Becslések szerint félmillió svéd szenved diszlexiában. Bizottságok alakultak, bizottságok szűntek meg a diszlexia okainak és gyógyításának a kiderítésére. Azért, hogy a gyerek szeme előtt össze-vissza szaladgálnak a könyvben a betűk, régen a tanító, avagy a tanár hibája volt. Ma már, pontosabban 1990-től az allergiával egyenértékű hiányosságnak számít. Ha Pistike számára nem különülnek el a betűk, akkor szegény beteg, és a meggyógyítása nem a tanító néni asztala, hanem a „specialistáé”. És ha Pistike a tanító nénit csúnya szavakkal illeti, akkor tourettes, ha pedig veri az osztálytársait, akkor biztos autista.
Mintha tegnap lett volna, amikor Béla, Arnold akkori munkatársa elpanaszolta, hogy a fiacskájának nem megy az írás és az olvasás. Ferike, aki akkor éppen a hatodik osztályba járt, kijelentette, hogy azért nem kell tanulnia, mert diszlexiában szenved, és mint olyant megkülönböztetett bánásmódban kell részesíteni. Talán ma is az lenne, ha nem hozza össze az élet Arnolddal.
- Beszéltem az osztályfőnökével - mondta Béla. - megtudtam, hogy nem kell szégyellni. Állítólag a királyunk, Churchill, Picasso sőt Einstein is diszlexiás volt.
Arnold megértően bólintott.
- Én is abban szenvednék, ha király lennék. Sajnos nem engedhetem meg magamnak a luxust.
- Már-már megvígasztalódtam - folytatta Béla - amikor az osztályfőnök hozzátette: Nemcsak diplomásokra van szükség, jó lesz neki a kétkezi munka is. Érted? "Jó lesz neki..."
- Küldd el hozzám a gyereket - mondta Arnold. - Én kigyógyítom. a diszlexiából.
Utolsó kommentek