
Nagy bukó (Mergus merganser)

Nagy bukó (Mergus merganser)

Nemrégiben a Hardangerviddán, a norvég magasfennsíkon túráztunk.




Jöns Jacob Berzelius (1779-1848) szobra Stockholmban (K. G. Qvarnström műve)
"Alig tudtam kivárni másnap reggel azt az időt, amelyet illőnek ítéltem Berzelius felkeresésére. Az Akadémia házában lakott. Dobogó szívvel csengettem. Egy virágzó megjelenésű, finoman öltözött erős férfi nyitott ajtót. Berzelius volt. Barátságosan fogadott, mondván, hogy már régóta várt. A legtökéletesebb német nyelven beszélt. Amikor laboratóriumába vezetett, úgy éreztem, mintha álmodnék, kételkedvén abban, hogy valóban igaz, hogy e klasszikus helyiségbe, vágyaim netovábbjába kerülök."

A képen látható Volta-oszlop hatvan cink- és rézlemez párból áll.
”Két egymásra helyezett kör-lemez, az egyik vörösrézből, a másik cinkből, alkotja, s ezt VOLTA elektromindító fém-párnak nevezte. Néhány ilyen fém-pár egymás fölé tétetik oly módon, hogy a két fém mindig ugyanazon rendben legyen elhelyezve, pl. a réz lefelé, a czink pedig fölfelé. Mindegyik fémpár elektromossággal van töltve; a cink positiv, a réz pedig negativ elektromossággal.
Az egymásra következő fém-párok posztódarabkákkal vannak egymástól elválasztva, melyek pl. néhány csepp kénsav hozzáadásával savanyított vízzel vannak átáztatva. A fémpárok e halmaza, mely mintegy hengert vagy oszlopot alkot.” (Forrás itt).

A festmény Åland Tengerészeti Múzeumának a falán lóg.

Befagytak a tavak és a tengeröblök, lehet korcsolyázni...

Kinek kell egy koszorú?





Kodak zsebkamera a régi szép időkből.
A pomelo se nem savanyú, se nem édes, nem leves és nem túl drága. "Lagom", ahogy ezt "mifelénk mondják
A stockholmi "Allt for Sjön" - Minden ami a vízen éléshez szükséges - vásáron többek között bemutatták a technika legújabb vívmányát, az egyszemélyes lebegést lehetővé tevő "Fly Board jetpackot", azaz a "repülő deszkát".

A vízsugár egy jetskihez kötött csőből jön. Az újdonság az, hogy a lebegés nem igényel kísérő személyzetet.

Aromatornyos pálinkafőző három nézőüveges oszlopa.

Odakint hóvihar dúl, de a konyhaablak párkányán már kikelt a napraforgó.
Reggel fél nyolc. Az ajtók záródnak, apró zökkenéssel indulunk. Bent járunk az alagútban, amikor az orromat rég nem érzett bűz csapja meg. Mintha az egykori hármas troliban ülnék Kolozsvárott. (Egyszer nem bírtam szó nélkül. – ”Valaki baromfit szállít.” – Amire az előttem álló megfordult. – ”Tehenet, uram, tehenet!”)

A steril, szagtalan környezetben sokként hat az alattomos gáztámadás. Nem vagyok szakértő, mégis játszi könnyedséggel azonosítom a menüt: – Pácolt lazac, brokkoli körítéssel, kaporral és csipet borssal. A zabpehelybe aprított banán kizárva, mert az csak hangos.
Négyen voltunk a szaunában. Két vállas vikingivadék és Olof a felső padon, a legmelegebb helyen, én egy szinttel lejjebb ültem. Olof magas, szikár, szőke, őszbe forduló hajú, végtelenül korrekt, és ebből adódóan borzasztó félszeg ember. Nyugodtan mondhatnám, hogy tipikus svéd. De nem mondhatom tiszta lelkiismerettel, mert az újsvédekre való tekintettel ajánlatos mellőzni az ilyenfajta besorolást.
Közel harminc éve annak, hogy Olof megszólított az uszoda szaunájában, azt tudakolta, honnan jöttem. A válasszal elégedett lehetett, mert azóta jó ismerősként kezel.


Az 1991 óta létező IgNobel díjjal azokat a kutatókat jutalmazzák, akik eredményeikkel és műveikkel előbb nevetésre, utána pedig gondolkodásra ösztönöznek.

Hány csoportképet kell készíteni ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, hogy senki sem hunyorít a képen? (Ideális megvilágításban, húsznál kevesebb "résztvevő" esetében a létszámot hárommal elosztva megkapjuk a választ.) Mi sülhet ki az élő és a döglött zengőlegyek gyűjtéséből. Többek között erre kapott választ az, aki meghallgatta a 2016-os év biológiai és irodalmi IgNobel-díjazottak előadását.

Marc Abrahams, az IgNobel díj alapítója.


Utolsó kommentek