Arnold nyakába akasztotta a fényképezőgépet, és a vakító napfénytől hunyorgó szemmel elindult a Körúton. Amikor utoljára, négy évvel ezelőtt járt Budapesten, elszomorították a belváros bedeszkázott kirakatai és a februári lomtalanítás szétszórt szemete. Lépten-nyomon becsapták, a taxisok szabad prédának tekintették. Mindezek ellenére rosszul esett neki, amikor a szálloda liftjében egy japán kinézetű vendégtől azt a késő tanácsot kapta, hogy jól vigyázzon, mert "people are cheating here".
Kellemes meglepetésként érte az, hogy az elmúlt négy év alatt az elhanyagolt városból ragyogó metropolis lett, a Dísz-tér kövezetéből eltűntek a foghíjak, a Keleti p.u. előtt modern és tisztán tartott tér ritkítja párját. A sárga taxik, a Vörösmarty-téri kulináris dömping és az éttermekre potyogó Michelin csillagok - csupa hab a tortán.
Arnold nem érzi jól magát a csillagok közelében, ezért egy köznépi gyorséttermet választott. Nem bánta meg, a rántott csirkemell forró és ropogós volt, a tökfőzelék pedig mérhetetlenül finom. Kanalazás közben próbálta kiszámolni azt, hogy hány éve evett utoljára madártejet.
– „Minden nátyon jó, minden nátyon szép, mindennel meg fátyok elégedve!” - foglalta össze az első nap élményeit. Feldúcolta a hátát, és keresztrejtvényfejtés közben, mosolyogva aludt el.
Reggel az egyik jóhír-TV-ben az illetékes – jogos büszkeséggel – a Magyarországra látogatók rakétaként növekvő számáról, a fejlődő turizmusról beszélt. Az idő továbbra is kellemes volt, ezért Arnold a számos attrakció közül a Széchenyi fürdőt választotta. Az utolsó négy évben sokszor kapta rajta magát, hogy gondolatban vágyainak 37 fokos medencéje lépcsőjén üldögél.
Hétköznap lévén kevesen ácsorogtak az előtérben. Szekrényes öltözős jegyet kért, és lepengette a 4100 forintot. Az alagsorban lerakta a táskáját a padra, és átöltözött. A cuccát egy üres szekrénybe gyömöszölte, és rácsukta az ajtót. Azaz rácsukta volna, de a zár nyelve nem engedte. Hiába tartotta a belépőként működő műanyag karórát a zárhoz, az akkor sem húzta be a nyelvét. Próbálkozott más szekrénnyel is, mind hiába.
Arnold nem hiába töltötte élete „fogékonyabb” felét a Vasfüggöny mögött. Elővette a pénztárcáját, és a folyósón elsuhanó fehér ruhás árnyék után iramodott. A kézbe nyomott érme megtette a magáét. Találékonysága büszkeséggel töltötte el Arnoldot. Behúzta a hasát, és kilépett a teraszra.
Rögtön ki is eresztette, sőt a hátát is begörbítette.
- Valahová ki van írva - válaszolta az első fehér köpenyes, akibe a folyósón belebotlott. - A f…om tudja, miért nem használják erre a kivetítő képernyőt. A pénztárosnak megmondták, hogy szóljon a magyar vendégeknek. Magának nem szóltak?
Arnold kedve elment a fürdéstől. Alkalmazta a ”több is veszett Mohácsi néninél” elvet, és sebeit nyalogatva visszavonulót fújt. A fürdő félreeső bejárati ajtaján rálelt a medencék karbantartásáról szóló, magyar nyelvű közleményre. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy figyelmeztessen egy befelé tartó népes norvég csoportot arra, hogy "people are cheating here".
A frusztrációt legjobban teli gyomorral lehet kezelni. Mohón vetette magát a rántott bordára, hogy a következő pillanatban a meglepetéstől tágra nyílt szemmel meredjen maga elé. A szemközti asztalnál ülő, középkorú hölgy lesütötte a szemét, táskájából tükröt vett elő, abban nézegette magát. A borda hideg, száraz és szívós volt, a csirizből a kapor mellett a tök is hiányzott. Ebből tanult: később kell ebédelni, amikor elfogyott az előző napról megmaradt étel.
Arnold felbuszozott a Várba. A csodálatos kilátás és a ragyogó napsütés hamar feledtette a kudarcot. A Lánchídon elővette a fényképezőgépét, és a korláthoz támaszkodva keresett érdekes témát.
A Körúton járt, amikor összefutott egy mezítlábas, tarka bermuda-nadrágot viselő férfival. A vérben forgó szemű úriember egyenesen feléje tartott, és a kezében levő strandpapucsával csapkodni kezdte az Arnold nyakában lógó fényképezőgépet. – Pár perce itt üvöltött a boltban – mondta faképpel a közeli üzlet ajtajában cigarettázó eladó – tuti, hogy hülye szegény.
Arnold ereje egy kávézó előtt fogyott el. Belépett, és leroskadt egy székre. Kávét és hideg, széndioxidban dús, jéghideg ásványvizet rendelt. Megitta a kávét, belekortyolt a langyos csapvízbe, majd fizetett.
- Ez a pénz nem jó – mondta a pincér, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna az, hogy valaki hamis pénzzel próbál fizetni. – A fémszálnak lilás árnyalata van.
- Itt van, válasszon – suttogta Arnold. - Hátha akad egy jó bankjegy a saláta között.
Arnold a nap hátralevő részét a szálloda biztonságában töltötte. A liftben japán turistákkal találkozott, akik egy emelettel feljebb laktak.
- Bye, bye – búcsúztak kórusban.
- Bye, bye - mosolygott vissza Arnold. – And be careful: people are cheating here!
Utolsó kommentek