Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Hobbiszakács / Skandikamera

Válogatott gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Ajándékposzt (8) - A mézes...

2009.12.21. 10:04 :: Hobbiszakács

 

Kapcsolatom a mézes krémessel még gyermekkoromban, fatornyos kis falunkban kezdődött. Lehettem vagy 4 éves… Anyukám akkor készítette először. Aztán minden évben, többször is, ahogy emlegette, ez „hálás darab”! Karácsonykor a zserbó mellé is ideális volt. Egyrészt igazi karácsonyízű, másrészt előre el lehetett készíteni, hiszen kell neki legalább egy éjszaka, hogy a krém megpuhítsa a lapokat, és mint egy masnira kötött szalag, kibomoljanak az ízek. Szerettem. Már a mézest. Aztán az anyukám középső nővére elkérte a receptet. És elkészítette. Ugyanaz a recept, ugyanazok a hozzáválók. Mégis az övé jobb lett. Nem kicsit jobb! Sokkal, de sokkal jobb! Vékony lapok, sok-sok krém, pont ahogy imádom! És az a mennyei méz zamat!!! Emlékszem, az első manóm születése után, ezt hozta be a kórházba. Faltam.:-)
 

Idén először, most, hogy már két Pöttyöm nézi tágra nyílt szemekkel a karácsonyfa fényeit, úgy döntöttem nekiugrok. Elkészítem én is. Így emlékezek is egy kicsit… Hiszen ez lesz az első karácsony a Nagymamám nélkül. Aki szintén nagyon szerette! Sokszor mondogatta, „ezt fogak nélkül is lehet enni! Szuper süti vén csontoknak!”, ezen sokat mosolyogtunk!
 
Ezzel a sütivel és a családi recepttel kívánok Békés, meghitt ünnepet a Hobbiszakács olvasóinak!
 
Mézes krémes
Hozzávalók:
Tészta:
3 ek méz
10 dkg porcukor
4 dkg vaj
5 ek tej
45 dkg liszt
1 tojás
1 kk szódabikarbóna
Krém:
6 ek liszt
6 dl tej
15 dkg porcukor
20 dkg vaj
1 vaníliarúd
2 tojás
pikáns lekvár (sárgabarack, erdei gyümölcs, stb.)
 
A mézet, a cukrot és a vajat gőz fölött egyneműsítem, majd belekeverem a tejet, a lisztet, a kissé felvert tojást és a szódabikarbónát. A tésztát négy részre osztom, kinyújtom, majd vajazott tepsi hátán, 180 fokon megsütöm. Vigyázat! Gyorsan megég! Amikor aranybarna már ki is lehet venni.
 
Közben a lisztet a lazán felvert tojással összekeverem, majd a tejjel és óvatosan felengedem, hozzáadom a vaníliarúd kikapart magjait és sűrűre főzöm. A vajat a porcukorral habosra keverem, majd ha kihűlt a lisztes massza, elegyítem.
 
Az első lapot megkenem a krém felével, a másodikat a lekvárral, a harmadikat a krém másik felével.
 
A tetejét be lehet vonni csokival, de én így „csupaszon” szeretem. :-)
 
_____________________________________________________________
 
HSZ: Az előző, hetedik ajándékposztot Üvegmadár küldte.

11 komment

Címkék: Mézes krémes Üvegmadár

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr501605108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vesta008 · http://vesta.blogspot.com 2009.12.21. 17:58:59

Ez mesés! Boldog karácsonyt Neked is!

Attilajukkaja 2009.12.22. 09:46:21

En MOST tippelek az Izbolygora!!!!

Attilajukkaja 2009.12.22. 11:32:53

Kicsit csalodott vagyok. En 9:45-kor kuldtem be a helyes megfejtest, az eredmenyhirdetes pedig 9:46-kor lett bejegyezve. No, nem baj. Majd legkozelebb :o)
Izbolygo biztosan ertekeli majd, hogy Karacsonykor nalunk is lesz mezes. Ezen kivul meg flodni (a klasszikus negy toltelekes - szilvalekvar, dio, mak, alma - recept szerint) es csokis-dios cookie is, ami a gyerekek nagy kedvence! Ez utobbibol kap a munkahelyi portas, a kedvenc zoldesges es nehany hajlektalan ismerosunk is :o)
Mindenkinek bekes unnepeket kivanok!

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.12.22. 11:36:47

@Attilajukkaja: Ilyen sajnálatos és elképesztő :-) esetekben fog jól a "nemhivatalos" kibúvó :-)))))))

Attilajukkaja 2009.12.22. 11:37:52

Bocs, pont forditva: az en valaszom kesett 1 percet,...de a lenyeg ugyanaz maradt. Orulok, hogy vegre kitalaltam valakit! Mert ez a feladatsorozat nagyon kemeny dio volt!

Attilajukkaja 2009.12.22. 11:40:20

@Hobbiszakács:
Most lemaradtam valamirol. Mi az a "nemhivatalos" kibuvo?
Azert koszonom, hogy elkepesztonek titulaltad a teljesitemnyemet :o)
En is meglepodtem rajta!

Izbolygo 2009.12.22. 11:42:47

Attilajukkaja!
:-))) Értékelem! És örülök, hogy kitaláltál!:-)
Boldog Karácsonyt kívánok Nektek!

Vesta!
Boldog Karácsonyt!:-)))

Attilajukkaja 2009.12.22. 11:47:31

@Izbolygo:
Koszi :o)
Ez feler egy kulondijjal!
Igazabol a "Pottyom" arult el teged. Onnan mar biztos voltam benne, hogy rolad van szo :o))))
Szep Karacsonyt neked, Pottyomnek es Minipottyomnek,...es az egesz csaladnak!

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.12.22. 15:15:26

@Attilajukkaja: Azért nemhivatalos és azért kibúvó, mert lehetőséget ad a másodperceket késők bevárására :-))

Attilajukkaja 2009.12.22. 16:04:46

@Hobbiszakács:
Ertem!
Mily' szerencse, hogy mi mem masodpercekben es nem percekben merjuk az idot!
Nalam az ido is tettekben merendo: MOST eppen Apukamat unnepeltuk meg, mert elmult 80. Most eppen 20 eve hazasodtunk, most eppen a diakom toltotte be a 30-at, stb. Most eppen sok-sok ido telt el azota, hogy orokbe fogadtunk valakit. Nem a datum szamit. Az idoszamitas ott kezdodik, miota VALAMI elkezdodott vagy befejezodott. En pl. hosszu ideje olvaslak.
Es ez nem masodpercekben merendo....
Nem tartom magam kesoi erkezonek egy-ket masodperc miatt! Orultem a jateknak, meg akkor is, ha eromet meghalado feladvanyokkal rukkoltal elo.
Sok erot kivanok a tovabbi irasaidhoz.
Most bucsuzom egy idore. Sok erot es elszantsagot kivanok neked a jovore nezve,....mert megerdemled, mert mindannyian megerdemlunk teged.
Kellemes unnepeket!