A Zasszonyt vártam a villamosmegállóban. Egy szolidan öltözött, korombeli hölgy jó ideje nézegetett mielőtt bátorságot vett, és megállt előttem.
- Könnyíthetek… - hangja a közelben elhaladó mentőautó fülsiketítő szirénázásába fúlt.
Zavartan mosolyogtunk egymásra. Első látásra nem az a típus, aki a Nyugati aluljárójában szólított meg: “Nem kell valami, Uram?”
- Könnyíthetek a lelkemen? – ismételte a kérdést.
Bólintottam.
- Kimostam egy gyíkot. – Hatásszünetet tartott. - Pedig én szeretem a gyíkokat.
Többre nem futotta, mert csikorogva megérkezett a villamos. Elköszöntem.
- Ki volt az? – kérdezte a Zasszony?
- Nem ismerem. Annyit tudok róla, hogy kimosott egy gyíkot.
A Zasszony vállat vont.
- Ha te mondod…
Több szó nem esett a gyíkról.
Utolsó kommentek