Az égen fátyolfelhők, a hőmérséklet 24 C. áthajtunk egy fekvő rendőrön, zökkenés, és Norvégiában vagyunk. Emlékszem, Budapestről hazafelé Biharpüspökinél elhalkult a beszélgetés, a fény eltompult, a világ beszürkült. Még a levegő is megváltozott. Most csak a sebességkorlátozó forgalmi táblák változnak: sárga helyett fehér alapon vannak a fekete számok.
A többi ugyanaz: aranyló gabonamezők, egy-egy kilobogózott ház, vörös istállók és legelésző tehenek. Ez utóbbiak legtöbbje Dagros (a "dag - ros" szó szerint nap-dicséret vagy áldás) névre hallgat, míg a bikákat általában Johannak, azaz Jánosnak hívják, de az Elvis, a Sztálin és a bin Ladin név sem ritka. (Svéd mezőgazdasági folyóirat értesülése.)
Askim előtt sorompó, 15 korona lepengetése után az út falvakon keresztül vezet, a megengedett sebesség 60-as. Csak az útszélen kapirgáló tyúkok, a lócákon üldögélő bácsik és nénik hiányoznak. (Ezért fizettünk útvámot?)
Éppen, hogy kikecmeregtünk Drammenben körforgalmaiból, máris az egykor ezüstbányájáról híres Kongsbergben tekergünk. Az egyik körforgalomból rossz irányban lépünk ki, és attól kezdve hiába keringünk, minden út Oslóba vezet. (Mi van a norvég körforgalomra kiírva? Maximum nyolc kör!) Egy benzinkútnál megállunk, és megkérdezzük, hogyan kerüljünk vissza a 40-es országútra.
Uvdalban faragott sárkányfejjel díszített árboctemplom, színes faházak és karcsúsított derekú stábburok (fészernek használt gazdasági épületek) között vezet az út. A házikók tetejét gyakran fedi a szélben hajlongó fűmező. Geilo előtt 45 kilométerrel balra térünk, és egy sóderrel szórt hegyi úton gurulunk tovább. A völgy hirtelen kiszélesedik, és tucatnyi vörös, barna és zöld színben pompázó faház tűnik fel. Megérkeztünk.
Stabbur (vagy fatbur) - raktárnak használt gazdasági épület
A fogadásunkra siető hegylakók szilvapálinkával kedveskednek. Koccintunk a svéd-norvég barátságra. Friss faillat, tágas konyha, fürdőszoba, szauna. A kényelmes, modern faház, azaz hytte napsütötte verandáján lazacflekkent vacsorázunk. Három doboz sör után megegyezünk abban, hogy minden norvég viccnek van egy svéd megfelelője.
Másnap a közeli Solheimstulenben parkolunk, onnan gyalog folytatjuk az utat. Az idő felhős, a hőmérséklet 15 C. Ennek ellenére pólóban vagyunk. A traktorút egyre magasabban kanyarog a sziklás tundrán. Az út mellett gúlába rakott kőhalmok, rajtuk festett, vörös T-betű. 1100-1300 méter magasban, az erdőhatár fölött zöldes-barnába vált a táj.
A szélvédett helyeken térdig érő törpenyír nő. Időnként egérszerű, sárgásbarna norvég lemmel (lemmus lemmus) menekül a drapp-fekete-zöld mohamozaikkal kirakott szürkésfehér sziklák alá. Itt csak a borsó nagyságú, csillogó-fekete bogyó, az önmegporzó havasi varjúbogyó (Empretum nigrum hermaphroditum) terem meg.
A lágy, tűlevélszerű levelein élő, büdös bogarak miatt rossz hírnévnek örvendő, vasban és C-vitaminban gazdag varjúbogyóból a lappok régen pálinkát, varjúbogyó-ízt, vagy „kappatialmas"- levest főztek. „Fattnmilke" néven fagylaltot is késztettek belőle: az összezúzott bogyókra rénszarvastejet öntöttek, és fagyasztották.
Az 1435 méter magas Synhovd csúcs alig 50 méterre magaslik ki a fennsíkból. A lapos tetőn süvít a szél, az embermagas kőrakás szélvédett oldalán norvég családdal találkozunk. A középkorú családapa ingujjban, és mezítláb van. Kelet felé, majdnem száz kilométerről is homályosan látszanak a nehézvízgyáráról híres Rjukan városa fölött magasló Gaustatoppen (1883 m) körvonalai.
A Gaustatoppen csúcsára legykönnyebben a hegy belsejében levő kisvonattal és lifttel lehet feljutni.
Ahogy fentről elnézem a sziklás tundrát, a végtelen törpenyír cserjést, a norvég szabotőröknek nem volt nehéz feladat elbújniuk a német katonák elől.
A házigazda dióbéllel és más magokkal kevert kenyeret süt. Kókadozunk a forró zuhany után. Nem csoda, a térkép szerint 25 kilométert vándoroltunk. úgy döntünk, hogy reggel is jó lesz az a kenyér. Lefekvés előtt válogatok a könyvespolcról." Norvégia legjobban őrzött titkai. A cenzúrázatlan igazság arról, amiről tulajdonképpen nem lenne szabad tudnod!".
Reggel kompakt felhő takarja az eget. A dióbéllel spékelt friss kenyér eteti magát. A szomszéd hytte előtti füves területen nyuszik lakmároznak. A hytte tetejét dús gyepszőnyeg, úgynevezett „torvtak" borítja. (A műanyag hálóba csomagolt, fűmaggal kevert termőtalajt a boltban árusítják.) Nem lehet tudni, lesz-e eső vagy nem, ezért a közeli sípálya tetejét tűzzük ki célnak. Tizenkét fok van, mégsem érezzük a hideget. A hegytetőn cuppanós, lilás árnyalatú, friss ürülékbe lépek. Medveszar!? Pánikra nincs ok, a tettest hamarosan elárulja a bégetése.
Vékony száron kérkedő, narancssárga törpemálnával benőtt mocsárhoz érünk. Az arasznyi, ritka gyümölcs, amikor éretlen akkor piros a színe és kemény. Ha megérik, akkor sárga és lágy. Zsombékról zsombékra lépkedve szedjük a havasi-láp émelygős ízű aranyát. Szauna után a televíziót nézzük. Közép-Európában árvíz pusztít, Svájcban hull a hó. Az éjjeli lámpa fényénél a norvég turistaszövetség évkönyvében lapozgatok. A tagok számára épült, önkiszolgáló hyttékben a szálláslehetőség mellett konyhafelszerelés, konzervek, kávé, tea, száraz kenyér és porleves-zacskók fogadják a barangolót. A hytte kulcsát postán küldik el a tagoknak.
Éjszaka többször felébreszt a tetőt paskoló eső. Reggel belóg a felhő a völgybe. Gumicsizmában nem élvezet a gyaloglás, ezért barangolás helyett a 100 km-re fekvő Voringsfoss vízeséshez autózunk. Geiloban megállunk újságot vásárolni. Nehéz elhinni a kis településről, hogy Norvégia legnagyobb télisport központja. Köröskörül a csúfosra nyírt hegyoldalakban a kopasz helyek a sípályák. A falucska kihaltnak tűnik. Norvég módra, az út közepén sétálunk. (Azért ott, mert félnek a vadvirágoktól.)
Benézünk az élelmiszerboltba. Egy kötés hagyma ára 20 korona, öt deka füstölt sonkáé 10, a bergeni napilap, a Bergens Avisen pedig 15 koronába kerül. Az út zubogó patak partján kanyarog. Az út széleit jelző, öt-nyolcméteres karókból következtetni lehet a hó magasságára télidőben. Lisetnél letérünk a főútról, és a 120 éve épült Fossli hotel előtt állunk meg.
Edvard Grieg itt írta az Opus 66-át. Az eső megállt, jók a látási viszonyok. Elindulunk a 180 méter magas Voringsfoss vízesés fölött vezető ösvényen. A szakadék fölé hajló nyírfába fogózkodva japán turista fényképezteti magát. Tériszonyom van. Eidsfjord felé még feketébbek a felhők, ezért visszafordulunk. Elalvás előtt Kuszálik Péter Mörfi című könyvében lapozok: „Csau bácsi kivégzésével megúsztuk az üvegkoporsót és a hathetes nemzeti gyászt." „Görögöktől tudjuk: Kurva az, akire mondják. Irodalom az, amit közismert férfiak kis csoportja annak tart."
Ragyogó napsütésre ébredünk, vakító kék az ég. A szomszédos Imingfjell völgyében, kapaszkodunk fel a fennsíkra. A hatalmas vízgyűjtő tó partján menedékház. magánútra térünk, az utat a tóparti hytték tulajdonosai tartják karban. Az út torkolatánál tábla, rajta egy öntöttvas henger, és egy kis dobozban géppel írt űrlapok. Az autós, aki rövidíteni akar, előbb begyömöszöli az útvámot (150 koronát) az öntöttvas hengerbe. Vagy kitölt egy űrlapot, és a pénzt utólag beküldi postán. Vagy nem fizet, és kerülő úton jut a túlsó oldalra. Estére jól lesülve érünk haza. Norvégeink túróspuliszkával lepnek meg. Elérzékenyülve ropogtatjuk a mennyei ízű sültszalonnát.
Nyírő József Halhatatlan élet című könyvével bújok ágyba. A „nagyeszűnek" csúfolt Bajzás Küs Dani özvegy apjával, Ignánccal és farszaggatásban szenvedő keresztanyjával él. Ez utóbbi a „fejésnél mindig énekelt, s a tehén sietve leadta még a holnapi adagot is, csak hogy szabaduljon tőle." Danit azonban szerette. „Minél inkább nő ki a szőr a füléből, annál inkább." Apja legfőbb kívánsága az, hogy Dani asszonyt hozzon a házhoz. Dani eleinte óvatos, mert „nem lehet olyan setét az éjszaka, hogy a leány ki ne lesse a gyengédet, s asszony korában hasznát ne vegye," de végül csak rájön a házasság ízére. Az idill lassan a végéhez közeledik. Dani keresztanyja meghal („Be nehéz a halott szagot az ember lelkéből kiszellőztetni"), - közeledik a háború, vágtat a vonat a székely legényekkel Bukarest felé. („Dől a sötétség a sok alvó szájából.")
Reggel búcsúzunk. A Numedal völgyben kanyargunk. Drammenben nem találjuk a Drobakba vezető utat. Először Kristiansandnak, majd Oslónak indulunk. Oslo a nyerő, és a határ előtt pár kilométerrel megjelenik a Stockholm felírat.
Az útvonal ugyanaz, csak "megfordítva".
Svédországban a värmlandi komor erdő közepén, a Blomskog – azaz a Virágos Erdő – menedékházban megszállunk. Vakít a délutáni napsütés, a ház mögötti, sűrű erdőről visszapattan a hang. A fogadós szerint bárányokat téptek szét a farkasok. Nem akaródzik sétálni. Harisnyám talpára sárgult törpenyír-levél ragadt. „Hagyd itt a lábnyomod, és vidd az emlékeket magaddal." (Kínai közmondás.)
Utolsó kommentek