Nincs az a jókívánság – ezúttal megköszönöm a kedves soraitokat – ami megmenthette volna az idei nyarat.
Pedig jól kezdődött. A Stockholmtól nyolcszáz kilométerre északra fekvő Byske falucska szélén bérelt kunyhó (balra az első) mesésnek nézett ki a lenyugvó nap fényében.
Az eső éjjel indult el, és attól kezdve folyamatosan esett. Ha az előzetes megbeszélés értelmében nem jönnek értünk, akkor másnap ki nem dugtuk volna az orrunkat az összkomfortos "stugánkból".
A stockholmiak hírneve forgott kockán. Felerősítettük a botokat az autóra, és nekivágtunk a kalandnak.
A balszerencse a parton sem hagyott cserben. Hiába cipelt a vezetőnk a „jobbnál is jobb” helyekre, a vadlazacot hordozó Byske folyó esőtől, széltől korbácsolt vize a Sztüxnél is halottabb volt.
A kunyhónk asztalán díszelgő emlékkönyvben álló bejegyzések sem javítottak a hangulatunkon: „Nagyon jól éreztük magunkat, de a lazacot ezúttal is a folyóban hagytuk… Kár, hogy annyit esett az eső… Szép házikó, de semmi hal… Ezúttal sem volt szerencsénk.”
A meteorológiai intézet az elkövetkező napokra az évszakhoz képest alacsony hőmérsékletet és hosszan tartó esőzést jósolt egész Észak-Skandináviára. Utólag nehéz kideríteni azt, hogy ki mondta ki hangosan: „Miért ne tölthetnénk a nyarat Stockholmban?”
Másnap reggel felszabadultan robogtunk az ég alján derengő, világos csík felé, hogy a tervezettnél jóval korábban és vidámabban érkezzünk haza. Hátha még tudtuk volna azt, hogy a Stockholmot átszelő áramlatban méteres lazacok ugrálnak! De ez már egy másik poszt témája.
Utolsó kommentek