A molnárné gyónása
Írta és illusztrálta a ChatGpt
Amikor a barát megérkezett, a molnárné éppen cseresznyét mosott egy réztálban. Az ablakon beeső napfény megcsillant a vízen, s az asszony karján apró cseppek futottak végig. A barát az ajtóban állva egy pillanatig elfelejtette, miért jött.
– Békesség e házra – mondta aztán.
– Hozott is magával valamennyit? – kérdezte az asszony.
A barát elmosolyodott. Fiatal volt még, és bár sokat olvasott a kísértésről, eddig leginkább könyvek lapjain találkozott vele. A molnárné ellenben nem olvasott a kísértésről. Ő ismerte.
A férje aznap a vásárba ment, és csak estére ígérte vissza magát. Az asszony hellyel kínálta vendégét, majd bort töltött neki. Nem ült vele szemben, hanem mellé telepedett, olyan közel, hogy a barát megérezte a hajából áradó enyhe, édes illatot.
– Atyám – mondta –, van egy bűnöm.
– Minden embernek vannak bűnei, leányom.
– Az enyém olyan, amelyről nehéz beszélni.
– Annál inkább szükséges a gyónás.
Az asszony a pohara peremét simította az ujjával.
– Néha úgy érzem, a férjem számára nem vagyok asszony. Csak valami, ami a házhoz tartozik. Mint a malomkerék vagy a lisztesláda.
A barát komolyan bólintott, ám a tekintete nem a poháron időzött, hanem azon a kézen, amely a poharat tartotta.
– És mit kívánna helyette? – kérdezte.
Utolsó kommentek