- Vigyázz! - rikoltotta el magát az ajtóhoz legközelebb ülő káplár. A katonák felpattantak, a cinedényekhez ütődő kanalak csörgése fokozatosan halkult. Az élelmezésért felelős őrmester belépett, vizslaszemét körbejáratta a kopaszra nyírt fejeken. Elsétált a hosszú asztalok mellett, mustrálgatta a reszkető alanyokat, majd az asztalunkhoz lépett.
- A mérnök uraknak is szólt a parancs! Baj van a hallásukkal? - érdeklődött, miközben a büntetés kiszabásán gondolkozott.
Az urazás sértés volt, ennyi erővel akár népellenest is mondhatott volna. Bántam, hogy Mircsára hallgattam. Szívesen felálltam volna, de már késő volt.
- A katonát étkezés közben még a generális sem zavarhatja - tagolta Mircsa - hát még egy felfuvalkodott hólyag. De ha már úgyis idedugta az orrát, akkor válaszoljon itt, mindenki előtt! Miért lopják ki a húst az ételünkből? Mert a katonai szabályzat - ekkor Mircsa az őrmester orra alá tartotta a katona kötelességeiről és jogairól szóló vörös könyvecskét - több kalóriára, és naponta legalább egyszeri húsételre jogosítja föl a néphadsereg katonáját.
Az égővörös borítójú könyv a vegyi fertőtlenítés tantermének a polcán hevert. A kutya sem nézett bele Mircsán kívül, aki elalvás előtt passzusokat olvasott fel belőle.
Hajnali atomtámadás sem érhette váratlanabbul az őrmestert! Szeme összeszűkült, zárkát, haditörvényszéket és hasonló rettenetes következményeket emlegetve hátrált az ajtóig. Hangja falzettbe csapott, ujját ránk emelte, majd eltűnt a sötét nyílásban.
A beállt csendben hallani lehetett, ahogy Mircsa tört a fekete kenyérből, majd a darabot a színtelen lébe mártotta.
Másnap semmi különös sem történt azon kívül, hogy a babfőzelékben a kavicsok mellett tekintélyes húsdarabokat is találtunk. Hetek teltek el, de a beígért megtorlás elmaradt, a feljavított táplálék megszokottá vált, az incidens feledésbe merült.
A továbbiakban a vörös útmutató előírásai szellemében katonáskodtunk. A parancs elhangzása után Mircsa kigombolta a zubbonyát, és elmélyülten lapozgatott. Ilyenkor türelmesen vártunk. Ha Mircsa bólintott, akkor engedelmeskedtünk, ha nem, akkor tovább ácsorogtunk. (Arra már nem emlékszem, hogy törvényes volt-e a legkövérebb kiskatonát gázálarcban, vállán három puskával menetelő egységünk körül futtatni.) A vörös szabálygyűjteményből szerzett tudásnak volt köszönhető az is, hogy a zsúfolt hálótermekben lebontották az emeletes ágyakat, és a gatyában-ingben alvás után vadonatúj pizsamákat kaptunk. A tisztek kerülték a konfrontációt, a délutáni csesztetést ping-pongozás és szabadfoglakozás váltotta fel.
A békebeli hangulat vihar előtti csendnek bizonyult. Egy zúzmarás reggel a jelentéstétel után valamennyiünket bezavartak a tanterembe. A kintről beszűrődő hangokból ítélve valami rendkívüli esetről volt szó. A káplár vezényszavára felpattantunk, és vigyázzba vágtuk magunkat. A parancsnokunk belépett, és az állandóan vigyorgó Mircsára mutatott. - Az állambiztonság őrnagya hivat. Fegyelmezetlen viselkedésedet okold a továbbiakért! - mondta rosszul leplezett kárörömmel.
Az államrend védelmét szolgáló szervet olyan kivételes esetben szokták kihívni, mint például a büntetőszázadban letöltendő szolgálat. Mircsa arcáról eltűnt a vigyor, tartása megroggyant. Néztünk hajlott hátát, amint alvajáróként követte a parancsnokot.
Ahogy telt az idő, úgy nőtt a valószínűsége, hogy Mircsát többé nem látjuk. Ebédre kiengedtek minket a teremből. Némán kanalaztuk a káposztalevest, a káplárok elfelejtették ugráltatni az újoncokat. Utasítás híján csoportokba verődve cigarettáztunk az udvaron, amikor kinyílt a főépület ajtaja, kilépett rajta Mircsa és egy magas, ősz halántékú őrnagy. Ránézésre két ismerős, aki évek óta nem találkozott, és most mindenről be akar számolni egymásnak. A kapunál elidőztek, aztán vállveregetős búcsút vettek.
Mircsa egyenesen felénk tartott.
- Mitől szartatok be? - kérdezte a régi vigyorral az arcán.
- Ugyan mitől, Vaddisznókám! - jött meg Franci hangja. - Mi azért izgultunk, hogy búcsút vehessünk tőled, erre te... Hadd ne firtassuk, hogy pár órával ezelőtt ki volt jobban berezelve!
Mircsának ettől még jobb kedve kerekedett.
- Szerencsémre már a kihallgatás elején a származásom felől érdeklődött. Hol születtem? Mondom, Pitestiben.
- Pitestiben? - kérdezte.
- Nem pontosan, hanem mellette, egy nagyobb községben.
- Pont abban a községben?
- Nem éppen ott, hanem egy közeli faluban. Mondom a nevét.
- A felvégen, vagy az alvégen?
- A felvégen.
Néz, néz, aztán azt mondja:
- Tudd meg, hogy hasonlítasz apádra.
A beszámoló többi részletére várnunk kellett, ugyanis a tekintélyében megtépázott parancsnok kizavarta az egységet a gyakorlótérre. Egyedül maradtam a kaszárnyában, huszonöt vegyi fertőtlenítő gépkocsi menetlevelét kellett megírnom. Még bele sem kezdtem, amikor a kaputól felhívtak. Az örök zsugori Danit keresték.
A kapus fülkéjében pirospozsgás asszonyka várt, kezében egy óriási kosárral. Fogalmunk sem volt róla, hogy Dani nős. Egy óra múlva indul vissza a vonatja, nem tudja megvárni, amíg a férje visszaérkezik a terepgyakorlatról. Rövid töprengés után gondjaimra bízta a csomagot. - Liba van benne - mondta. Átvettem, és ünnepélyesen biztosítottam a hiánytalan továbbításról. Az étkezdében csak a flúgos kantinos tartózkodott. Az emberem volt, amióta egy fájdalomcsillapítóval kisegítettem. Megkértem, hogy tegye be a pakkot a raktárba, és rajtam kívül másnak oda ne adja.
Vacsora előtt vázoltam Mircsának és Francinak a helyzetet. Aznap babfőzeléket kaptunk. Normális esetben ez luxusnak számított, de most étvágytalanságra hivatkozva felajánlottam a köznek a részemet. Jóformán be sem fejeztem a mondatot, Dani már kanalazta is az ételem. Franci kérés nélkül Dani elé tolta a tányérját. Mircsa egész testében rázkódott a röhögéstől. Dani két kanálcsapás közben lehülyézte, majd nekilátott az ő porciójának is.
Megvártuk, amíg Dani végez mind a négy fejadaggal. Felálltam, és hoztam a csomagját, benne a világ legkívánatosabb libájával.
Rávetettük magunkat a sültre, és darabokra téptük. Francinak csak a szemüvege látszott ki a libacomb mögül.
- Rendes gyerek vagy te, Dani! - mondta teli szájjal Mircsa. - Ne szerénykedj, legalább egy szárnyat kóstolj meg!
Utolsó kommentek