Stockholm főutcáján, a Sveavägenen levő Phoney Untrue étterem mától fogva sündisznóhúsból készített fogásokat is kínál.
- A sündisznóhús éttermi bevezetésének a célja az egyre aggasztóbb üvegház-hatás megfékezése. Amíg egy kiló marhahús előállításához kb. százezer liter víz szükséges, és 17000 liter széndioxid kerül a légkörbe, addig a süni megelégszik néhány ezer harmatcseppel, miközben fele annyi széndioxidot bocsát ki - mondta az étterem csinos tulajdonosa, April Prankster, és rámosolygott az összegyűlt érdeklődőkre.
A sündisznóhúsból készült ételeket évezredekkel a római "birodalmi étlapra" kerülésük előtt kedvelték. Egy brit kutatócsoport az ásatások során feltárt tűzhelyek mellett talált ételmaradványokból kiderítette azt, hogy a roston sült sündisznó nyolcezer évvel ezelőtt ismert volt, és mint ilyen az emberiség egyik legrégibb főtt étkének számít. A középkorban népszerű vasárnapi ebéd volt Nagy Britanniában és Franciaországban, Spanyolországban a böjt alatt ették. Mátyus István marosszéki orvos feljegyzése szerint 1787-ben a sündisznó szerepelt a dél-svédországi parasztok étlapján. Dániában és Angliában a második világháborúban jobb híján sündisznóhússal egészítették ki a betevőjüket.
A New Larousse Gastronomique szerint a sündisznóhús íze a libahúséval vetekedik. A középkori szakácskönyvek szerint a sünit nem érdemes megnyúzni, mert rámegy a hús nagy része, ezért leggyakrabban agyagba panírozták vagy fűbe bugyolálva megsütötték, majd széttörték a kemény burkot. Fogyasztása a középkorban rendkívül népszerű cameline szósszal ajánlott. Ennek a méltatlanul elfelejtett szósznak többféle változata ismert, általában kenyeret áztattak borba és ecetbe, fahéjjal, gyömbérrel, szegfűszeggel (vagy szerecsendióval), sáfránnyal, cukorral és sóval ízesítették, átpasszírozták egy szűrőn, és addig főzték, amíg besűrűsödött.
Egy dél-svédországi kisváros határában egy tucat megnyúzott sündisznóval teli zsákot cipelő társaságot állítottak meg a rendőrök. Az 1977-ben nagy port felvert esetről az 1980-as svéd Gasztronómia Kalendáriumban, a sündisznóról szóló esszé bevezetőjében olvastam. A tettesek először értetlenül pislogtak, majd egymás szavába vágva bizonygatták azt, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a sündisznó védett állat. Pedig odahaza, Csehszlovákiában a sündisznóhús csemegének számít! Az ímmel-ámmal lefolytatott nyomozás kiderítette azt, hogy ha a csehek nem is, de mások talán mégis megeszik a sündisznót.
Ugyancsak a kalendáriumban olvastam azt, hogy az "ennivaló" sündisznót kedvelők a tavasszal befogott kis sünik lábára színes szalagot kötöttek. Utána elengedték őket, és ősszel, amikor kövérre ették magukat idomított kutyákkal vadásztak rájuk. Az értékes kutyákat tyúk-, kacsa- valamint tojáslopásra is betanították.
"Kint nőttünk fel a tanyán a nyolc testvéremmel együtt, apám vályogvető volt, szegény anyám sokszor főzött lebbencset vagy mamaligát ebédre. De volt, hogy csak töklítyót. Mi, gyerekek azért feltaláltuk magunkat. Ej de sok jó sündisznóhúst megettem én gyerekkoromban! Komolyan mondom. Nem tudod te, mi a jó, ha még nem ettél olyat. [...] Mint a fiatal disznóhús, de még finomabb a húsa, meg az oldalán az a kis szalonnája, az mikor megsült, csak úgy ragadt, annál jobbat életemben nem ettem. Mert kint sütöttük, parázson. Mi, hogy a tüskéje? Ugyan már! Vályogból csináltunk négyszögletes helyet a tűznek, oszt mikor jó parázs volt, beledobtuk a sündisznót. Hogy élve-e? Hát hogy a fenébe másképp? Sivalkodott hát, ameddig sivalkodott, ez már csak avval jár, mit mondjak. Mért nem lett pap? Na szóval, mikor elhallgatott pár perc múlva, kivettük, oszt disznókaparóval szépen meg lehetett pucolni a tüskéktől. Ki a belét, oszt már sütöttük is, egy nagy vasfödőn. A zsírját kimártogattuk kenyérrel, még össze is kaptunk rajta mindig, mert az volt a legfinomabb. Négyet-ötöt meg kellett sütni annyiunkra. De egészségesek is voltunk, mert a sündisznónak egészséges a húsa. Kint nevelkedik a természetben."(Kovács Jolánka: Nem érdemes)
Utolsó kommentek