Az egyetemi laborban békésen hörpölgettem az ebéd utáni kávémat, amikor a titkárnőnk megállt a hátam mögött, és halk torokköszörüléssel jelezte: mondana valamit. Elnézést kért, hogy munka közben zavart meg – az iparból került hozzánk, idestova tíz éve dolgozik nálunk, de még mindig tisztelettel viseltetik a kutatókkal szemben, – de egy hölgy szeretne valamit kérdezni, mégpedig, ha jól értette, a savakkal kapcsolatban. Ezzel magamra is hagyott az ajtóban félszegen álldogáló, dundi hölggyel.
Bemutatkoztunk, kiderült, hogy könyvet ír – méghozzá krimit. Ez az első könyve, szakmai tanácsra lenne szüksége. A sztori lényegében kész, csak egy részletet szeretne pontosítani, mégpedig a hulla nyomtalan eltüntetésének technikai kivitelezését.
A rendőrségen nem álltak szóba vele, minden reménye egy vegyész, aki megfelelő oldószert tud ajánlani a kényes művelet sikeres véghezviteléhez. Egy megoldást talált, a királyvízet, azt szeretné ellenőriztetni. Tehát adott egy 180 centis, kb. 80 kilós férfihulla. A gyilkos gumikesztyűt húz, gázálarcot vesz fel, és zománcozott fürdőkádban egy rész salétromsavat három rész sósavval kever össze, és belemeríti a pácienst. – Észak leányához méltatlanul, gesztikulálva magyaráz. – Amikor az teljesen feloldódott, kihúzza a dugót, és volt áldozat, nincs áldozat!
– Nem lesz jó, mégpedig reakció-kinetikai szempontból – vágtam közbe. – Gyorsabban oldódik, ha állandó keverés közben, kis darabokban adogatjuk. Melegítés is szóba jöhet, egy húsdaráló beiktatása pedig elengedhetetlen követelmény. Abban sem vagyok biztos, hogy a királyvíz feloldja a csontokat. Én inkább a kénsavra tippelnék, az legalább nem olyan szúrós szagú. Arra is kell gondolni, hogy elég nagy mennyiségű savra lenne szükség – romboltam tovább a megingott elméletet. – Beszerezni, szállítani, na meg aztán tárolni. A környezetvédelemről sem szabad elfeledkezni, az ellene vétkezők súlyos büntetésre számíthatnak. A gyilkost, a sav kilöttyintéséért lényegesen szigorúbban sújtja a törvény igazságos keze.
Látszott rajta, hogy erre nem számított. Szájába vette a ceruzája végét, és úgy tűnt mintha gondolkozna. – Akkor inkább elégetni?
– Azt már a Pillangóban megírták. De ne hamarkodjuk el, forduljunk az internet népéhez. Hátha akad valaki, akinek használható ötlete van.
Lassan szedelőzködött, elnézést kért, hogy fenntartott a munkában. (Nem dolgozott kutatóintézetben, így fogalma sem volt arról, miből is áll a mi munkánk…) Abban maradtunk, hogy egy hét múlva felhívom, és beszámolok a beérkezett javaslatokról. Azon nyomban nekiálltam a kérdésem megfogalmazásához.
"Tippeket kérek a leírt témában. Le szeretnem szögezni – tekintettel a felhördülésre hajlamosakra –, hogy a hulla, valamint a gyilkos egy kezdő író képzeletének a szüleményei. Amennyiben valaki komolyan arra gondolna, hogy ez sérti a Nettikettet, akkor igencsak zavarba jönnék, és csak azzal tudnék védekezni, hogy különbséget kell tennünk a valóság és a fantázia között. A címemre érkezett ötleteket összegyűjtöm, az érdekesebbekből összeállítást készítek, és átadom a leendő Agatha Christie-nek. Amennyiben a kicsiholt écesz szellemesnek bizonyul – ugyan mi lehet mulatságosabb, mint láthatatlanná tenni az örök vadászmezőkre készülőt? – az összeállítást közkinccsé bocsátom."
F. Miki éppen vonalban volt, így az elsők között tehette le a garast:
„Nagy szerencséd van, mert tudom a választ kérdésedre, hogy hogyan lehet nyom nélkül eltüntetni a regénybeli hullát. Ez a tudásom is – mint majdnem minden más –, a TIPP-ből jön. Svédország főufológusa, Amália néni, vele el lehet intézni kisebb (koronában fizethető) ajándék révén, hogy a hullát a marslakók a legközelebbi piramis-karbantartó útjuk alkalmával magukkal vigyék és – némi jutalék ellenében –, Föld körüli pályára helyezzék. Nuku veszélyes savak, elégetés útján keletkező légszennyeződés stb.!”
Ezt aztán Kiss Gábor László kézből megkontrázta: „A földkörüli térség már így is elég szennyezett. Nem kellene még a marslakókat is szemetelésre bíztatni! Lökjék a Napba!”
Gaál Gyöngyi a The Lawnmover Man cimű filmből ihletődve találta meg a ’feloldást’. A főszereplő addig nézegette és formálta virtuális önmagát, amíg természetfeletti képességekre tett szert, evilági teste szublimálódott, és magabiztos virtuális izompacsirtává változott. A baj az, hogy az átalakulást nagyon kell akarni, és nem biztos, hogy más személyre is ráerőltethető ez az akarat, és egyelőre keveset tudunk már meghalt emberek akaratáról és akaratátviteléről. Ezért a problémát máskeppen kéne megközelíteni: olyan biológiai szervezetekkel kompatibilis anyagból készült szelencébe kéne elhelyezni az agyvérzést előidéző szert, amit az áldozat szervezete ártatlan sós vízzé alakítana át a gyilkos távollétében. A hulla eltüntetése aztán a szerencsés megtaláló feladata lenne. Minimális környezetszennyezés. Csak azért nem közlök további részleteket az anyagokról és a szerekről, mert szeretném Zita néni írásait a jövőben is olvasni (nem vagyok gyanakvó, csak a kutatóintézetben lábatlankodó naiv krimiszerzőkben nem bízok).”
Nagy Zoli a bankfiókot tartja nyerő tippnek: „Pár évvel ezelőtt olvastam egy szörnyű hülye nyugati bestsellert, abban úgy tüntették el a hullát, hogy kibéreltek egy megfelelő méretű ’deposit box’-ot egy menő bankban, és abban helyezték el. Szerintem tuti biztos, mivel az efféle skatulyák víz- és légmentesen zárnak (egy jobb bankban legalábbis). Előre kifizeted a bérleti díjat mondjuk 50 évre, és nyugodtan alhatsz, közben néha imádkozol, nehogy betörjenek a bankba (el lehet képzelni a betörők képét, amikor konzervnyitóval felbontják azt a bizonyos ládát). Mondjuk ez egy alapötlet, de szerintem lehet kombinálni.”
Ezzel aztán Tomóka nem értett egyet, "mivelhogy a ’deposit box’ nem devizaszámla, hogy befagyasszák, másrészt meg fizetni is kell érte." Ő inkább építene egy házat, és az alapba helyezné el a testet. "A probléma nem is a hússal van, hanem a csontokkal. Bár a kutyák jobban kedvelik a csontot, mint a Pedig Tré Pali-t. Vagy leültetném a Parlament elé egy kis táblával: „Létminimum alatt élek, addig nem mozdulok innen, amíg emberként nem tudok élni hazámban. Ha a hulla szem előtt van, senki sem veszi észre. Ha a TIPPeimet nem tartjátok TOP(P)nak, generálok még párat."
Horváth Pista óva intett ettől: "Amennyiben komoly választ kapsz rá, akkor helyteleníteni vagyok kénytelen az egészet. A kedves író, lesz szíves az eredeti verziót leírni, és abban reménykedni, hogy az olvasói 99%-a nem vegyész lesz. Bocs, de ez szerintem komoly."
Molnár Miki szerint is komoly, mert a ’skandináv kezdőknek’ címzett, rövid, de velős ötletlistája még a legfinnyásabb horrormániákusokat is kielégíthette volna:
1) termeszhangyák
2) a kert végi halastóban tenyésző piranhák
3) mániákus hentes haver, aki – kicsontozva – kocsonyahúsként értékesíti.
- Haha! – mondhatná Gács Lajos, aki szerint „az egyetlen járható út olyan lozsicék használata, amelyeket a hagymaevésről génsebészeti úton állítanak át hullafogyasztásra. A művelet teljes mértékben környezetbarát."
A piranhákra pedig K.G.-nek van előjoga: „Piranhákkal megetetni, aztán a csontokat megőrölni, és kiszórni műtrágyának. Piranha helyett kukacok is szóba jöhetnek, csak az lassabb."
Eddig valamennyi hozzászóló figyelmen kívül hagyta a skandináv klímát, meg azt a tényt, hogy a tettes – akit az áldozat bűnös élete mentesít az olvasó esetleges szemrehányásától – valamely elhagyatott falusi telken, egy fürdőkádban próbálja cseppfolyósítani a létszámfölötti porhüvelyt.
Nem így a profik! Igaz, hogy a meszesgödör nekem is eszembe juthatott volna, ha egy kicsit utánagondolok. Így az érdem Tonióé, akinek csupán egyetlen ötlete van, de azt jó szívvel átadja:
"Házépítéseknél szoktak mély gödröt ásni, hogy az építéshez és kertészkedéshez szükséges oltott meszet tárolják. Úgy tudom, ha ebbe az oltott meszes gödörbe beleesik / beledobják, a szerves anyag rövid időn belül elbomlik, még a csont is. Ez az idő kb. egy esztendőt tesz ki.
És, hogy szegény gyilkos biztosan kicsusszanjon az igazságszolgáltatás könyörtelen kezei közül, hát gyilkoljon hegyesített jégcsappal bevont vastüskével. A jég leolvadásáig függőlegesen tartandó a rúd. Így a vér sem marad rajta a pálcán, a szúrás nyoma meg abszolút nem stimmel. Nincs eszköz, a gyilkosságot valakire rákenni elég nehez feladat. Ha tetszik az ötlet, használjátok egészséggel – de csak gondolati szinten."
Armitage szerint – aki saját bevallása szerint nem szakértő a témában –, "talán célszerűbb lenne természetes úton megszabadulni a corpustól, semmint vegyi vagy fizikai úton megsemmisíteni (mert az ilyesmi mindig sok gonddal jár). A tóba vagy tengerbe süllyesztés stb., eléggé vesződséges, betoncsizma kell hozzá, megláthatják stb…
A javaslat: a gyilkos vigye el az objektumot egy farmra vagy tanyára, ahol az állatokon kívül mások nemigen vannak. (Pl. kibérel egyet, azzal az ürüggyel, hogy magányra vágyik, rusztikus környezetben szeretne pihenni stb.) A tetemet nagyobb darabokra trancsírozva tálalja fel a disznóknak. Tökéletes munka lesz, ugyanis a disznók a szó szoros értelmében mindenevők (számos gyermektragédia igazolta már ezt). Egy nap alatt elfogy az illető, csontokkal együtt. Ezek után a gyilkos nyugodtan alhat, a disznók nem fognak köpni (persze maximalista gyilkosok – ’biztos, ami biztos’ alapon – a végén vágóhídra küldhetik a sertéseket …). Más háziállattal nem érdemes kísérletezni, a kutyák meg szokták hagyni a darabokat, és lassabban esznek. Szóval szerintem a falusi környezet, valami isten háta mögötti tanyán vígan zabáló sertések senkiben sem keltenek gyanút (kivált, ha a testrészeket még egy jó adag moslékkal is leöntik – szósz gyanánt…)”
Kedves volt tőle, hogy elnézést kért, amiért „túl morbid volt, de ilyen a téma!” Hát persze, hogy ilyen. Amikor alább hagyott a fogaim kocogása, belekezdtem Bert levelének az olvasásába:
- Mindenképpen ragaszkodsz a fürdőkádhoz?
Mondjuk vesz ötven kutyát, és felzabáltatja velük.
A csontokat kalapácsmalomban össze lehet törni, a fehérjedús végtermék táplisztbe keverhető (granulált állapotban papagájeledelnek is kiváló).
A sav annyira rossz ötlet, hogy ihaj…
Folysavval locsolja be a drágát (pepecses)…
Leönti folyékony nitrogénnal, és szétveri apró pici szilánkokra az egész testet, és lehúzza a vécén… (a csontok kérdése is megoldódik). Rendez egy partit, és felszolgál egy hatalmas ragut a vendégseregnek, a csontokat pedig bebetonozza a ház aljába (kezdetleges). Tengerpart mellett játszódik? (Cápaeledel.)
Kihúzza a fogakat, szétveri a koponyát (vagy ráhajt az autóval, hogy ne lehessen azonosítani). Szerez egy lánctalpas traktort, és átmegy a hullán hatvanszor. Ami megmarad, az slaggal lemosható a legközelebbi lefolyóba.
Az elfolyósításhoz kisebbfajta labor kellene – Bert szerint. De nem hagy kétségek között vergődni: „Esetleg vasöntödébe kéne vinni a hullát, vagy mozgórostélyos széntüzelésű, fújtatós kazánba be lehet rakni. Abból csont nem jön ki (hamu, csak hamu…).
Néhány nap múlva felhívtam Karint – mert így hívják, – és beszámoltam az eredményről. Igyekeztem részletesen ecsetelni a különböző eljárások előnyös és hátrányos oldalait. Annyira belejöttem, hogy nem figyeltem fel arra, hogy egy idő után nem hallom a nyugtázó hümmögéseket. Végül emlékeztettem arra, hogy igényt tartok egy dedikált példányra. Sikerült kicsiholnia magából egy halvány nyöszörgést. Aztán letette a kagylót.
Az ilyen ne krimit írjon, hanem virágéneket!
* Ez a „Zita néni” néven közölt írásaim egyike, amely a TIPP-ben jelent meg 1995-ben, a Google előtti időkben, amikor még a HIX levelezőlistái (TIPP, MÓKA, FÓRUM) voltak a Nyugaton tanuló / dolgozó magyar kutatók egyedüli internetes információforrásai.
Utolsó kommentek