Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Rovar az étlapon

2014.09.17. 07:28 :: Hobbiszakács

A rovarevés rejtelmeibe bevezető Insect cookbook-ra a legnagyobb választékot kínáló stockholmi könyvesbolt, a Hedengrens gasztronómiai művek számára fenntartott részlegén bukkantam.

HSZ-20140604_123312.jpg

A bevezetőből megtudtam, hogy felmérések és jóslatok szerint 2050-re kétszer annyi proteinben gazdag élelmiszerre lesz szükség ahhoz, hogy a Föld népessége jól lakjon.Hála a Fennvalónak, itt vannak a rovarok, melyek ugyanolyan fehérjét tudnak biztosítani, mint a ‘normális’ hús és hal, és az előállításuk is sokkal kevesebbe kerül.

René Redzepi, a többszörösen „világelsőnek” választott Noma étterem séfje, a várakozással ellentétben nem az északi nyersanyagokon alapuló konyháról, hanem a rovarokról, mint a jövő táplálékforrásáról beszélt tavaly Stockholmban.  

HSZ-DSC_4947.jpg

A lárvák és a rovarok fehérjetartalma és tápértéke nagy, emellett értékes fehérjéket és vitaminokat tartalmaznak. A tévedést eloszlatandó, az új alapélelmiszert nem rovarformában, hanem erjesztve, összedarálva, vagy lisztté őrölve és élelmiszerekbe keverve hoznák forgalomba.

HSZ-DSC_4945.jpg

Ha René azt gondolja, hogy az ötlet újdonság, akkor nagyot téved. A hatvanas években eljutott hozzánk is a Mondo Cane - magyarul Kutyavilág/Cudar világ - című „sokkumentáris” film. 

HSZ-ants-6.jpg

A retinámra égett az a (3:25 percnél kezdődő) jelenet, amikor a paradicsomos szószra szórt, élő rovarokkal töltött tortillába harapó kisfiú szórakozott mozdulattal a szájába sepri az arcára menekült, mezei poloskára emlékeztető szökevényt. 

HSZ-ants-5.jpg

A rovarevést jelentő entomofágia első és sokadik hallására inkább perverzióra, mint étkezési szokásra gondolunk. Pedig a rovar nemcsak a húsevő növények kedvenc fogása, hanem a harmadik világbeli hús-vér emberek tápláléka is.

HSZ-ants-9.jpg

A hátborzongató jelenetekben bővelkedő film egy másik jelenete a csúcsgasztronómia fellegvárának látszó, de meg nem nevezett – ezért valószínű, hogy „kitalált” – New York-i étteremről szól, ahol az elegáns „úri közönség” finomkodva csipeget a sült hangyával körített ízletes ízeltlábúakból.

HSZ-ants-2.jpg

A film aktualizálása elég lenne ahhoz, hogy a gurmékat és a trendérzékeny gasztrobloggereket rávegye a rovarok fogyasztására. Addig is indulhatna egy vitafórum a ”mit igyunk a rovarok mellé?” témában. Hangyasört? 

26 komment

Címkék: Mondo Cane Cudar világ Ízletes ízeltlábúak Insect cookbook Rovar az étlapon

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr866703967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigPi 2014.09.17. 08:17:48

Milyen könnyen elfeledkezzük arról, hogy a rákok milyen népszerűek egyes konyhákban. A méz hazai felhasználásáról nem is beszélve.

Attilajukkaja 2014.09.17. 16:41:21

A sult hangya es tucsok tenyleg jopofa snack. Foleg, ha az edes hangyabol keszul. A potrohukban felhalmozodott mez egy kulonleges csemege.
De tenyleg ideje lenne hozzaszoknunk ahhoz, ami minden mas kontinenesen egy bevett szokas: a rovareves. Az izukkel semmi gond,...csak agyilag kell megszoknunk a dolgot.
Tetszik, hogy Redzepi errol beszelt! :o)))

Attilajukkaja 2014.09.17. 16:42:57

@BigPi:
A rakok pedig a pokok csaladjaba tartoznak, nemde? :o)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2014.09.17. 17:49:08

@BigPi: A népszerűséget a folyami rákot sújtó rákpestis törte meg. Skandináviában honos rákfajtából is alig akad, helyette amerikából hozott, rákpestisre fittyet hányó ú.n. jelzőrákot halásznak.

A rákról még csak annyit, hogy ahány fajta, annyi neve van. Svédül a rák lehet kräfta (ez a folyami/tavi rák), räka (a pici, rózsaszínű, garnélarák, azaz "salátarák"), vagy krabba, a nagy, tengeri tarisznyarák.

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2014.09.17. 22:36:00

Meg kell mondanom, hogy a rovarevés még kicsit távol áll tőlem, főleg azért, mert nem tudom, meg kell-e hámozni őket és én nem nagyon szeretek kis dolgokkal bíbelődni...
Igaz, itt van Neoex, ő imád nagyon alapos lenni és szereti az ilyen kihívásokat, ezért a fél kilósnál kisebb burgonyák (bourgognac) és gombák és egyebek az ő handmadezeitungján kötnek ki :)
Redzepi (gondolom, azelőtt Vörös Szepi) tényleg nagyon rendes, ám ha lehet, a pépesített kukac és a tücsökmorzsa ötlete még inkább riaszt, akkor már inkább az eredeti állapotukban megsütve stb. enném meg őket.
Persze elhiszem, hogy bajban leszünk 2050-ben és talán szeretném is megérni, mert az azt jelenti, hogy elég szép kort tudhatok majd magaménak, és lehet, hogy örülni fogok, ha a számba szökken egy tücsök, mert a sült galambot már most hiába várom...

Mindenesetre nagyon örülök, hogy vannak, akik gondolkodnak és dolgoznak is a Föld megmentésén.
Ennél jobban már csak annak örülnék, ha nem lennének olyanok, akik tönkreteszik!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.09.17. 23:17:35

@fiam: Igen, a "hámozás" komoly probléma :-)
Valamelyik adón volt film egy párizsi rovarétteremről. Abban hangzott el, hogy bizonyos rovarok kitines szárnyát óvatosan el kell távolítani, mert sok kellemetlenséget okozhatnak - akár fulladást is. PEdig ott sült rovarokról volt szó.
Film: egy időben sikeresek voltak azok a filmek, amik nem történetet meséltek, hanem valamiféle látványosságokat mutattak be. Ez persze még a televiziló (pláne a színes, nagyképű) elterjedése előtt volt.
Az egyikben láthattunk például sziklaugrókat, akik két kezükben fáklyával ugrottak éjszaka a tengerszoros vizébe. Életveszélyes mutatvány volt, egy társuk figyelte a hullámzást, hogy több vízbe érkezzenek.

Valójában jelenleg is fogyasztunk rovarokat és rovarszármazékokat, csak nem tudunk róla. Nem a gyümölcsbe bújtakra gondolok :-))) Az egyik tejtermékgyár ízes-édes-színes joghurtjáról írták, hogy enyhe rózsaszínét valameféle őrölt bogártól kapja :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2014.09.18. 08:09:01

@fiam: "lehet, hogy örülni fogok, ha a számba szökken egy tücsök, mert a sült galambot már most hiába várom..."
:-)))

Attilajukkaja 2014.09.22. 16:00:59

@fiam:
Muslincat, gondolom, mar te is nyeltel le?

@Mormogi Papa:
Igen, igen. a karmazsin szinu teture gondolsz! Ugye? A joghurtok bevett szinezoje, amikor azt irjak ra, hogy eper- vagy malnaizu...
Szerintem teljesen rendben van a dolog. :o)

Attilajukkaja 2014.09.24. 09:40:28

@fiam:
Egyszer. :o)))
Az viszont jo kapas volt, mert az eredmenye igen mutatos lett!

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2014.09.24. 15:13:54

@Attilajukkaja: :D
Neoex csókoltat és üzeni, hogy "ha nagy elmék találkoznak, ilyen kommentek születnek", mint a mieink :D

Attilajukkaja 2014.09.24. 15:30:58

@fiam:
Neoexet en is csokoltatom, de nalunk nem az elme, hanem az empatia dominal. Fel szavakbol is megertjuk egymast. ;o)
En ma mar amugy is egyre kevesebbet adok az elmere. Gyakran utban van es gancsoskodik.
Magyarorszagon nem az Ertelem tarsadalma epul,....szoval...csak azt akartam mondani, hogy a sult hernyo ize olyan, mint a frissen sult toportyue. Forro, zsiros, es izetlen. Abszolut eheto.
Remelem, sikerult a temanal maradnom. :o/

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.09.24. 21:37:57

@Attilajukkaja: Louis. Vagyis Aragon. Doltam.
Azért ráírhatnák… Már csak betyár. A becsület itt nem játszik. :-(
Tegnap a Boomerang adón (gyerekeknek elvben) volt egy +6 éveseknek ajánlott rajzfilm (Animaniacs címen), amiben a szereplők (állatfigurák) hosszasan felolvassák az önkiszolgáló boltban a választott élelmiszerek összetevőit. Amolyan rap-szerűen darált izé…
Igencsak elszomorító, bár megjegyezhetetlen szöveg volt - amennyire követhettem, az eredeti (angol) pontos fordítása lehetett…
(A képeken megjelent a "nyomtatott" szöveg is angolul.)

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2014.09.25. 18:53:17

@Attilajukkaja: "Ó, szent együgyűség!" - szerintem is efelé haladunk.
Nem csupán a töpörtyű ilyen mifelénk, hanem a menzakoszt is lassan. Idő kérdése és már egyáltalán nem lesz ehető... Pedig nagyon empatikus vagyok a konyhások irányában, mégsem értem :)

@Mormogi Papa: A gyerekek jobban tudják majd az ételek összetevőit, mint egy-egy focicsapat összetételét. Pedig a magyar foci manapság van olyan ártalmas, mint némely ízfokozó vagy még inkább...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.09.27. 18:48:47

@fiam: Nekem már 50 évvel korábban is ez volt a véleményem - feltehetőleg más megfontolásból :-)))
Talán nem véletlenül, éppen tegnap ismételte egy csatorna Arnold Schwartzenegger 1987-es filmjét, A menekülő ember-t.
www.imdb.com/title/tt0093894/?ref_=nm_flmg_act_37
Az a SciFi részben arról szól, miként használják a televíziót (és mutatis mutandis a sporteseményeket) az utca emberének befolyásolására; a lázadás szellemének letörésére. Lásd még
Az éhezők viadala
www.imdb.com/title/tt1392170/?ref_=fn_tt_tt_1
stb stb...
De van erre utalás már a 451° Fahrenheit -ben is...
www.imdb.com/title/tt0060390/?ref_=nv_sr_1

Attilajukkaja 2014.09.30. 11:33:47

@Mormogi Papa:
:o)
Egyszer Jamie Oliver tartott egy bemutatot gyerekeknek, hogy milyen termeszetes anyagok vannak a boltban kaphato fagyikban. Mindenkinek kiosztott egy nagy kehely fagyit, es mikozben azt majszoltak, Jamie elkezdett belerakosgatni egy ugyanolyan kehelybe e'lo" bogarakat (termeszetes szinezek forrasa), emberi hajat (L-cisztein forrasa), hamut (stabilizalo forrasa) stb. A gyerekek egyre kevesebb lelkesedessel ettek a fagyit, mikor megtudtak, mi minden van benne. Pedig ezek mind termeszetes anyagok! :o)))

@fiam:
A menzakonyha az menzakonyha, es per definicio az a tulajdonsaga, hogy vagy szaraz, vagy izetlen, vagy keves, vagy telenyomjak olyan izfokozokkal, mint so vagy cukor. Nalunk egy idoben meg a tokfozelekbe is cukrot raktak. Brrr! Erdekes, dolgoztam kulfoldon, ahol meg a menzakonyha is finom volt, de ott a munkahely rendesen megtamogatta a konyhat. Sot! Itt Budapesten a szomszedunkban van az Ericsson kutato es fejeleszto intezete, amelynek a menzajara kulsosok is bemehetnek. Az kicsit dragabb, de nagyon szinvonalas. A sajat dolgozoiknak pedig kedvezmenyt adnak. Dehat azok gazdag oligarchak, megengedhetik maguknak, hogy kedvezzenek a dolgozoiknak!

Attilajukkaja 2014.09.30. 11:47:43

@fiam:
Ja, me'g ez.
"a magyar foci manapság van olyan ártalmas, mint némely ízfokozó vagy még inkább... "
Szerintem se a foci, sem az izfokozok nem artalmasak, ha esszel, szabalyszeruen kezelik, hasznaljak oket. ;o)
Mindkettovel csak az a baj szamomra, hogy mar szinte mindenhol elveszett az eredeti funkciojuk, es a profittermeles eszkozeve valtak.
Na jo, a magyar foci "ujrateremtoinek" meg ido kell ahhoz, hogy megertsek, a profit nem jon ingyen, es hogy nem a stadionokkal kell kezdeni. Attol, hogy egy enekes egy szebb, nagyobb operahazban lep fel, meg nem fogja jobban enekelni a Toscat!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.09.30. 17:02:31

@Attilajukkaja:
A focihoz semmi közöm, de az Operaház (kezdetben a Magyar Királyi Operaház) számomra családi vonatkozású. Bízvást állíthatom, hogy nem azért épült, hogy "tehetségeket neveljenek ki"; mivelhogy tehetségek már korábban is voltak idehaza - ha nemzetközileg nem is mind ismerték őket. Ellenben a potenciális nézőközönség (a fizetőképes "vájtfülűek" szűk rétege) addig inkább elment Bécsbe, Párizsba, akár Szentpétervárra is egy-egy jobb előadás kedvéért :-P
Mikor felépült (kilenc év alatt!) egy - korában Európában a legmodernebb felszereltségű (a terveket többször is átdolgozták, modernizálták!)- vonzó épület, ahová ráadásul külföldről szerződtettek világhírű dirigenseket és énekeseket(Gustav Mahler - igazgatóként is, Otto Klemperer, Lamberto Gardelli, stb.) , lassan változni kezdett a helyzet.
Persze nem volt ez diadalmenet, jobb és rosszabb korszakok váltakoztak 1902-től…

Ezen túl, jórészt az Operaház zenekarának tagjaiból, megalakult a Magyar Filharmóniai Társaság; ami igen jó volt a közönség ízlésének alakítása szempontjából. Céljaik között szerepelt a modern zeneszerzők (ami akkor persze másokra vonatkozott :-P - de hát MINDIG vannak modern, meg nem értett szerzők) műveinek minél gyakoribb műsorra tűzése - megismertetése a Közönséggel.

Nos, nem ragoznám tovább - de a párhuzam aligha tartható, mikor idehaza nem látok garmadában nyüzsögő focitehetségeket, s a szerződtetett külföldiek pénzért jött másod-harmadvonalbeliek…

Attilajukkaja 2014.09.30. 17:29:13

@Mormogi Papa:
Azt hiszem teljesen egyetertunk. :o)
Ha nem lettek volna olyan kivalo zeneszeink es enekeseink, akkor hiaba epitettuk volna fel annak idejen azt a gyonyoru operahazunkat, amely gyakorlatilag egy ekszerdoboz. Kicsi, de gyonyoru, es olyan jo odamenni!!!! Nem vagyok opera rajongo, de mar apro gyerekkoromban imadtam a balettet (mint minden kislany). Csak nalam ez a mai napig nem mult el. Rengeteg szep elmenyem volt az Andrassy uti Operaban. Rona Viktor, Lakatos Gabriella, Kevehazy Gabor, stb. Ha tehetem, ma is elviszem a kulfoldi vendegeimet az Operaba es/vagy a Budai Vigadoba, ahol a Magyar Nepi Egyuttes musorat nezhetik meg. Mindketto fenomenalis!

A foci ma mar nem egy sport, hanem egy biznisz. Sportszakemberek is kellenek hozza, de foleg sport kozgazdaszok. Az otvenes evek lelkes labdarugasanak ideje mar elmult. De ez most nem reszleteznem...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.09.30. 17:43:28

@Attilajukkaja: Ennek igazán örülök :-)

Azért ne feledjük a "Birodalmi Csillagközi Romboló" stílusban épült, ám kellemesen változatos zenei kínálatú (bár lehetetlen nevű) MüPa-t se :-)))

Attilajukkaja 2014.09.30. 18:02:36

Voltal mar benne?
Kivulrol a fraszt hozza ram, de belulrol csodalatos. Azt mondjak, akkusztikailag kifogastalan (?). Raadasul ugy van megepitve mint egy doboz a dobozban, vagyis van egy kulso vedo" burok, ami kiegyenliti a Lagymanyosi hid okozta razkodasokat. Annak idejen az epitesze neves vilagdijat kapott az otletert.
A lenyeg, hogy a MuPa kulseje egy fantaziatlan, de olcso bucsui hakninak tunik,...de a belseje tenyleg ragyogo!
'a "Birodalmi Csillagközi Romboló"' jellemzes sem rossz. :o))))

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.09.30. 18:06:10

@Attilajukkaja:
Voltam, többször is :-)
Koncerten is, meg… cirkuszi előadáson kétszer :-))) (Nem ugyanaz volt a műsor.)
Utóbbit tudom ajánlani - ha nem is "Cirque du Soleil", de érdekes és zenés.

Attilajukkaja 2014.09.30. 18:38:33

OK :o)
Cirkuszbol van eleg a munkahelyemen is,...de nem vitatom, hogy annak a mufajnak a kremje a Cirque de Soleil!! Ragyogo tarsulat!
Mostansag mar ritkan jarok barhova. Es nem anyagi megfontolasbol, hanem mert nincs hozza kedvem.
Ez a szomoru....

De ugye neked is tetszik a MuPa belseje?

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.09.30. 19:28:13

@Attilajukkaja: Érdekes, néhol meglepő - nem taszít. Ellentétben a külsejével.
Mostanában mi se járunk túl sok helyre - azért van kivétel :-)
Megnéztem a Várban (MNG) azt a kiállítást, amire nagyon kíváncsi voltam. Sajnos vasárnap van az utolsó napja. Három órán át voltam bent - éppen csak a végére értem :-)
A címével ellentétben jóval hosszabb periódusra és több művészeti áramlatraterjedt ki. Ez is jó volt.

Attilajukkaja 2014.09.30. 19:41:54

@Mormogi Papa:
Nekem a MuPa belseje nagyon tetszik. Otletes es emberkozeli. Sok benne a fa, ami eleve melegseget kolcsonoz. Oda is jo erzes bemenni. :o)
A Varba mar nyilvan nem jutok el. Mostansag a Dante halalat szeretnem megnezni a Vigszinhazban. De oda meg az orvos sogornomet is el szeretnenk vinni. Ne tudd meg, milyen nehez osszeegyeztetni egy orvos es egy szinhaz repertoarjat a mi idobeosztasunkkal.
Hja, tudom. Vannak meg nehezsegek ezen a vilagon. :o)

Attilajukkaja 2014.10.01. 10:43:17

"indulhatna egy vitafórum a ”mit igyunk a rovarok mellé?” témában. Hangyasört?"

Egy finom mexikoi mezcalt vagy angol kerti gint javasolnek.
gigglewater411.com/wp-content/uploads/2013/07/mezcal.jpg
www.thegreenhead.com/2012/07/english-garden-worm-gin.php
süti beállítások módosítása