Szombat reggel, útban a tengerpart felé megálltam az erdőszélen húzódó vadrózsás-bogáncsos résznél. A dzsungel közepén, dongókkal körülvéve, egy gyönyörű pillangó reggelizett.
Normális esetben nem merészkedtem volna közel, de a szépség megért néhány csípést. Érdekes módon nem bántottak.
Mire kikecmeregtem a biciklimre egy termetes sáska telepedett. Egy közelkép erejéig megtisztelt a jelenlétével, és már nyoma sem volt.
Az öböl vize tükörsima volt. A szitakötő, a kedvenc szúnyogzabáló szárnyasom, az egyik közeli nádszálra telepedve melegedett a reggeli napsütésben.
Eltettem a fényképezőgépet, és nekiálltam a reggeli újság tanulmányozásának. Öt perc sem telt el, és a nyugalmat küszvágó csérek éktelen vijjogása zavarta meg. Aggodalmuk érthető volt, hiszen két oldalról érte fenyegetés őket. Fent a bevásárlásra indult héjapapa okozott érthető nyugtalanságot, lent a vízben pedig, az amúgy is szegény halállományt tizedelő kormorán.
A harci(as) csérek a zuhanásokkal és halálkanyarokkal tűzdelt légi csata megnyerése után a fekete rabló ellen fordultak. A komor kinézetű kormorán horgas csőrével fenyegetőn tátogott a tolakodókat elűzni hivatott csőrök és karmok felé. Eddig nem láttam kormoránt itt, valószínű, hogy az idén költözött a tengeröblünkbe. Valamivel nagyobb mint a közönséges kacsa. Tollazata ellentétben a kacsával nem teljesen vízhatlan, ezért sok időt tölt szárítkozással. És csak a nyaka látszik ki a vízből. Mint valami periszkóp.
Nagyon jól úszik víz alatt, több méter mélyre is lemerül a halakat üldözve. A halászok nem szeretik a mohó gyászvitézt. Ürüléke megöli a növényzetet, ahol megtelepedik a fák elpusztulnak. A kopár kísértetszigetek látványa még a legelszántabb állatvédőt is kétségbe kergeti.
Az incidensnek egy vizi robogó vetett véget. A csérek magasba emelkedtek.
Légiriadó lefújva, a kormorán erőteljes szárnycsapásokkal kiemelkedett a vízből, és elhúzott a közeli nádas felé.
Utolsó kommentek