Ha van olyan ország Európában, amelyről el lehet mondhatni azt, hogy a partjait égszínkék tengervíz mossa, kellemes a klímája, lakói barátságos emberek és ezenkívül még biztonságos is, akkor az az Észak-Ciprusi Török Köztársaság.
A baj csak az, hogy Észak-Ciprusi Török Köztársaság van is meg nincs is. A görög Ciprusból 1974-ben erőszakkal kiszakított terület Törökország önkormányzattal rendelkező protektorátusa, amelyet Törökországon kívül sehol sem ismernek el. Sajnos az 1974-es események során túl nagy disznóságok történtek ahhoz, hogy azok egyszerűen feledésbe merüljenek, ezért az egyesítésről folyó tárgyalások ezidáig nem vezettek eredményre. Az ENSZ bojkott alatt álló országba a turista csakis Törökországon keresztül juthat el.
Amíg a ciprusi helyzet megoldódik, addig a peres felek ott bosszantják egymást, ahol érik.
A sziget békéjére hat nemzet hadseregét képviselő csapatok ügyelnek. Heten, ha úgy vesszük, hogy a látogatásom alatt az ENSZ-t szlovák és magyar fegyveres erők képviselték. Észak-ciprusi Török Köztársaság saját „mini-hadseregéhez” 30 ezer török katona csatlakozik. Ezek szórakoztatásáról számos lőtér gondoskodik. A görög Ciprus görögországi katonasággal megerősített, saját fegyveres erőt tart fenn. A zöld vonal mentén húzódó keskeny zónát ENSZ hadtest – többek közt egy szlovák és magyar egység – ellenőrzi. És, hogy ne legyen egyszerű a kép, Nagy-Britannia, a korábbi gyám katonái is jelen vannak a szigeten.
Isztambulban alapos vizsgálatnak vetettek alá. A szemüveget, a nadrágszíjat és a cipőt le kellett venni, és a laptopot – ha volt - be kellett kapcsolni. Egyik kezemmel a nadrágomat, a másikkal az útlevelet és a jegyemet fogva csoszogtam át az Észak-Ciprusra tartó géphez vezető ellenőrző kapun.
Az óriási gépben fehér fül számára szokatlan zene szólt. Szerintem egy és ugyanaz a dal volt, mert kétszer egyformán előadni lehetetlen. A szigetre tartó utasok között több volt a Szása és az Olga, mint a Mehmed. A stewardessek szerepét betöltő janicsárpalánták katonai szigorral látták el a feladatukat. Mindent összevéve hosszúnak tűnt az egyórás út.
A gép Nicosia török felének, Lefkosának a repülőterén szállt le. Az útlevélben mogorván lapozgató kiskatonák deja vu érzést keltettek. A látszat csalt, ugyanis ha szépen kérted, akkor külön cetlire pecsételték a belépést igazoló vízumot. (Török-ciprusi vízummal nem engednek be többet Görögországba.)
Lefkosa-Nicosia az utolsó európai város, amelyet egy fal választ ketté: Ciprus fővárosának Óvárosát az úgynevezett "zöld" tűzszüneti vonal görög és török részre választja.
A senki földjén fekvő, szögesdrótkerítéssel elkerített focipályán több mint harminc éve nem játszottak hivatalos mérkőzést.
A Lefkosától Girneig (Kyrenia) vezető országutat állig felfegyverzett katonák, a magasabb helyeket pedig légvédelmi ágyuk őrizik.
A sziget északi partján fekvő Girne Észak-Ciprus „turisztikai fővárosa”. Modern város modern központtal és hangulatos kertes övezetekkel. Az iszlám szigornak nyoma sincs, a lakosok európai módon öltözködnek.
Girne patkó alakú, mediterrán hangulatot árasztó kikötője fölött velencei erőd emelkedik. Az erőd múzeumának a fő látványossága egy kétezer éves hajóroncs.
Szent Hillarion vár romjait a Girne mögött magasló Ötujjú hegy túlsó oldaláról lehet megközelíteni.
Az Oroszlánszívű Richárd rendeletére épült várból kitűnő kilátás nyílt a lőtérre. A turisták pattogó géppuskasorozatok ritmusára lépkedtek a közel ezeréves lépcsőkön.
A sziget déli partján fekvő Gazimagusa (Famagusta) egykor Európa szerte népszerű nyaralóhely volt.
A városka központjában magasló Lala Musztafa Pasa moszké az 1300-as években épült, és mint Szent Miklós katedrális kezdte a pályafutását. A moszké előtt álló fügefa állítólag már akkor ott állt, amikor a katedrális építésébe kezdtek.
A területileg alig egyharmincad Magyarországnyi, kétszázötvenezer lelket számoló Észak-Ciprusi Török Köztársaságban nincs hiány szoborban, zászlóban és egyetemben. (Ez utóbbiból ötöt számoltam.)
A világi török köztársaság alapítójának, Kemal Atatürknek a monumentális szobra.
Monumentális, szocialista jellegű szoborból több mint harmincat láttam.
A piciny köztársaság zászlólengetésben világelső. A magasabb épületeken páros zászlók lobognak.
Az egyik a török, a másik az észak-ciprusi állam zászlaja.
A legnagyobb „zászlópáros” a Lefkosa mellett magasló hegy oldalában van. (A jobboldali sarkában egy egész falu húzódik meg.) Éjszaka százezer lámpa gyúl ki, és ritmikusan pislogja a görög rész felé: „Ezt nektek!”
A ciprusi zászlópáros a Google-Earth-en.
A sziget belsejének a fő turisztikai látványossága az épen maradt ókori színházzal és oszlopsorokkal ékesített Szalamisz. A közelben van Szent Barnabás sírja, és a róla elnevezett, ikonokkal zsúfolt kolostor.
Az étkezéseket meleg és hideg fogásokból összeállított, étvágygerjesztő mezékkel kezdtük.
A leghíresebb észak-ciprusi specialitás a kecsketejből árnyalatnyi mentával készült hellim, melyet a görög oldalon – és az egész világon - halloumi néven ismernek, és legfőképp grillezve fogyasztanak.
A ciprusi konyha másik specialitása a molohiya, azaz egy sóskára emlékeztető ízű zöldség, amely csak Ciprusban és a Nílus partján nő. Csirkepörköltbe keverve szokták fogyasztani.
A főtt ételek közül az előbb említett csirkepörkölt és a mentás-mákos spagettivel felszolgált csirkemell ízlettek a legjobban.
A saslik illata előre beharangozta az ízélményt.
Külön fejezetet érdemelnek a méz- és diócentrikus édességek, mint a ceviz macunu (zöld dió szirupban) és a turunc macunu (narancs cukorszirupban). Meg az egykoron rahát néven ismert édesség, a lokum.
Legjobban az a "köpködős" török kávé ízlett, amit - több évtizedes kihagyás után - ebben a hangulatos kávézóban ittam.
Utolsó kommentek