(Részlet Turóczi Gábor - a Lucullus Baráti Társaság gasztronómiai egyesület alapító tagjának és elnökének - skandináv útinaplójából.)
Három évvel ezelőtt, november 21-én jártam a finnországi Rovaniemiben. Ott találkoztam az igazi, élő és egyetlen igazi Télapóval, akit a helyiek Joulupukki-nak hívnak, és aki a Korvatunturin, azaz a „Fül-hegyen” él. És hogy miért is ő a legautentikusabb?
Mindenekelőtt azért, mert az Északi Sarkkörön (finnül Napapiiri) verte fel a tanyáját, és rénszarvasokkal közlekedik az irodájába, azokból pedig elég sok van errefelé.
A télapó vagy húsz lelkes segítővel rendelkezik a Korvatunturin, akik a tonttun névre hallgatnak, és akik túl azon, hogy az ajándékok készítésével foglalatoskodnak, azt is figyelik, hogy világszerte jól, avagy rosszul viselkednek a gyerekek.
A Télapó – saját bevallása alapján – mintegy 400 éves télapó-családfával büszkélkedhet. Rovaniemiben körülbelül azóta él a télapó-kultusz, amit egymás közt műveltek a finnek. És ezen a helyen néhány fenyőfán kívül nem állt még semmi egészen 1962-ig. Ekkor a finn Télapót meglátogatta Roosevelt elnök felesége, és a finnek rájöttek arra, hogy ha ebből szokás lesz, az nekik jó. Elkezdtek özönleni a turisták és az érdeklődők. Nyaranta átlag 100,000 ember fordul meg itt. A télről ne is beszéljünk.
Reggeli után a Télapó felül a repülő rénszarvasaira, és meg sem áll a Rovaniemitől mintegy nyolc kilométerre fekvő „csinált tél-faluban” levő munkahelyéig, ahol délután ötig „dolgozik”. Amint eleget tett a reprezentációs kötelességeinek hazafárad Korvatunturiba, ahol a Télanyó finom süteményekkel várja. Nagyon szereti az édességet - főleg a mézeskalácsot-, és a hagyományos finn ételeket. (Hozzátenném azt, hogy szereti a külföldi ízeket is, tavaly például gulyást evett a Magyarországon tett látogatása alkalmával.)
A Télapóbirodalomhoz tartozik a ”Télaposta” is – ahol bárkinek a világon küldhetünk télapós levelet - számos bolt és étterem (például a Télapó élelmiszerboltja), souvenir shop-ok tömkelege és a Santa Park (vidámpark), mely ott jártunkkor sajnos nem volt nyitva. A Télapó irodai mindenese Pete, az önjelölt elf, elmondta, hogy a Télapó a világ többi télapóit „kuzinoknak” nevezi. A dán télapót nem szereti, mert az valami alkoholos üveggel a kezében hirdeti magát rendszerint valami melegvizű tengerben. „Nem tesz jót a Télapó makulátlan imidzsének, márpedig ennek ez a lényege” – mondta a Joulupukki.
Ami a zseniális marketingen kívül még jó, az, hogy ezek az emberek valóban hisznek abban, amit csinálnak, és tiszta szívvel-lélekkel teszik mindezt. A torkomban dobogott a szívem, amikor leülhettem a télapó mellé, és vagy 45 percig beszélgettünk. Másnak 2-3 perc adatik meg…
A beszélgetésünk végén átnyújtottam a Télapónak egy tételes kívánságlistát. A nővérem gyermekei - Flóra, Eszter és Roni – pedig nagyot fognak majd nézni, amikor megkapják majd a Télapótól a kért ajándékokat. De ehhez persze jól kell viselkedniük, amit a gyerekek nevében meg is ígértem Őjoullupukkiságának.
A télapó-bizsergés elmúlta után találtunk egy olyan helyet Rovaniemiben, amely nem szerepelt a turistakatalógusokban, lévén, hogy főleg a helyi munkások látogatják. Az egyszerű, de nagyon ízléses Maritza étel-szobában (ez volt a hely neve) Merimies pihvit rendeltünk.
Ez az étel a finn bárányragu unokaöccse, egytálétel, ami sós bárányhúsból, krumpliból, répából és hagymából készül, hasonlóképp, mint a mi rakott krumplink. A lényege a hús semmi máshoz nem hasonlítható, sós íze. Az ételhez tésztasalátát kértünk, amiben füstölt rénszarvasdarabkák és borsószemek néztek velünk farkasszemet. Az ízlésesen elrendezett „finnasztalról” ropogós házi rozskenyeret vettünk, és megkentük saját gyártású fokhagymakrémmel.
Az egészet leöblítettük jó, öreg Lapin Kultával, a legjobb finn sörrel. Kitántorogtunk, és a sarki élelmiszerboltban vásárolt még több Lapin Kultával felszerelve elindultunk a finn szaunába.
(A részletes útleírás megtalálható a Lucullus Baráti Társaság honlapján.)
Utolsó kommentek