A magyar konyháról kell írnom, egy gasztronómia társaság évkönyvébe, a lehető legrövidebben, frappánsan. A fizetség megtisztelő szerepelés a szerzők listáján.
Nem ez az első alkalom, hogy svéd olvasóknak a magyar konyháról, jobban mondva annak termékeiről, a magyaros ízekről és étkezési szokásokról írok…
Három évvel ezelőtt, a svéd hetek keretén belül a budapesti Svéd Nagykövetségen díszvacsorát adtak hetven magyar és svéd vendég tiszteletére. A menüt Christer Lingströmre, az egyedüli kétcsillagos svéd étterem, az Edsbacka krog séfjére bízták, akit egyúttal arra is megkértek, hogy írjon a magyar konyháról a Svéd Gasztronómiai Akadémia Évkönyvébe.
Az ilyesmit nem lehet-szabad-illik visszautasítani. Ugyanis az irodalmi Nobel-díjat odaítélő, a Svéd Akadémiához hasonlóan tizennyolc tagot számoló Svéd Gasztronómiai Akadémia 17-ik székén Károly-Gusztáv király, a 18-ikon pedig a Wallenberg család feje ül.
Christer felhívott, és kertelés nélkül előadta a kérését. Az első feladat, a budapesti menü előkóstolása, a kedvemre való volt. A magyar konyháról szóló írásához szükséges háttéranyag összegyűjtésén még ráértem gondolkozni.
Az Edsbacka krog különlegesen szép, igényes berendezése, a kényelmes antik bútorok, a jó ízléssel kiválasztott festmények, a kifogástalan kiszolgálás és a tulajdonos-séf vendégszeretete hozzájárult ahhoz, hogy az étterem 2000-ben megkapta a második Michelin csillagot.
A vacsora előtt Christer Magyarországról hozott borokat kóstoltatott velünk, és a frissen szerzett élményeiről mesélt: a hangulatos "sárga metróról", a vásárcsarnok gazdag választékáról és a lépten-nyomon tapasztalt segítőkészségről. Egy alkalommal, taxiból kiszállás közben figyelmetlen volt és megsebesült. Vérző arccal bekopogott egy fogorvos rendelőjébe, ahol nemcsak, hogy bekötözték, hanem svédországi kirándulások emlékeivel is traktálták.
Saját pincérünk volt, ami egy csapásra háromcsillagossá varázsolta az éttermet. (A két és három csillag között talán az a leglényegesebb különbség, hogy a három csillagos étteremben minden asztalt külön pincér szolgál ki.)
Étkezés után Christer jegyzetfüzettel a kezében csatlakozott hozzánk. Az előételeket csak dicsérni tudtuk. A főfogás vékony szeletekre vágott sült hosszúkaraj volt, amit egy pötty krumplipürével, és savanyúság nélkül tálaltak. Azt javasoltam, hogy a krumplipürére nagyobb szerepet osszon. A Zasszony a savanyúságot hiányolta. A svédek a karajt almaszósszal szolgálják fel, de a Zasszony azt kissé meredeknek tartotta, ezért kiegyeztek egy koprodukciós alma-chutneyben. Ezzel kialakult a végleges budapesti menü:
Menü
Jávorszarvas-szalámi friss sajttal
Paprikamousse csilikocsonyával
Keménykenyér Lingström-krémmel
(Sonka, savanyúság. Torma)
Lazacpüré zöldségekkel
Homár
Marinirozott paradicsom pisztrángkaviár-mártással és kaporolajjal
Sertés pecsenye édes-savanyú mártással, gyümölccsel ízesítve
Sült kacsamáj és sült kelbimbó burgonyapürével
Friss, mézeskalács ízű gyümölcssaláta citromhabbal töltött szavarinnal
Ennek idestova három éve. Most pedig megint törhetem a fejem azon, hogy mit írjak a magyar konyháról.
Utólagos megjegyzés:
A posztban bemutatott menüt a svéd séf a díszvacsorát megelőző, első magyarországi látogatása után komponálta, és rajtunk próbálta ki.
A magyar gasztronómiáról írt háttértörténetemre nem tértem ki. Arról annyit kell tudni, hogy magába foglalta a libazsíros kenyértől - természetesen lilahagymával - a somlói galuskáig, a marhapörkölttől a szilvásgombócig, a halászlétől a Rigójancsiig az egész skálát. Valamennyi bekerült az Évkönyvbe. Így talán jobban érthető a költői kérdés:
"Most aztán mit írok?"
(A fényképek egy kivételével a budapesti Svéd Nagykövetségen készültek. A címképen Christer, két miniszter, és a nagykövet házaspár látható.)
Utolsó kommentek