Évekkel ezelőtt az egyik pesti étteremben ebédeltem. A cseréptálban felszolgált rakott krumpli élvezetében váratlan incidens zavart meg.
-Where is the breast? (Hol a mell?) - bődült el a mellettem levő asztalnál ülő hórihorgas férfi.
A konyhaajtó félfáját támasztó pincér felriadt, és a méltatlankodó vendég asztalához vonszolta magát.
- Na, mi a baj? - kérdezte felvont szemöldökkel.
Az étteremkritikus inkognitóban étkezik, kritikájával a mennyekbe emeli az éttermet, avagy kéjgyilkos pennával lehel halotti csókot a homlokzatára. Aki étteremkritikusságra adja a fejét, annak rendkívül jó étvággyal és vastag pénztárcával kell rendelkeznie. A széles látókörhöz szükséges tudást, tapasztalatot nem adják ingyen.
A stockholmi Városházát 500 égő fáklya világította meg, a tóparton óriási mécses fénye játszott a didergő szobrokon. A frakkomat igazgatva haladtam az 1270 vendégből gyúrt tömeggel. A Kék terembe szigorú ellenőrzés után jutottunk be. Az ültetés rendjét a ruhatárnál osztott programfüzetből tudtuk meg. A focipálya nagyságú díszteremben folyt az izgatott keresgélés a vörös minden árnyalatában tündöklő 4 000 szál San Remó-i szegfűvel díszített asztalok között. A sajtónak a Svéd Akadémia asztala mellett, az árkádok alatt terítettek.
Pontban este hétkor megszólaltak a harsonák, és a lépcsők tetején megjelentek a díszvendégek. Elöl a király jött, aki a hagyomány szerint a fizikai Nobel-díjas feleségét vezette a karján. Mögötte az est vendéglátója, Bengt Samuelsson, a Nobel-alapítvány elnöke és Szilvia királyné lépkedett. Kertész Imre Benedikte dán hercegnőt, Medgyessy Péter pedig az azóta merénylet áldozatává lett Anna Lindh külügyminiszter-asszonyt vezette a karján.
„Kóstold meg Stockholmot!” névvel négynapos maratoni ételkiállítást rendeztek a város központi terén. Rengetegen jöttek el kipróbálni a neves éttermek szakácsainak főztjét. A színpadon szakácsviadalok folytak, és helyi celebek szórakoztatták a zabálókat. Végig ragyogó idő volt, a hatalmas sátrak ezúttal nem az eső ellen, hanem a hétágra sütő naptól védték azt, aki befért alájuk.
Az egyik félreeső sátor a „Sötét lebuj” nevet viselte. Közelebbi megtekintésre kiderült, hogy Svédország egyedüli olyan éttermét képviselik, ahol koromsötétben eszik a vendég. A pincérek sötétben jól tájékozódó látáskárosultak, akik felszolgálás közben anekdotákat mesélnek, sőt olykor dalra is fakadnak.
Nyugdíjas kinézetű bácsika kalauzolt a stockholmi Búvármúzeumban. Neki is az alábbi kérdéseket tettem fel:
A mikrohullámú sütő legalább olyan fontos munkaeszköz, mint a sütő, a gáztűzhely vagy a grill. A Michelin-csillagos konyhában is megvan a helye. Eric Chavot (The Capital, London, két Michelin csillag) büszkén használja a hagyományhoz ragaszkodó tradicionalisták által megvetett „pling-pling-masinát”. Tőle kaptam az ihletet egy könnyen elkészíthető, ízletes vacsorához.
- Tegnap meghitt hangulatú vacsorára voltam hivatalos. A hölgy - te nem ismered - egykori osztálytársam, akivel az érettségi találkozón futottam össze. Kedvenc fogásomat készítette el: zsenge borjúbélszínt gombás-tejszínes mártással. Az este csodálatosnak ígérkezett. A gyertyafény imbolygó árnyékokat vetett a selyemtapétára, a rejtett hangszórókból halk zene szólt. A hús omlós volt, a selymes mártás elbűvölte az ínyemet, íze kellemes emlékeket ébresztett. Nem emlékszem, mikor éreztem magam ennyire jól. Az étkezés felénél tartottunk, éppen koccintásra emeltem a tízéves vörösborral telt poharam, amikor a vendéglátóm, arcán sejtelmes mosollyal felállt, komótos mozdulattal kioldotta az övét, kibújt a ruhájából, és… ott állt előttem anyaszült meztelenül.
Az időpont: 2009 június.
Nem róluk van szó, ők csak arra korcsolyáztak.
Olasz gesztenye egyenesen a sütőből
A stockholmi Piócapatakon átvezető Mór hídon két afrikai halász tartja kifeszítve a hálóját.
A kesztyűs változat
A norvég Thor Heyerdahl expedícióinak legendás vízi járműveit – a balsafából épített Kon-Tiki tutajt és a Rá II papiruszhajót – valamint eszközeit és dokumentumait Oslónak a Bygdøy-félszigetén álló Kon-Tiki Múzeumában őrzik.
A Kon-Tiki expedícióval Heyerdahl bebizonyította, hogy már az inkák előtti időkben is lehetséges volt – bár primitív körülmények között –, tutajjal átkelni a Csendes-óceánon.
Az észak-svédországi Kiruna majd Párizs és Koppenhága után Stockholmban is összeállították a Bigert & Bergström művész-duó tojás alakú szaunáját.
Tokió, Moszkva és Sydney után Stockholmban is kísérleteznek az átlós zebrákkal.
Az átlós gyalogátkelőhelyekkel ellátott útkereszteződéseknél teljesen leáll a közúti forgalom amíg a gyalogosok minden irányban - beleértve átlósan is - áthaladnak az úton.
A svéd politikusok előszeretettel azonosulnak Astrid Lindgren vadóc mesehősével, a patentharisnyás Pippivel. Ahelyett, hogy a jólnevelt ellenlábasához, a bájos Rosenblom kisasszonyhoz hasonlítanák magukat, aki állami gondozásba vétette volna a vörös copfos Pippilotta Viktualia Rullgardina Krusmynta Efraimsdotter Långstrumpot. Pippi ugyanis rendszeresen füllentett, zavarta a többiek szórakozását, a cukrot a földre szórta, és az arcát a tortába mártotta. A vadállatokat nem számítva egyedül lakott egy gondozatlan házban, ugyanazt az összefoltozott ruhát hordta, több számmal nagyobb cipőt viselt, és nem volt hajlandó iskolába járni. A törvény értelmében, aki ilyesmit észlel a rokonságban vagy a szomszédban, annak kötelessége jelentenie a „szociálnak”.
Pippit az „Édenkert” öregotthon társalgójában találtam, ahol a személyzet ráérő tagjai rövid, de érzelmes felköszöntő után zöld ”princesstortával” lepték meg a 85 éves ünnepeltet,
Az új teraszhoz elektromos vezérlésű árnyékolót rendeltünk. Amíg az áramot be nem szerelik, addig csukott állapotban van, ezért egyelőre nem tudok hencegni vele.
Ami felkeltette a figyelmünket, az egy helyes kis szélérzékelő.
Utolsó kommentek