Vasárnap délután, üldögélek a vízparton. Mögöttem, a fenyők árnyékában áfonya, egy-két hét múlva beérik. Kissé arrébb, a szikla fokán a szomszédom ül a kutyájával, és horgászik.
A stockholmi szigettenger vize nem sós és nyáron nem hideg. Olyan „lagom” ahogy a svéd mondja: épp megfelel. Kelet-európai szemmel maga a megtestesült tisztaság. Persze a göteborgi svéd a lába ujját sem dugná be a mi mocskos vizünkbe. (Ezek a göteborgiak kisebbségi komplexusban szenvednek, valami vigaszt nekik is kell találniuk.)
Az ösvény, amelyen jöttem, málnabokrok között vezet a sziklás tengerpartra. Ratosnyát és a Kárpátok havasát juttatja eszembe. Csakhogy most patak helyett tengerbe lógatom a lábam.
Ratosnyából a mokányica becenévre hallgató, keskenyvágányú vasúttal utaztunk méhész nagybátyámhoz. Kora reggel vitte fel a favágókat és a szénégetőket. Hétközben egyenként ereszkedtek le a fával megrakott vagonok. A rakomány tetején kucsmás alak kucorgott, és a kerékre szorított farúddal fékezett a kanyarok előtt. A kocsik vidáman csattogtak el a kunyhónk mellett.
Egy ilyen tehervagon tetején kucorogtunk a kora reggeli, fogvacogtató hidegben. A mozdony minden eresztékében recsegve ontotta kéményén keresztül a parazsat. Gyakorlatilag védtelenek voltunk, számtalan kis lyuk díszelgett lódenkabátomon. Helyenként olyan lassan haladtunk, hogy édesapám leszállt, hogy a fűben pirosló szamócából egy csokorra valót szedjen. Azzal a kezében futott a szerelvény után.
Albert bátyám méhészkunyhója a sínek mellett, egy tisztáson állt. Első utam a kutyaólhoz vezetett. Kodruca, a hófehér bundájú juhászkutya tétova farkcsóválással üdvözölt, hogy aztán együtt rohanjunk le a gyors folyású patakhoz. A kristálytiszta vízben, mindjárt a zúgó alatt, pettyes pisztrángok rebbentek szét. A parti köveken hasra feküdve követtem a lefetyelő Kodruca példáját.
Egy éjszaka egy pele - kis mókusféle - zuhant a plafonról édesapám mellére. Éktelen durrogtatásra ébredtünk. Édesapám magasra emelt elemlámpával ült a priccsen, és az eredetileg medve ijesztésére szánt startpisztolyt szorongatta. Albert bácsi ingben és glóriában érkezett. Csak Albert bácsi vendége, a legyezőhorgász Koronka bácsi volt hálás azért, hogy korán keltettük. Fogta a botját, és indult a napi túrájára.
Koronka bácsi sötétedéskor érkezett vissza. Faládában, csalán közé csomagolt pisztrángot hozott. Albert bácsi morogva vonult el a patakra halat pucolni. A sötétség észrevétlenül borult ránk, a petróleumlámpa fényében szedegettük a szálkákat. A kiadós vacsora és az utazás megtette a magáét. Még Kodruca ugatása sem ébresztett fel, pedig a medvék ugyancsak fenték a fogukat Albert mézére.
Álmodozásomból pöcegödör szag riaszt fel. A hab a víz alatt futó, szennyvízelvezető csövekből tör fel.
Hitetlenkedve nézünk egymásra. Aztán a szomszéd vállat von, és beleszórja a vízbe a kifogott halakat. Az ezüstös hasak lassan sodródnak befelé.
Legalább a sirályoknak legyen jó napjuk.
Utolsó kommentek