
Eső után

Amikor a paradicsom eléri a zöld érettségi állapotot, és az első vörös árnyalat megjelenik rajta, érést serkentő, katalizátor hatású etilént kezd termelni, amely meggyorsítja az érés folyamatát.

Az etilén képlete
Arra, hogy az etilén az érés folyamatának a kulcsa, arra egy orosz kutató jött rá. Dimitrij Neljubov „A gázlámpák hatása a levélhullásra” című, 1901-ben keltezett dolgozatában jelezte azt, hogy a gázlámpával világított laboratóriumban növesztett borsó másképp fejlődik, mint a szabad levegőn termesztett.


A moaik, ahogy a híres húsvét-szigeti kőbuksikat nevezik, idestova két éve nézik a "lábuk előtt" elhaladó sétahajókat.
A svéd hatóságok sárga brosúrájából minden háztartásnak jutott egy példány. A címlapján állig felfegyverkezett nő, aki társaival együtt gyerekeket véd. Az illusztrációból ítélve a szerzők a politikai korrektséget tartották a legfontosabbnak.

Sakkparti a Halállal - falfestmény a Stockholm melletti Täby Kyrkby templom falán.
Mats Wikström szobra a szomorú emlékű "szigorúan kartávolságra egymástól" intézkedésnek állít - persze egy kis csavarral - emléket.


A stockholmi Néprajzi múzem udvarán Tyra Kleen 1936-ban kiadott "Temple Dances in Bali" könyvében szereplő "gouache" technikával készült festményeiből rendeztek szabadtéri kiállítást.

Stockholm, Nacka Strand sétány.


A nemzetközi "cyclocross" bicikliversenyt évek óta októberben rendezik meg Stockholmban.
(1936. május 4-én operálták meg Karinthy Frigyest a stockholmi Serafimer kórházban. Karinthy szavai az operációt és annak körülményeit megörökítő könyvéből, az Utazás a koponyám körül-ből származnak. A dőlt betűs szöveget az író "mondja", a többi a szerző továbbgondoló "replikája".)

A Serafimer kórház ma
„Tíz napja üdülök itt, a parkra nézõ földszinti szobában."


Stockholmban gyakran látni rózsaszín borítékból falatozó fiatalokat.


A szörfdeszkához rögzített, repülőgéphez hasonlító szörffólia teszi lehetővé azt, hogy a szél hajtotta deszka elváljon a víz felszínétől.

A szomszéd virágágyásában pompázó, feltűnő szépségű dísznövényről kiderült, hogy mákvirág.

A bluetooth kommunikáció emblémája Harald ”Blåtand” Gormsson dán-norvég-viking király rúnaírású neve kezdőbetűinek a kombinációja. (blåtand = bluetooth).

Harald ”Blåtand” Gormsson megkeresztelését megörökítő festmény Östra Ryd templom falán lóg. Az amsterdami Clas Moeijaert (1600-1655) műve.


Idén a stockholmi "svéd gazda piacán" a cserepes paprika a sztár.
Utolsó kommentek