok, késő punk epigonok. A tangóvilágításban csupán a lelkesedéstől égő szemek világítottak. Megtapogattam a táskámon a zipzárt. A proteincsomag hallgatott mint a sír.
Az eladásra kínált vega ételek jól néztek ki. Ha odafértem volna, szívesen megkóstoltam volna a sütőtökfőzeléket és a vegánfagyit. – Igaz, hogy a vegán sonka és a szójakolbász húsételt majmol, de csak azért - mondta az egyik szakállas guru - hogy a húsevők könnyebben átpártolhassanak. – Mi nem a hús íze ellen harcolunk, hanem az állatkínzás ellen.
Sajnos a műhusiról szóló előadást lekéstem. Helyette a Fehér hazugság című előadásba hallgattam bele. Megtudtam azt, hogy tévhitben él az, aki beveszi azt, hogy a tej erősíti a csontrendszert. Szerinte létezik egy titkos(?) tanterv, melynek az a célja, hogy az iskolai étkeztetéssel megszokássá tegyék a gyerekek körében a tej és a hús fogyasztását. Az állatokon elkövetett nemi erőszak elleni tüntetésre mozgósító előadást nem vártam meg.
Hazafelé Sanyival utaztam. (Róla még lesz szó.) Elmesélte, hogy a fia elemista korában kacérkodott az ötlettel. Hazajött az iskolából, és kijelentette, hogy többet nem eszik húst. - Az állatok sajnálatra méltó társaink, ráadásul nem egészséges hússal táplálkozni – mondta.
- Nem örültem, de nem is mondtam azt, hogy „ezt a sületlenséget honnan veszed?” – mesélte Sanyi, akinek a történetével „kikerekítem” a mai blogposztot. - És nem példálóztam a homéroszi hősökkel, akik túlnyomórészt húson és boron tengették az életüket, mégis az erő, a szépség és az egészség példaképeivé váltak. Tudomásul vettem. Annak idején, Csau bácsi húshagyó éveiben gyakorlatilag vegán társadalomban éltünk: a csalán rügyeitől a pitypang leveléig mindent kipróbáltunk. És túléltük.
Aztán eszembe jutott Simon, intézetünk asztalosa, aki Demeterrel, a fűtővel ebédelt. Az egyik nap Simon, a másik nap Demeter hozta a szerény, de kalóriadús ebédet. Egy nap Simon - mert éppen ő volt a soron - bejelentette, hogy továbbra is szívesen ebédel Demeterrel, de csak szigorúan vegetáriánus alapon. Demeter az üres borsófőzeléket kanalazta, közben a gondolatai messze jártak.
Másnap délben Demeter a legmagasabb fokozatra állította a gázégőt. Tarsolyából habosra vert krumplipürével teli lábos, fehér kenyér, friss zöldség és egy zsírpapírba bugyolált csomag került elő. Paradicsomot, hagymát és paprikát vágott, megsózta és jól összekavarta. A zsírpapírból két gyönyörű hússzeletet vett elő. Gondosan beolajozta, és a felhevült serpenyőbe rakta őket. A sercegő hang és a mennyei illat hullámokban mosták el az ellenállást. Simon megadóan tartotta a tányérját a fűszeres zsírtól csepegő flekken alá…
A vacsorára előkerülő fiam lesütött tekintetét a tányérját félig eltakaró, zaftos flekkenre, és a pürékráterben csillogó, vörösben játszó sültzsír tavacskára szegezte. Egy ideig a salátát piszkálta, aztán nagyot sóhajtott, és nekilátott az evésnek.
- Nem kell restellned – vigasztaltam. – A jól átsült flekken a kezdő vegetáriánus legnagyobb öröme.
Utolsó kommentek