Csodabogár, a Polaris blog szorgalmas látogatója szerint "ezidáig Ursae Minoris az egyetlen ember, aki a svédeknél nem tanult meg főzni.” Kérésemre megírta találkozását a svéd konyhával.
1965-öt írunk, budapesti nő pénz és nyelvtudás nélküli becsöppen Stockholmba. Pici pénzecskémen megpróbáltam boldogulni. A városban hotdogot vettem… Jujjjj... a szivacsszerű kenyér édes, a benne levő "dog" pedig savanykás volt. Netán romlott?
Jómódú orvos családnál lettem cseléd, a férj észt volt, és sokat jártak a kontinensre, jól beszéltek németül. Napközben azt ettem, amit a jégszekrényben találtam. Ez többnyire vajaskenyér volt. Édes kenyéren sós vaj. Vacsorát az asszony főzött. Néha egészen jókat. Emlékszem a finom halételekre. Szerencsére se surströmming sem lutfisk nem szerepelt az étlapon. Kiemelkedő volt a västkustsallad, amelyhez - a normál svéd szokással ellentétben – salátaöntet is volt. Hétvégére sokszor volt rostbiff salátával. No persze mindenhez tejet ittak. Jómagam már kisbabaként kihánytam a tejet. Nagy megdöbbenést keltett a családban, hogy csapvizet ittam. Stockholmban akkoriban kifejezetten jó volt a csapvíz.
Következő munkahelyem konyha közeli volt. Nem a konyhában dolgoztam, de a tálalásban részt vettem, ergo láttam mit főznek. A nagydarab svéd szakácsnő nem vetette meg a piát, ami megérződött az ételeken. Kevés piával egész ehető dolgot produkált, tök józanon pocsékot, teljesen bepiálva pedig érdekeset. A köttbullar-ba be lett dolgozva a heti maradék. Hús ritkán, legfeljebb mutatóban.
Ehető volt a janssons frestelse, a pytt i panna és a halfogások. A tarkabab főzelék írtó gusztán nézett ki a fazékban, és én nagyon éhes voltam. Szedtem a tányéromba, és belekanalaztam… azt a sokkot! Néztem hova köphetném az édes förmedvényt. Kiderült, hogy a svédek melasszal készítik. Még most is összerázkódom, ha rágondolok.
Mindeközben gyorsan leszoktam a kávéról, és lelkes teaivó lettem. A fika minden munkahelyen szent dolog. Kimaradni nemigen illik ebből, de azt a szörnyűséges, világosra pörkölt, megfőzött savanyú kávét, nem voltam képes meginni. A kávéhoz járó sütemények is eléggé feledősek. Amit nagyon szerettem az a smörgås, azaz a szendvics volt. Fantasztikus garnélás, rostbiffes, és lazacos szendvicseik vannak.
Egy év se telt el és saját lakásom lett, saját konyhával. Megkezdődhettek a főzős kalandok. Ugye soha életemben nem főztem semmit. Otthon legfeljebb rántottát csináltam. Hála vizuális memóriámnak sok mindenre emlékeztem abból, amit a konyhában láttam. A húsokkal komoly bajaim voltak, mert sejtelmem se volt mibe milyen hús talál. Nem voltam hentesnél otthon soha. Nem tudtam milyen zsiradékot kell használni. Végül a kókuszzsírnál kötöttem ki, mert az hasonlított legjobban az otthoni zsírra. Margarint ettem, mert azt hittem az vaj, csak éppen más, mint otthon. A tejfölt imádtam.
Akkor valódi tetrapack dobozban árulták, a felét elszopogattam főzés közben. A halakat sem ismertem, csak a lazacot, abból is csak ritkán vásároltam. Mert minden drága volt az én kicsi fizetésemhez képest. Viszont remek paprikás krumplikat gyártottam. Amikor mélyhűtőm lett, akkor esős hétvégeken raktárra főztem. Székelykáposztát, magam kreálta csirkemájas rizottót, marhapörköltet. A marhahúst egy magyar ismerős szerezte a vágóhídról. A baj csak az volt, hogy egy negyed marhát meg kellett venni egyszerre. Összeálltunk többen, és egymás közt elosztottuk. Szerencsére már valamelyest földarabolva adták a húst.
Évek múlva büszkén mutogattam a szüleimnek a mélyhűtőm kincseit. Csinos egy személyes aludobozokba volt minden elrakva, és címkézve. Mondtam, milyen praktikus, éhesen haza esem az irodából, egy doboz be a sütőbe, és már lehet is enni. Anyám nézte, majd megszólalt: Ahogy én téged ismerlek ebből is eszed meg. Igaza volt. Mosogatni mélységesen utáltam.
Jó tanulás volt nekem Stockholm. Ha valami "normálisabb" helyre kerülök, akkor talán soha nem tanulok meg főzni.
Utolsó kommentek