Amerre a szem ellát tankok gyúrják a sarat, előttük egy kis pont mozog, gyorsan közeledik. Egy idő után tisztán ki lehet venni, hogy egyenruhát visel, szaporán liheg, és legszívesebben valahol máshol lenne.
Megbotlik, és egy bombatölcsérbe zuhan. Jóformán le sem rázta magáról a földet, amikor egy alig használt géppuskán akad meg a tekintete. Rövid kapkodás után sikerül a fegyver néhai kezelőjének görcsbe meredt ujját lefejteni a ravaszról. Éppen idejében, mert egy tank tornyosul a rejtekhelye fölé. A géppuskasorozat fülsiketítő, a tank horkant egyet, és erejét vesztve csúszik vissza. Katonánk vérszemet kap, kivonszolja fegyverét a gödör szélére, és onnan lövi az üldözőből immár menekülővé vált tankokat.
A Katona balladáját Zsuzsika néni jóvoltából láttam. Erősen dadogó szomszédasszonyunk az Opera melletti Győzelem mozi pénztárosa volt. Akkoriban a mozik nevét a proletárdiktatúra jellegzetes szókészletéből választották: Vörös Csillag - ismertebb nevén a Bolhás mozi - Munkás, Haladás, Köztársaság. (A főtéri Új Időkbe reggel beültünk, és többször megnéztük ugyanazt a filmet.)
Zsuzsika néninek szilárd meggyőződése volt, hogy szívességet tesz azzal, hogy minden héten beállít hozzánk a vasárnap esti kilenc órás előadásra szóló jegyekkel. Főként szovjet filmeket vetítettek, méghozzá olyanokat, amelyben egy ruszki tíz fritz eszén jár túl. Szovjet filmet nem volt tanácsos kritizálni, ezért édesanyám kikötötte, hogy csak akkor veszi meg a jegyeket, ha azok nem háborús témájúak.
- Nem há-há-háborús film. Sz-sze-szerelmes film - nyugtatta Zsuzsika néni édesanyámat. Amikor aztán a sz-sze-szerelmes filmben Szása és Mása a Komszomol gyűlése után a kapuban ölelkezett, édesapám befogta a szememet.
Zsuzsika néni nyugdíjba ment, és nem hozott nekünk több jegyet. Pedig akkorra már nemcsak szovjet, hanem francia, olasz, sőt amerikai filmeket is vetítettek, Liz Taylorral, Sophia Lorennel, Brigitte Bardot-val, Gina Lollobrigidával és Claudia Cardinaléval, akiknek Richard Burton, Belmondo vagy Alain Delon csapta a szelet. Az Odüsszeuszban íjászok, a Theodórában gladiátorok küzdöttek a gyengébb nem kegyeiért. Egy emberként izgultunk, hogy a gyönyörűséges nyakat szorongató kopasz hóhér hátában megálljon a daliás római hős dárdája…
Azt, hogy mégis gyakran - és ingyen - járhattam moziba, egy véletlennek köszönhettem. Egy napsütéses, őszi vasárnap délelőtt éppen Sanyitól búcsúztam a Kisparkot szegélyező járdán, amikor egy őszülő hajú bácsi fordult be a sarkon. Megállt, és óvatosan a cukrászda falához támasztotta a vállán cipelt, ruhásszekrénynél szélesebb furnérlemezt. Nadrágzsebéből gyűrött, kockás zsebkendőt vett elő, és megtörölte vele a homlokát. Tekintete a hegyoldalt fürkészte, aztán megállapodott rajtunk. A helyzet megkövetelte, hogy közelebb lépjünk, és megkérdezzük, hogy segíthetünk-e?
Hármasban kaptattunk felfelé a gránitkockákkal kirakott Tordai út járdáján. A Cigánysor mellett megpihentünk, hogy aztán töretlen lelkesedéssel folytassuk a kapaszkodást. Befordultunk az egyik mellékutcába, és az ide-oda hajló lemezt óvatosan a kerítéshez támasztottuk.
- Nagyot segítettetek rajtam – mondta a bácsi. - Szerettek moziba járni? Gondoltam. Jegyszedő vagyok a Győzelem moziban. Keressetek engem, a vendégeim vagytok. Ha esetleg nem ismernélek fel benneteket- tette hozzá elgondolkozva - akkor mondjátok a jelszót: “furnír"!
- Mi nem azért segítettünk - követtük a mesebeli forgatókönyvet.
Másnap kipróbáltuk a jelszót, amely éveken keresztül működött.
Utolsó kommentek