Hobbiszakács

Irány Stavanger!

Skandikamera / Hobbiszakács

Válogatott fotók és gaszturbálások Stockholmból

Utolsó kommentek

Címkék

Karinthy Márton: Komédiás - Törzsasztal a pesti Broadwayn (2)

2009.05.30. 10:41 :: Hobbiszakács

 

A háború utáni pesti Broadwayn, csakúgy, mint mostani állapotán, még/már nem látszott az államosítás. Élte a maga mindennapi bohéméletét, akár napjainkban. Színes volt, mozgalmas és szinte békebeli. Még háború előtti figurái is visszatértek. Itt élte le szinte az egész életét például Aranymadár. Nevét onnan nyerte, hogy még a magyar filmgyártás hőskorában forgattak egy Aranymadár című filmet, amelynek stábjában ő amolyan slapaj volt, ahogyan egész életében is az maradt. A filmesek külső forgatásra mentek, és őt bízták meg a címszereplő kis madárka kalitkájának őrzésével. Mire a forgatásra került volna sor, a fáma szerint, csak az üres kalitkát találták meg hősünk mellett, a madár viszont elrepült belőle. Máig sem tudni, hogyan és miért. Ettől kezdve lett mindenesünk neve Aranymadár.
 
Kis, hajlott hátú, töpörödött emberke volt, nagy elálló fülekkel, pápaszemmel cyranói orrán. Mindig akkora cipőben járkált, amekkorát épp szerezni tudott, vagy kapott valakitől.
 
Az Ifjúsági Színház (korábban Vígszínház, később Petőfi, Thália, Művész, Arizona, időnként Nemzeti, Operett, Rock, végül, egészen máig, újra Thália) minden előadását megtekintette. Általában az első sor közepére adtak neki ingyenjegyet. A színészek előadás végén, a tapskor, külön neki is meghajoltak. Ilyenkor kinyújtott kézzel, boldogan tapsolt, fogatlan szájával kegyesen mosolyogva. Előadás után viszont szigorú kritikát mondott. Úgy vélte, ha már potyajeggyel jár színházba, legalább a kritikája legyen szigorú és kérlelhetetlen. Gyakran bírálta az egész műsorpolitikát is.
 
Egyedül töltötte az ötvenes évek egyik karácsonyának késő délutánját a régi Művész eszpresszóban. A bejárat a mai Thália Színház kirakatának helyén volt. A presszó belsejének területén a későbbi portásfülke, az első ruhatár meg a telefonközpont helyezkedtek el. Aranymadár a kiürült helyiség egyik sarokasztalánál üldögélt, melegedett. A város lakói már otthon, családjuk körében készültek a szenteste melegére, a finom vacsorára, a gyertyagyújtásra. Aranymadárnak nem volt senkije. A szentestét is egyedül öltötte. Verebes Károly, a színész (maga is jellegzetes pesti figura) és Sívó Emil (akkor színházi titkár) az utolsó pillanatban beszerzett ajándékcsomagokkal a Nagymező utcán tartottak hazafelé. Beléptek a presszóba egy feketére, és meglátták a sarokban gubbasztó Aranymadárt. Mindketten adtak neki egy-egy tízest. Az addig magát a lehető legkisebbre összehúzó Aranymadár a pénzt átvéve kihúzta magát, felegyenesedett ültében, hanyagul keresztbe vetette a lábát és hangosan így szólt:
 
– Kisasszony, kérek egy duplát! De jó forró legyen ám!
 
A lehető legszebb karácsonyi ajándékot kapta: megtűrt potyalesőből egyszerre valódi vendéggé vált. A régi Pest egyik utolsó mohikánjának Feldmann Imre volt a valódi neve. Ki tudja? Meglehet, mostanság a Komédiásban üldögél.
 
*
 
 
A mai pesti Broadway is egész nap lázas, felturbózott életet él. A Komédiás már nemcsak este, hanem ebédidőben is fogad törzsvendégeket. Úgy tűnik, Schőn András vendégfogó elképzelése a nap minden szakában jól bevált. Folyamatos gasztronómiai kínálatának már csak a reggelizők állnak ellen. Úgy látszik, ez az egyetlen napszak, amelyben eddig nem sikerült meghódítania a Nagymező utca népét. A főnök azonban makacs ember. Bízik abban, hogy friss pékáruikkal és sajátos früstükjeikkel egyszer a reggelizni vágyókat is magához láncolhatja. Újabb és újabb stratégiái előbb-utóbb a legádázabb koplalókat és fogyókúrázókat is a konyhája rabjává teszi.
 
Beszélgetésünket egy olyan vegyes ízelítő tál érkezése akasztotta meg, amelynek már a látványától is elaléltunk. Még leírni is teher, mi minden található az előételnek nevezett étekcsodán. Libatöpörtyű, füstölt libamell, libamáj, hagymás tojás (más néven zsidó vagy lengyel tojás), májpástétom, lazactatár, padlizsánkrém. Hozzá a Csepelről hozott Schőn-kenyér jár. Külön tálon vaj, friss libazsír és fokhagymás sajtkrém. Díszítésként szőlőszemekkel. Kíséretképpen lilahagyma és erős paprika. Még nem tudtam, mi vár rám, de jelentem, én már az eddigiektől is jóllaktam. Az előételt leöblítendő Kékfrankost ittunk.
Közben megtudtuk, hogy a kitűnő szakácsok megtalálása évekbe került. Tizenhat szakács kipróbálása után sikerült fellelni a jelenlegieket. Ezek már az igaziak. Az utolsó öt év pedig valódi csapattá gyúrta a teljes személyzetet.
 
A leggyakoribb vendégek és mindennapos látványosságok természetesen az esti komédiásnépségből kerülnek ki. Verebes István, apjához hasonlóan, ki sem mozdul a környékről. Mármint, ha Pesten van. Akkor azonban szinte a Komédiásban is lakik. Mindennapos vendég Lorán Lenke is. Nagy kunszt, mondhatnánk, hiszen csak leugrik az emeletről, mármint a Mikroszkóp Színpadról. Az ám, mondja főnökünk, de idejárna akkor is, ha a Vidám Színpadon vagy akár a távoli Budán, a Karinthy Színházban játszana. (Nota bene: játszott már. Lenkének a 25 éves Karinthy Színház társulatában is örökös helye van, hiszen vagy 17 éve a Vidám válás című darabban ott tündökölt. A színház falán pedig Verebes István Karinthy Frigyesről festett hobbifestménye lóg. Első színpadi főszerepét játszotta itt A hét pofon milliomoslányának musicalszerepében a mára ismert hegedűvirtuóz és show-sztár, a Komédiás falait díszítő művészfényképek egyike, Illényi Katica.)
 
 
Elfelejtettem ideírni, hogy közben egy kis körsétát tettünk a helyiségben. Három szinten tudnak leülni a vendégek. A galérián – ahol jelenleg is ismerős újságírók sustorognak – negyven, a földszinten huszonöt, a pincében lévő különteremben pedig húsz fő fér el. Teljes fullhouse esetén (ami gyakran előfordul) három pincér szolgál fel. Bírják. Igazán nehéz helyzetben akkor vannak, amikor a terasz is üzemel.
 
 
A falon notabilitások sorának fényképei. Körmendi, Heller Tamás, Lorán Lenke, Géczy Dorli, Agárdy, Beregi, Marton Frici, Csonka Bandi, Kern, Verebes.( Remélem, senkit se felejtettem ki). Csupa törzsvendég. Békésen lógnak egymás mellett a lépcsőfordulókban, mint egy hatalmas család.
 
 
A tárlatnézés alatt a zongorista Glenn Miller Moonlight szerenádját játssza. Az üzletben ugyanis minden este élő zongora- show hallható. Négy zongoraművész játszik felváltva. Vasárnap és hétfőn Szirmai Zoltán (a látogatásunk alkalmával minden zenei igényünket kielégítette), kedden Soós Tibor muzsikál. (Amikor munkába lépett és megtudta, hogy a vendégek minden zenei kérését teljesítenie kell majd, ijedten kérdezte főnökét: mi lesz, ha valaki mondjuk a Tankcsapdától kér valamit. De Schőn úr megnyugtatta: mondd azt, Tibikém, a te fejedben minimum 3200 nóta van. 1976 utánról azonban egy sem. Ebben is maradtak.) Szerdán és csütörtökön a fiatalabb korosztály képviseletében: Taligás Tibor játszik. Pénteken és szombaton pedig Orosz János zongorillázik. Mindannyian a régi-régi bárzongorahagyományok folytatói. Ekkor váratlanul belépett a világhír küszöbén álló zongorafenomén, Cumó, akit épp e lapokon mutattam be olvasóinknak. Ezúttal vendégként, kikapcsolódni jött a Komédiásba. A kávéház olykor önálló esteket is rendez. Játszott itt Illényi Katica, énekelt Kishonti Ildikó.
 
 
Közben a volt légópincét is megjártuk, amely mára óriási, minden földi jóval és a technika minden vívmányával felszerelt konyhává változott. Kíváncsi gyerekként kukkantottam be minden zugba, még a hatalmas hűtőkamrába is beléptem. A főnök megadóan tűrte az inváziót, és büszkén mutogatva élvezte a hatást. A legjobb az egészben, hogy mindketten istenien szórakoztunk. Az alagsorban is sztárokba ütköztem. Kabos, Zenthe, Hofi fényképeibe. A nagy öregek is itthon érzik magukat.
 
 
Körútunkról épp a legjobbkor értünk vissza. Asztalunkon gőzölgött a csodálatos kárpátaljai maceszgombóc- leves. Kifejezetten Zsuzsi asszony otthoni receptje alapján készült. Elmesélte, milyen egyszerű a készítése. A legfontosabb, hogy semmi zsír ne legyen benne és ellentétben a közhiedelemmel, a masszát sem kell napokig állni hagyni. Tanúsíthatom, az eredmény valóban fenomenális lett.
 
Közben Főszerkesztőm és vendéglősöm régi, közös emlékeik sorát elevenítették fel. Bár én inkább a hasammal voltam elfoglalva, fél füllel azért meghallottam, ahogy felidézik egyes barátaikat, akik egy-egy unalmasnak ígérkező színházi előadás első szünetében Komédiás csatakiáltással rendszerint egyenesen ide tartanak. Befutottak a főételek is: grillezett libamell tokaji boros szőlőmártással és rösztiburgonyával, valamint bélszín erdész módra (más néven bélszíntorony), mely szintén grillezett volt, ráolvasztott camembert sajttal, áfonyás, vörösboros, zöldséges erdei mártással tálalták, valamint házi készítésű krokettel. Díszként koleszterincsökkentő almaszeletek körítették. A hatás és az ízek leírhatatlanok voltak. Ezért nem is kísérletezem ezt az ízvarázslatot visszaadni. Tessék mindenkinek megpróbálni és végigenni, ezt, amit mi, vagy éppen egészen mást.
 
 
Ekkor már éreztem, hogy rohanunk az estét lezáró boldog végkifejlet felé. Úgy is történt.
Tereferénk csúcspontjaként épp azt terveztük, hogy közös színházi vacsorás esteket szervezünk majd Buda és a pesti Broadway között, amikor megérkezett asztalunkhoz a helyben sütött házi sütemény. A tálon kapásból öt tortát számoltam össze. Narancsosat, csokitortát, somlói galuskát, mézes tortát és sajtos tortát. A szakács ukrán, a süteménycsodák magyarok. Íme, így készül a közös Európa. Túl a fenséges maceszeken, libamelleken és bélszíneken, az édesség is minden igényt kielégítő volt. Majd az azt követő nemes teák a feledhetetlen este és a baráti hangulat méltó lezárását jelentették. Mit mesélhetnék még? Újabb és újabb vendégek érkeztek. Ma este klezmer-est ment az Operettben. Csendben merengek: vajon milyen közönség érkezhet ide a Tháliából A vagina-monológok vagy a Shopping and fucking után? Zongoristánk közben végigjátszotta közös múltunk szinte valamennyi dalát. Van-e szerelmesebb vallomás? – kérdezte. A Casablancával válaszolt rá. Rendelésre megszólalt gyerekkorom egyik dala, név szerint: Szeretlek, Fábián. A Ferrari Vilcsi-lemezre énekelte: Álmaimban, valahol meg Melletted nincsenek hétköznapok.
 
 
Aztán ültünk még kicsit Egy kis édes félhomályban. Már érdek nélkül csodáltuk közben az étlapot. Egészen egyedi. Kemény lapok, sajátos keretbe ragasztva. Látszott azon is a családias jelleg. Ahogyan az egész estét ez jellemezte. A vacsora és a diskurzus végén úgy éreztem: a Komédiásban nemcsak, hogy otthon vagyok, de már én is szinte törzsvendégnek számítok.

 

Megjelent a Premier Művészeti magazinban. A felvételeket Perge Ferenc készítette.

2 komment

Címkék: karinthy márton komédiás törzsasztal a pesti broadwayn 2

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbiszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr691124541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fjuli · http://roberta25.gportal.hu 2009.05.31. 10:09:26

Köszönöm ezt a mesét is! Ismét visszavarázsoltál valahova, valamikorra, valami békeidő-félébe Kartinthyval és Pergerrel. Jó "együtt üldögélni" veletek mondjuk abban a zöldbársonnyal borított sarokban - a színe régi kártyaasztal borítását idézi, egy Lenin körúti lakás emlékei között kutakodva - és közben hallgatni a zongorán felcsendülő kuplékat.
Köszönöm:)!

Kőmanó 2009.06.02. 11:36:09

@fjuli: Örülök, ha a cikkhez illő képeket tudtam készíteni és ezzel kellemes emlékeket tudtam felidézni.
P.F.
süti beállítások módosítása