A svéd politikusok előszeretettel azonosulnak Astrid Lindgren vadóc mesehősével, a patentharisnyás Pippivel. Ahelyett, hogy a jólnevelt ellenlábasához, a bájos Rosenblom kisasszonyhoz hasonlítanák magukat, aki állami gondozásba vétette volna a vörös copfos Pippilotta Viktualia Rullgardina Krusmynta Efraimsdotter Långstrumpot. Pippi ugyanis rendszeresen füllentett, zavarta a többiek szórakozását, a cukrot a földre szórta, és az arcát a tortába mártotta. A vadállatokat nem számítva egyedül lakott egy gondozatlan házban, ugyanazt az összefoltozott ruhát hordta, több számmal nagyobb cipőt viselt, és nem volt hajlandó iskolába járni. A törvény értelmében, aki ilyesmit észlel a rokonságban vagy a szomszédban, annak kötelessége jelentenie a „szociálnak”.
Pippit az „Édenkert” öregotthon társalgójában találtam, ahol a személyzet ráérő tagjai rövid, de érzelmes felköszöntő után zöld ”princesstortával” lepték meg a 85 éves ünnepeltet,
- A szociáltól vagy? - kérdezte, miután a harmadik kísérletre sikerült lefújnia a torta tetejéről a gyertyát. Arcát kivételesen nem temette a habbal bélelt kreációba.
Megnyugtattam, hogy a helyi Harsonának készítek riportot.
- Látod, hova süllyedtem - mutatott a tortát majszoló vénekre. - Fiatal koromban lovakat emelgettem, ma egy teáscsésze is gondot jelent.
- Ne búslakodj – próbáltam helyes irányba terelni a beszélgetést. - Ahány kalandban részed volt…
Pippi mérgesen legyintett.
- Később kellett volna születnem. Mostanában iskolakerüléssel is lehet karriert csinálni. Lehetnék „tűzoltó s katona!” Tömeget hergelő aktivista.
- Na és a szerelmek - puhatolóztam.
- Szerelem!? - kiáltott fel. A körülöttünk szendergők felriadtak, és folytatták a tortaevést. - Az első esetem színtiszta erőszak volt - folytatta halkabban.
- Ezt még hallani is borzasztó - szörnyülködtem.
- Szerencsére nem jelentett fel - kuncogott Pippi.
A jó hangulattól felvidultan intettünk búcsút egymásnak, és egy gondozó begurította Pippit a szobájába.
Utolsó kommentek