Szép állat a liba, nincsen abban hiba…
Legfeljebb az, hogy az Egyesült Európában tilos az élő liba tépése.*
Honnan, és legfőképp miként kerül a libatoll a dunnába? Ez volt a témája a svéd televízió vasárnap este, csúcsidőben sugárzott „Puszta tények” c. műsorának. A dokumentumfilm egy magyar libafarmon készült riporttal kezdődött, melyben - az érzékeny nézőket figyelmeztető bevezető után - bemutatták a libatoll fosztás nemes hagyományát.
A dél-magyarországi, EU pénzzel támogatott farm vezetője készségesen állt a magukat potenciális vásárlóknak feltüntető, rejtett kamerával filmező svéd látogatók rendelkezésére. Megmutatta, hogyan kell a liba lábait összekötni, és a szárnyait összeakasztani. Azt is elmondta, hogy levágás előtt négy-ötször tépik meg a libát
Aznap vagy húsz napszámos tépte hatalmas ricsaj közepette a libákat. A vendégek tiszteletére rátettek egy lapáttal, és úgy tekerték-csavarták a madarakat, mintha lufi babát akartak volna készíteni belőlük. Volt olyan, aki a libát a combjai közé fogva, volt aki a lábát az állaton tartva tépte. És volt olyan jótét lélek is, aki a fülsiketítő visibálással panaszkodó páciens kiszakadt bőrét tűvel-cérnával összevarrta.
Mintha ez nem lett volna elég, a harkakötönyi gazdák - mert ott jártak a svédek -a libatömő masinát is megmutatták a „magyar bikaviadal” bizarr látványától szédelgő svédeknek. Méghozzá működés közben. A kamera meg-megremegett a zsúfolt ketreceken, és bennük a tömésre váró szerencsétleneken.
A riport vetítése után a dokumentumfilm készítői lépésről lépésre követték a lengyel-magyar-kínai eredetű, élő libáról szedett pelyhet a német nagykereskedőn és a dán paplangyártón keresztül a svéd fogyasztóig. A műsorban megszólalt a svéd állatorvos – „mintha a hajamat húznák fájdalomcsillapító nélkül” - a dunnagyártó – „nem tudhatjuk, hogy mi van a zsákban” - és az illetékes miniszter – „ez felháborító, elfogadhatatlan…” Mindeddig szentül meg voltak győződve, hogy kizárólag levágott libák kopasztásából származik a hófehér, habkönnyű termék.
Az élő libák tépésének ősi hagyománya állatkínzásnak számít az Európai Unióban. Törvénytelen, még sincs lehetőség büntetés kiszabására. Mint ahogy Svédországban sem állítja meg a rendőr a tilosban átkelő gyalogost. Próbálnál meg átmenni a piroson az USA-ban vagy Lengyelországban.
Az azóta óta eltelt három nap alatt, a svéd nagyáruházak dunnabojkottot hirdettek, és bevonták a kétes eredetű dunnával töltött párnákat és paplanokat. A svéd blogokon a ciccegéstől a vegánok ájuldozásáig, a józanságra intéstől a kajánkodásig - hadd ne idézzek - a vélemények minden árnyalata előfordul. A hozzászólók nagy része megegyezik abban, hogy azért kínozzák a libát, hogy "te" jól aludj:
„Tollal tömve párna, dunna/Alhatsz benne, mint a bunda!”
Az IKEA még nem vonta vissza a dunnáit. Állítólag megvárja a vasárnap estére beigért riportot, amely a Kínában uralkodó viszonyokról készült. A szerkesztők szerint még ennél is keményebb képekre számíthatunk. A kínaiak a honosított hortobágyi fehér libát a „világon legfejlettebb magyar technológiával” tépik, és egyáltalán nem tartják libátlan bánásmódnak a fosztást:
„Hogy megelőzzük a liba mozgását tollfosztás közben, na meg a csonttörést, először összekötjük a lábát, a liba fejét lefelé a két térdünk közzé teszünk, utána a liba hasán kezdjük fosztani a tollat. […] Egy lúdról úgy 500 gramm magas minőségű pelyhet lehet leszedni. […] serkenti a libák vérkeringését és egyre kevésbé lesznek érzékenyek rá, ráadásul egyre jobbak lesznek a tollpelyhek. […] A bőre ezen a részen nagyon vastag. Különösen ellenálló. Ha óvatosan húzod, akkor lassan elengedi. Ellenkező esetben, ha itt egyenesen csak megrántod, akkor itt a bőr ugyan vékony, de a kétoldali idegek összehúzódnak, és nehéz lesz kihúzni a tollat, meg könnyen sérülést is okozhatsz. A tépés sebessége lehet gyorsabb, de nem szabad nagyon gyorsan csinálni, különben megsérül a liba bőre.”
* (A hagyományos libatermékek - a máj és a pihe - forgalmazásában egyedüli befolyásos szövetségesünk Franciaország.)
Utolsó kommentek