Volt egyszer, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren volt egy hatalmasnak nem mondható erdő. Egy szép tavaszi napon váratlan incidens kavarta fel az addig békésen szálló digitális virágport: az erdőlakók közösségi Facebook vitafórumán Dörmögi Dömötör lerókázta Csalavári Csalavért. A két pártra szakadt kommentálók napról-napra fokozódó konfliktusának megoldására békéltető zoom-gyűlést hívtak össze.
A Dömötört védők Csalavér sötét múltjáról tettek tanúbizonyságot.
- Engem megszívatott a sajttal – károgta a holló.
- Nekem lapostányérban tálalta a levest – kelepelte Kele.
- Mese habbal! – sipította a Csalavérrel szíNpatizáló vörösbegy. - Dömötör gyakoroljon önkritikát!
- Miért? Talán nincs igaza? – motyogta Tapsi, akit a kirekesztő megjegyzéséért az ülést vezető Uhu azonnali hatállyal kizárt a további tárgyalásokról.
– Inkább arról meséljen Dömötör, hogy hányszor kapták rajta mancsával a mézes bödönben – mondta gúnyosan a farkas. - És ha már itt tartunk, követelem, hogy tiltsák be az ordas jelző használatát.
- Engem meg ne disznózzanak! – röffentette egy serteruhás.
- Ti beszéltek becsületsértésről? – csörgött a szarka. – Engem Rossini letolvajozott az operájában.
Mancsok emelkedtek a magasba.
Ki tudja, hány sérelemre derült volna fény, ha a technikában járatlan Uhu nem nyom rossz gombot, amitől az erdőlakók gyűlése véget ért.
Ha Uhunak több esze lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Utolsó kommentek