Napsütéses délelőtt érkeztünk a szigetre. A nyári ház előtt Erik, a rókaképű tulaj várt. Miután elmagyarázta a fontosabb tudnivalókat, felkapta az ajtó mellől a vedrét, és kellemes tartózkodást kívánt.
- Mi van benne? - kérdezte csak úgy mellékesen Kati.
- Rókagomba, a sziget kincse – mutatta büszkén a sárgán virító gombákat Erik.
- Micsoda finom gombapaprikást tudnék rittyenteni belőle – sóhajtott Lonci. - Nem adja el?
- Már elígértem - mondta Erik.
Fölösleges volt rákérdezni. Tudvalevő, hogy a gombalelőhelyek titkát nem szokás elárulni.
Másnap a reggeli után elindultunk gombászni. Sajnos Erik írmagot sem hagyott a sziget kincséből. Megadóan poroszkáltunk hazafelé a keskeny földúton.
- Figyeljetek csak! – mutattam egy bokor ágára kötött piros szalagra. – Vajon mit jelöl?
- Nézzük meg! - mondta Pista, és széthajtotta az ágakat. És láss csodát! A zöld fűben sárgán virított a sziget kincse.
Otthon a lányok azon nyomban nekiláttak a pucolásnak, és kisvártatva a tűzhelyen rotyogott a gombapaprikás.
Az ajtón kopogtattak. Erik volt.
- Épp vacsorázunk, tartson velünk! - fogadta Lonci.
- Ilyen kedves meghívást nem lehet visszautasítani – mondta Erik, és lezökkent a felajánlott székre. - Hol szedték a gombát? – kérdezte ravaszdi mosollyal az arcán.
- Úton, útszélen – válaszoltam. - Sajnos a rókagomba nagy részét valaki már letarolta, úgyhogy ahány színes gombát találtunk, mind leszedtük.
Erik arcáról lefagyott a mosoly.
- Most jut eszembe, hogy feltettem melegedni a vacsorám – hebegte. Az ajtóból visszaszólt. - Tűzveszély… szóval izé, tudják.
A kulináris élményt megpecsételő borozgatás után kimerülten kerültünk ágyba. Hajnali négykor szólt a telefonom.
- Halló? – A tétova hang. Eriké volt.
- Igen, mi történt?
- Semmi – mondta. – Semmi különös. - És letette a kagylót.
Kati felébredt, a szemét dörzsölte.
- Ki volt? – kérdezte.
- Eriket nem hagyta nyugton a gondolat, hogy szörnyű görcsökben fetrengünk, talán életben sem vagyunk – tippeltem.
- Ritka kincs az ilyen ember– motyogta Kati. – De most hagyj aludni!
Utolsó kommentek