A szúnyogok nem voltak kíméletesek az idén sem. Egyes közép-svédországi falvakban lehetetlenné tették a szabadban való tartózkodást. A rovarírtók puszta említésétől vöröset látó svéd hatóságok meghátráltak, és kivételesen beleegyeztek a permetezésbe. Ugyanakkor lázas sietséggel keresnek környezetkímélő megoldást az átokfajzat elpusztítására. Ha nem fogadtam volna meg azt, hogy ha még egyszer okos ötletem támad, azonnal elfelejtem, akkor most jelentkeznék…
A hetvenes években történt. Béla kollegám a szintetikus feromonok előállításának nemzetközi hírű specialistája volt. Időnként meglátogattam a laborjában. Operabolond volt, hol a Traviatát, hol a Rigolettót hallgattuk lemezről, méghozzá ragyogó szereposztásban: Callas, Di Stefano, Tito Gobbi… A desztilláló készülékben állandóan valami halványsárga lötty buzgott. Béla időnként ellenőrizte a vízhűtést, és kicserélte a lefolyóból kicsöpögő folyadékkal telt lombikot. Laboránsa, Géza ragasztóba keverte az előállított feromont, és a pépet egy keménypapírból hajtogatott, dobozszerű alkalmatosság belsejére kente. Az így nyert „csapdát” felakasztotta a kutatóintézet udvarán álló szilvafára.
– A kártevő rovarok hím egyedei megérzik a nőstényeik feromonját, rászállnak a ragasztóra, és ott ragadnak. Kiiktatjuk őket a játékból. A nőstények gyermektelenül fognak sírba szállni - magyarázta Béla.
Másnap reggel Béla úgy nézett ki, mint a szerző, akinek megbukott a darabja. Csak a tojáshéj hiányzott a hajából. Nemhogy egy lepke, de még egy árva légy sem volt a csapdában.
- N-n-nincs az a m-m-m-ódszer, amellyel rovarspecifikus f-f-feromont szintetikusan elő l-l-l-ehet állítani. - szólalt meg nagy nehezen Géza.
- Biztos az a termetes kutyaszar a kerítés mellett, az vonta el a rovarok figyelmét – vigasztaltam Bélát.
Béla hetekre bezárkózott a könyvtárba hormonokat tanulmányozni, Géza pedig áldozatos munkával összegyűjtött egy maroknyi szút, megőrölte őket, és szeszes kivonatot készített belőlük. A „natúr” kivonattal bekent egy csapdát, majd a szilvafa ágára aggatta. A kutyaszar volt az oka, vagy az, hogy a szú nem szerette a szilvafát, de Géza csapdájában másnap reggel csak egy mérges darázs ült.
A laboránsnőnk férje az Opera asztalosa volt, rajta keresztül három meghívót szereztem a Rigoletto bemutatójára. A jegyeket az utolsó pillanatban kaptam készhez. Bélát a belső telefonon hívtam fel. - Sikerült! - bömbölte a kagylóba. Gratuláltam, majd megegyeztünk abban, hogy este az Opera előtt várom őket.
Félórával az előadás kezdete előtt az Opera lépcsőjén álltam. Kellemes este volt, a közeli parkból orgona illatát hozta a szél. Időnként megszólítottak, nincs-e eladó jegyem. Sajnos nincs. Nincs. Sajnos. Nincs. Nincs. Egy mindenre elszánt szolid házaspár, szemüveges kislánnyal, tisztes távolságból figyelemmel követte minden mozdulatomat.
A napfény egyre magasabbra kúszott a homlokzaton. Toporogva néztem a sarok felé, ahonnan Béláékat vártam.
Bent csengő szólt, a lépcső kiürült. Elővettem a jegyeket, és elindultam a bejárat felé. Ekkor két, ünneplőbe öltözött alak tűnt fel a sarok mögül. Néhány száz káposztalepke, moly, pille és szúnyog igyekezett lépést tartani velük.
A szemüveges kislány apukája lepengette a jegyek árát. Szalonképtelenné vált kollégáimmal a sarkomban átvágtam a parkon. Beültünk az első kerthelységbe, és rendeltünk egy láda sört. A pincér mérgesen csapkodta az időközben éjjeli pillangókkal gyarapodott rovarkolóniát. Biztosítottuk arról, hogy a kíséretünkhöz tartoznak. Ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy előre fizessünk.
Utolsó kommentek